Október 1. - Hüvelyk Matyi (Grimm)

Élt egyszer egy favágó, akinek a fele­sége folyton-folyvást így sóhajto-zott: bár lenne gyerekünk, hacsak akkora is, mint a hüvelykujjam!
Azután született is egy kisfiúk, s olyan kicsike volt, hogy el is nevez­ték Hüvelyk Matyinak.
Telt-múlt az idő, s a fiú ugyan­olyan pici maradt, de okos lett, és jó modorú. Egy napon - mert az anyja nem ért rá - elment az apjá­ért szekéren: ezt úgy tette, hogy a ló fülébe ült, mivel a kantárszárat nem tudta volna tartani, s innen irányította az állatot.
A járókelők azt hitték, hogy a lőj magától megy, sőt a cirkusz igazgatója azonnal meg is akarta venni, mert azt hitte, hogy ilyen jól beidomították. Ám amikor meglátta a pöttömnyi fiút, rögtön őt szerette volna megvenni.
Apja a világ minden aranyáért sem adta volna oda a fiát, Hüvelyk Matyi azonban a lelkére beszélt ilyen formán:
- Édesapám, a pénznek jó hasznát veheted, fogadd el, a többit meg bízd rám!
Az első adandó alkalommal megszökött a cirkuszból, s mivel kicsi volt, könnyen elrejtőzött bárhol, míg haza nem tért.

Október 2. - Hüvelyk Matyi kalandjai (Grimm)

Hüvelyk Matyi, miután megszö­kött a cirkuszból, egy istállóba me­nekült, s a szénán elaludt. Míg aludt, a gazda felesége bejött, hogy enni adjon a teheneknek. Felnyalábolt egy köteg szénát, s a fiú egy tehén hasában ébredt fel. Volt ott egy nyílás, amin keresztül még több szénát gyömöszöltek befelé, s Hü­velyk Matyinak egyre kevesebb helye maradt. Ekkor kiabálni kezdett:
Elég lesz már! Összenyomsz! Meghallotta ezt a parasztasszony, és rémülten futott a férjéhez.
Beszél a tehenünk!
A gazda, amikor meghallotta a fur­csa hangot, azt hitte, valami go­nosz szellem szállta meg az állatot, és levágta. A tehenet kibelezték, a gyomrát meg, Hüvelyk Matyival együtt, a szemétdombra dobták. Arra járt egy farkas, s egy falassal bekapta. A fiú akkor azt javasolta a farkasnak, hogy olyan helyre ve­zeti, ahol rengeteg kolbász van. A falánk farkast el is vitte oda, s ez nem volt más, mint az ő házuk. Akkor Hüvelyk Matyi kikiabált a farkas hasából, mire az apja le­lőtte az állatot, megölelte Hü­velyk Matyit, és megesküdött, hogy soha többé nem válik el a fiától.

Október 3. - A Madonna csészéje (Grimm)

Súlyos szekér ragadt be a sárba, i a kocsisa nem tudta kihúzni. Ér pen arra járt a Madonna.
Szomjas vagyok - mondta. -Adj innom, s utána kihúzom a székedet.
Szívesen - azzal az ember nyújtotta a kulacsát -, de nincs poharam.
Annyi baj legyen.
A Madonna leszakított egy pii csíkos, kehely formájú fehér gót, és abból ivott. Azóta ezt a virágot az emberek új hívják: a Madonna csészéje.

Október 4. - A tűzmadár (Orosz népmese)

A cár kertjéből egy tűzpiros tollú madár minden éjszaka aranyaimat lopott, ezért a cár megparancsolta a fiának, Ivánnak, hogy fogja el. A madár aznap éjjel is eljött, de a királyfinak nem sikerült megfog­nia, ezért a nyomába eredt. Útközben találkozott egy elvará­zsolt   szürke   farkassal,   aki   azt mondta, hogy elviszi ahhoz a kas­télyhoz, ahol a tűzmadarat őrzik.
- Menj be - mondta a szürke far­kas, amikor megérkeztek. - Ott megtalálod a tűzmadarat, de jól vi­gyázz, a kalitkáját el ne hozd!
Iván azonban, amint meglátta a madarat, felkapta a kalitkával együtt, de abban a szempillantás­ban már ott is termett a nagy hatal­mú Dóimat király az őreivel.
Ki vagy te, és hogy merészelted ellopni a tűzmadarat? - kérdezte Dolmat.   Iván  mindent  elmesélt neki, s erre a király azt mondta:
Neked adom a tűzmadarat, ha elém hozod  a  szépséges  Jelena királykisasszonyt.
Iván és szürke farkas elindultak, és a királylányt kiszabadították fogságából. A szépséges Jelena olyan elragadó volt, hogy a ki­rályfinak majd megszakadt a szí­ve, hogy el kell vinnie Dolmathoz. A szürke farkas azt mondta:
- Királykisasszony, rejtőzz el az erdőben, míg mi Ivánnal elme­gyünk Dolmathoz. A farkas addig hempergőzött a föl­dön, míg a királylányhoz hasonló­vá nem vált, s Iván őt vitte el Dol­mathoz, cserébe pedig megkapta a tűzmadarat.
Amint a királyfi megragadta a ka­litkát, a szürke farkas visszanyerte eredeti alakját, és együtt futottak vissza az erdőbe.
Iván és Jelena a farkas hátán érkez­tek a cári palotába, hamarosan ösz-szeházasodtak, a cár is megkapta a tűzmadarat, és az almafán azóta is teremnek az aranyalmák.

Október 5. - A két barát és a medve (Aiszóposz)

Jankó és Jakab, a két jó barát, ép­pen az erdőn mentek keresztül, amikor hirtelen nagy, fekete med­ve termett előttük. Elképzelheti­tek, mennyire megrémültek! Jankónak még idejében sikerült felmásznia egy fára, de Jakab már azt hitte, itt a vég! Ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy a medve csak azt támadja meg, aki él és mozog. Lefeküdt hát gyorsan a földre, halottnak tettetve magát.
A medve körülszaglászta, Jakab még a lélegzetét is visszafojtotta, nehogy a medve észrevegye a csa­lást. Az állat sokáig szimatolt, vé­gül, mivel azt hitte, már nem él, elcammogott.
Jankó a veszély elmúltával lemá­szott a fáról, és ahogyan nagy ijedt­ség után lenni szokott, tréfálkozni támadt kedve.
-  Mit súgott neked a medve? - kérdezte a barátját.
Jakab, aki egyáltalán nem volt tré­fás hangulatban, így válaszolt:
-  Azt mondta - és mélyen a másik szemébe nézett -, hogy sohase sze­gődj olyan baráthoz, aki a veszély pillanatában elfut, és cserbenhagy téged.

Október 6. - A nyúl és a békák (La Fontaine)

A nyúl azon kesergett, hogy mi­lyen javíthatatlanul gyáva, és min­den elől elfut.
Megfogadta, hogy ezentúl bátrab­ban fog viselkedni. Ám ekkor zajt hallott, s hanyatt-homlok elmene­kült.
Egy tó partjához érkezett, s a bé­kák, amint meghallották, hogy va­laki közeleg, beugrottak a vízbe, és elrejtőztek az iszapban.
- Még az a szerencse - vigasztalta magát a nyúl -, hogy lehetek akár­milyen gyáva, mindig lesz olyan, aki még nálam is jobban fél.

Október 7. - Mora tehén és a kis királylány (Orosz népmese)

A királynak meghalt a felesége, s egyedül maradt szépséges leányával. Azután újra megnősült, s egy özvegy királynőt vett el, akinek meg három lánya volt: az első egyszemű, a máso­dik kétszemű, a harmadik meg há­romszemű. Az új királyné irigykedett a király egyetlen lányának szépségére, és ezért nagyon rosszul bánt vele: csak száraz kenyeret adott neki enni, rongyokban járatta, s ráadásul őt küldte el, hogy Morát, a tehenet le­geltesse.
A királylány szót fogadott, de amint elég messzire ért, bebújt a tehén egyik fülén, s jóllakottan és szépen felöltöz­ve jött ki a másikon. Hazatérés előtt újra belemászott a tehénbe, s a meg­szokott rongyaiban bújt ki onnan. Sokáig ment ez így, de a mostoha megsejtett valamit, s elküldte az egy­szemű lányát, hogy kémkedjen a ki­rálykisasszony után. Ám az addig énekelt neki egy altatódalt, míg csak le nem hunyta azt az egy szemét, így történt a kétszemű lánnyal is, hanem aztán, amikor a háromszeműre került a sor, az a harmadik szemével min­dent kifigyelt. Ö is bemászott a tehén fülébe, de eltévesztette a kijáratot, és amikor kibújt, kisborjú lett belőle. Mostanra azonban már belőle is öreg tehén lett.

 

Október 8. - A bölcs, ámde határozatlan Elza (Grimm)

Elza elment aratni, és mivel azt tanították neki, hogy mindig meg kell gondolnia, mit tegyen, meg­kérdezte magától: -Mit csináljak? Arassak előbb vagy egyek?
Úgy döntött, hogy enni fog, azután megint megkérdezte magától: - Mit tegyek? Arassak előbb vagy aludjak?
Úgy döntött, hogy aludni fog, s olyan mély álomba merült, hogy észre sem vette a férjét, aki közben megérkezett. Az ember annyira megharagudott a feleségére, hogy elhatározta, megleckézteti, és egy madárfogó hálóval jól körbetekerte. Amikor Elza felébredt, nem értet­te, hogyan került bele a hálóba, és azt hitte, megzavarodott.
Én vagyok itt, vagy nem én?! - kérdezte magától rémülten.
Elhatározta,  hogy hazamegy,  és megkérdezi otthon, de a kapujukat zárva találta.
Elza itthon van? - szólt be.
Igen, itthon - válaszolta a férje.
Hát ha ő itthon van, akkor nem én vagyok Elza!
A szerencsétlen ezután házról­házra járt, és mindenkit megkérde­zett, de Elza nem volt sehol. Úgy beszélik, azóta is keresi önmagát.

Október 9. - A majom és a krokodil (Afrikai népmese)

A krokodil nagyon szeretett volna banánt enni, de bárhogy igyekezett is, nem érte el a pálmát. A nagylelkű majom észrevette, és ledobott a krokodilnak egy fürt ba­nánt. Az felfalta, s hagyott belőle néhány falatot a feleségének is, aki ahelyett, hogy hálás lett volna, a majom ellen uszította a férjét:
-  Ha mindig csak banánt eszik, biztosan zsíros és édes a mája!
Annyit mondogatta ezt, mig végül a krokodil visszament a majomhoz, és megkérte, látogassa meg a beteg feleségét,   s   ajánljon   valami   jó gyógymódot. A majom el is ment hozzájuk a krokodil hátán. A krokodil felesége, alighogy meg­látta, ráugrott.
Ostoba! - mondta neki. - Nem más, mint a te májad fog engem meggyógyítani!
Ezt előbb kellett volna monda­notok - válaszolta a majom nyu­godtan. - Az én májam ugyanis olyan értékes, hogy ha elmegyek hazulról, mindig biztonságba he­lyezem a fán. De ha akarjátok, vigyetek vissza, s én elhozom nektek. Visszavitték a majmot a partra, az felmászott a banánfára, s a kroko­dil azóta is lesi, mikor jön le onnan végre!

 

Október 10. - A fösvény asszony és a harkály (Norvég népmese)
 
Egyszer az Úr megint leszállt a földre,  mert meg akarta nézni, hogy mennek a dolgok. Bement egy házba, ahol a háziasz-szony éppen kenyeret dagasztott, s egy darab lepényt kért tőle. Az asszony piros sapkában dolgo­zott, és szívesen eleget tett a kérés­nek.
Kinyújtott egy kis darab tésztát. Ám ahogy nyújtotta, nagyon vé­kony lett, és olyan széles, hogy nem fért rá a sütőlapra. Akkor fogott egy másik, kisebb da­rabot, nyújtotta, nyújtotta, de ez is túlságosan nagyra sikerült, és szin­te át lehetett látni rajta. Megint újra kezdte, most egy mor­zsányi tésztával, de ez is túl nagy lett.
Az én lepényeim mind túl na­gyok ahhoz, hogy neked adhassam őket. Kérj mástól!
Büntetésből - mondta neki az Úr -    madárrá változtatlak, az enniva­lódat a fatörzs kérge alatt kell majd megkeresned, s csak akkor fogsz tudni inni, ha esik az eső!
A piros sapkás madár kirepült a kéményen keresztül, s az koromfe­ketére festette a tollat: így lettek a harkályok.

Október 11. - A törpe és a paraszt (Grimm)

Egyszer a paraszt egy törpét talált, aki a szántóföldje közepén ült, s rájött, hogy azon a helyen kincset rejtettek el.
- Igen, így van - erősítette meg a törpe bosszúsan. - Annyi arany és ezüst van itt lent, amennyit te még életedben nem láttál.
- Akkor az az enyém! - rikkantott az ember. - Hiszen az én földemen van!
- A tied lesz - magyarázta a törpe - ha két éven keresztül nekem adod a termésed felét.
- Rendben van - mondta a paraszt. - Ami fölül van, az a tiéd, ami meg alul van, az az enyém! Itt a kezem! Megegyeztek, de abban az évben a paraszt répát vetett, ezért amikor a törpe eljött a részéért, csak sárga és fonnyadt leveleket talált. Közben az ember gyönyörű répákat huzigált ki a földből.
-Változtassuk meg az egyezségün­ket! - javasolta a törpe. - Következő évben ami fönt terem, az legyen az enyém, ami meg lent, az legyen a tiéd!
Az agyafúrt paraszt ezúttal búzát ve­tett, így a következő évben a törpének csak a tarló jutott. Csalódottan és dü­hösen tért vissza az országába, és a paraszt végre kiáshatta a földből a kincset.

Október 12. - Aranyfürtöcske és a három medve (Angol népmese)

Nagy Medve, Középső Medve és Kis Medve az erdőben laktak, egy házban. Egyik reggel kását készí­tettek maguknak, s míg az hűlt, elmentek otthonról sétálni. Ez idő alatt egy kislány tévedt arra, akit Aranyfürtöcskének hívtak, s mivel kíváncsi természetű volt, be­ment a házba. Meglátta a kását, leült az asztalhoz, és nekilátott az evésnek.
Először a Nagy Medve kásáját kós­tolta meg, de azt túlságosan forró­nak találta, azután a Középső Medvéét, de az meg már kihűlt, végül a Kis Medvéébe evett bele, s ez pontosan olyan volt, mint ami­lyenre vágyott: mindet meg is ette. - Most pedig pihenni szeretnék -gondolta Aranyfürtöcske, és bele­ült a Nagy Medve székébe. Ám túlságosan keménynek érezte, a Középső Medvéét meg túlságo­san puhának, végül a Kis Medvéé volt a megfelelő, de arra meg olyan nagy hévvel huppant le, hogy ripi-tyomra törte.
Aranyfürtöcske akkor felment az emeletre, a hálószobába, hogy szundítson egyet. A legnagyobb ágy túlságosan nagy volt, a középső túl alacsony, a legkisebbik viszont éppen olyan, mint amilyenre vágyott. Aranyfürtöcske bebújt a ta­karó alá, és elaludt. Amikor a medvék visszatértek, és meglátták a felfordulást, nagyon mérgesek lettek.
Ki ette meg a kásámat?
Ki törte össze a székemet?
Ki feküdt az ágyamba? - kérdez­ték méltatlankodva. Ekkor a Kis Medve meglátta az alvó Aranyfürtöcskét.
-  Ki alszik az ágyamban?
Ebben a szempillantásban Arany­fürtöcske felébredt, meglátta a há­rom hatalmas medvét, s úgy meg­rémült, hogy nyomban elmene­kült: azóta sem hallotta hírét senki sem.

Október 13. - Totyakos farkas és a bakkecske (Román népmese)

Egy öreg farkas, aki már nem volt olyan erős és ügyes, mint egykor, s ezért Totyakos farkasnak nevez­ték, bakkecskét üldözött, ám az egy magas sziklára menekült előle. - Miért töröd magad az ilyen sem­miségért, mint én? - gúnyolta őt a kecske. - Ha meg akarsz enni, csak nyisd ki a szád, és én beleugrok! Le is ugrott a szikláról, de csak azért, hogy nekimenjen a farkas­nak, és a földre taszítsa. Totyakos farkas elbódult, és amikor magá­hoz tért, arra sem emlékezett, hogy megette-e a kecskét vagy sem.

Október 14. - A szegény ember a Paradicsomban (Grimm)

A szegény ember egy gazdag em­berrel egy időben érkezett a Para­dicsomba. Odajött a kapuhoz Szent Péter, és kikukucskált a kulcslyukon, aztán fogta a hatalmas kulcscsomóját, és kinyitotta a gazdag embernek a ka­put, a szegény embert pedig, mint­ha ott sem lett volna, észre sem vette.
Alighogy   becsukódott   az   ajtó, bentről mennyei ének és zene szű­rődött ki: nyilvánvalóan nagy ün­nepséget csaptak! A szegény embernek ez kicsit rosszul esett, de türelmesen megvárta, míg Szent Péter őt is beengedi. Úgy gondolta, az ő érkezését is nagy csinnadrattával fogják meg­ünnepelni, de nem így történt. Minden csendben zajlott le, bár az angyalok szeretettel fogadták, és a neki kijelölt helyre kísérték.
A gazdagokkal még a Paradi­csomban is jobban bánnak! - mél­tatlankodott a szegény.
Egyáltalában nem, kedves bará­tom - válaszolta az egyik angyal. -
Te is ugyanazt az örök boldogságot nyered el, mint a gazdag ember, csak tudod, szegény ember napon­ta tíz is jön, míg gazdag ember jó, ha százévenként egy!

Október 15. - Lámpás a tölgyfán (Grimm)

Réges-régen a Földön éjszakán­ként teljes sötétség uralkodott, ezért el tudjátok képzelni, mennyi­re meglepődött a négy vándorle­gény, amikor olyan helyre értek, amelyet ezüstös fényesség világí­tott meg.
Egy hatalmas, fáklyához hasonló valamiből áradt a fény, s úgy tűnt, mintha az a különös lámpás egy tölgyfa vastag ágaira lenne fel­akasztva.
Mi a csuda ez? - kérdezték a
legények.
A Hold - magyarázta az egyik helybéli. - A polgármesterünk vá­sárolta, és minden héten egy tallért kell adnunk a tisztítására és az ola­jozására.
A négy barát úgy gondolta, nekik is jó lenne egy ilyen lámpás, ezért ellopták, és a saját országukba vit­ték, ahol felakasztották egy másik tölgyfára.
A tulajdonosok azonban gyorsan megkeresték a Holdjukat, és olyan botrányt csaptak, hogy a nagy zsi­vaj felhallatszott az égig. Az Úr nagyon megdühödött, és hogy véget vessen a vitának, a Hol­dat felakasztotta az égre, hogy mindenkinek egyformán világít­son.

Október 16. - A pipacsok találós kérdése (Grimm)

A boszorkány pipaccsá varázsolt egy szép nőt, de esténként az asz-szony visszanyerte alakját, és ott­hon éjszakázhatott. Egyik reggel, mielőtt visszatért volna a mezőre, azt mondta a férjének: - A varázslat megtörik, ha le tudsz engem szakítani!
így is lett: de vajon hogyan sikerült a férfinak a sok egyforma pipacs közül kiválasztani a feleségét? Egé­szen egyszerűen: mivel az asszony az éjszakát mindig otthon töltötte, ő volt az egyedüli virág, amelyen nem ragyogott harmatcsepp.

Október 17. - Az oroszlán és a borz (Afrikai népmese)

Az oroszlán és a borz barlang­szomszédok voltak, és összebarát­koztak. Egyik nap az oroszlán fo­gott egy bárányt, s átkiabált a szomszédjának, hogy egyék meg együtt, de elég rosszul értette a borz válaszát:
- Edd meg magad! Más dolgom van!
Másnap a borz hívta vissza az oroszlánt, hogy megkínálja mézzel, de ugyanezt a választ hallotta ő is. Következő nap, mikor összetalál­koztak, s udvariasan köszöntötték egymást, kiderült, hogy egyikük sem hallotta a másikat, s így nem is ők válaszoltak ilyen gorombán.
-  Valaki viszályt szít közöttünk - mondta az erdő királya. - Lássuk, ki az!
Átkutatták a bokrokat, és megtalálták a rókát, aki mindent bevallott. A két barát úgy döntött, hogy megbüntetik.
-  Csak arra kérlek benneteket - könyörgött a ravasz róka -, hogy ne szórjatok rám hamut, mert attól még a halálnál is jobban félek!
-Igen?! - üvöltött az oroszlán. - Most, hogy már tudjuk, épp így fo­gunk tenni! - s azzal a két barát annyi hamut szórt a rókára, hogy egész por­felhő kerekedett, s a ravasz állatnak sikerült elmenekülnie.

Október 18. - A veréb barátsága (Japán népmese)

Egy paraszt törött szárnyú verebet talált. Felvette, hazavitte, és szere­tettel ápolta, bár a felesége a sze­mére hányta, hogy túl sok időt fe­csérel rá.
A kis veréb néhány nap múlva meggyógyult, és mivel nem akarta, hogy az ember állandóan vesze­kedjen miatta a feleségével, haza­repült a fészkébe. A paraszt, amikor észrevette, hogy a madár eltűnt, nagyon elkeseredett, és a keresésére indult. Meg is találta, mire az egész verébcsalád ünneplés­ben tört ki, megköszönve a gondos ápolást. Egy ladikot ajándékoztak neki, de a lelkére kötötték, hogy ki ne nyissa, mielőtt hazaér. Hát, uramfia, a ládikó teli volt érté­kes drágakövekkel! A feleség úgy gondolta, neki is jár jutalom, így ő is elment a verebekhez. Kapott is tőlük egy hatalmas ládát, de ebben nem kincs volt, nem ám! Kis ördögöcs­kék hemzsegtek benne, s alighogy az asszony kinyitotta a fedelet, ráugrot­tak és elüldözték.
A parasztember, miután egyedül maradt, elköltözött a verebek orszá­gába, kunyhót ácsolt magának, ame­lyet a madarak tarkabarka virágokkal díszítettek, s máig is ott él, ha meg nem halt.

Október 19. - Csillageső (Grimm)

Egy kislány elindult világot látni, s közben kenyeret majszolt. Oda­ment hozzá egy öregasszony, enni­valót kért tőle, mire ő habozás nél­kül nekiadta a kenyerét, majd foly­tatta az útját.
Nem sokkal ezután egy másik kis­lánnyal találkozott, aki a fejét fogta.
Mi bajod? - kérdezte tőle.
Fázom, nagyon fázom! - sírdo­gált a másik. - Még egy kendőm sincs, hogy beköthessem a fejem!
A világjáró kislány egy percig sem gondolkodott,  hanem odaadta a sapkáját.
Valamivel később meglátott egy másik kislányt, akin még kabátka sem volt, s nekiajándékozta a saját­ját.
A következőnek a szoknyáját adta oda, s lassacskán már csak blúz maradt rajta.
Ám jött még egy kislány, s azt mondta neki:
-  Sötét éjszaka van, senki sem lát­hat meg, add nekem a blúzodat! - és a kislány azt is odaadta.
Abban a pillanatban az ég összes csillaga leszállt a földre, és ragyogó palástjukkal betakarták a jószívű kislányt. A hajára a hold fénylő ezüstpántja került, a lemenő napsugarai pedig aranyszálakból kesz­tyűt szőttek a kezére.

Október 20. - A három fivér és a három nővér (Orosz népmese)

Amikor híre járt, hogy a király há­rom lánya titokzatos módon eltűnt, három bátor és merész testvér nyomban a keresésükre indult. Az erdőben egy törpe lábnyomára bukkantak, s a nyomok egy szaka­dék széléhez vezettek. A testvérek leereszkedtek, s lenn a mélyben csodálatos-furcsa birodalmat talál­tak.
A legkisebbik fiú felfedezett egy rézkastélyt, bement, és a legkiseb­bik királykisasszonyra lelt. Ki akarta szabadítani, de éppen akkor ért oda egy háromfejű sárkány. Az ifjú kihúzta a kardját, és egyetlen suhintással levágta a sárkány ösz-szes fejét. Ugyanez történt a máso­dik fiúval is, ő a középső király­lányt egy ezüstkastélyban találta meg, s azt egy hétfejű sárkány őriz­te. Annak a sárkánynak, aki a har­madik királykisasszonyra vigyázott az aranykastélyban, már tizenkét feje volt, de ez sem kerülhette el sorsát.
A három ifjú mielőtt kimászott volna a szakadékból, összegöngyö­lítette a kastélyokat, azután a föl­dön újból kiterítették őket, beléjük költöztek a királykisasszonyokkal együtt, s máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Október 21. - Kövér Máté (Norvég népmese)

Élt egyszer egy kisfiú, aki olyan kövér volt, hogy mindenki csak úgy hívta: Kövér Máté. Messzi or­szágokba is eljutott a híre, és egyik este megjelent egy boszorkány, aki meg akarta enni. Az anyja azonban gyorsan elrejtette fiát a dagasztó-teknőben, és azt mondta a boszor­kánynak, hogy nincs itthon.
- Kár - mormogta a boszorkány -, pedig ajándékot is hoztam neki! Az ajándék hallatára a kisfiú kiug­rott a rejtekhelyéről, a boszorkány meg tüstént beledugta a zsákjába, s azzal uzsgyi! már ott sem volt. Csakhogy Kövér Máté talált a zsák­ban egy kést, és amikor megálltak, mert a boszorkány aludni akart, ki­hasította a zsákot, és kibújt belőle. Másnap a boszorkány visszament Kövér Mátéék házába, és sikerült másmilyen fortéllyal ismét a zsákjá­ba dugnia a kisfiút. De most már nagyon vigyázott, hogy el ne alud­jék hazáig. Otthon tüzet gyújtott, fazekat tett rá, hogy abban főzze meg a gyereket. Ezúttal azonban egy nehéz főzőkanalat felejtett a zsákban, s miután kioldotta a cso­mót, Máté a főzőkanállal jól fejbe­vágta. Azután beletette a boszor­kányt a fazékba, és hazament az édesanyjához.

Október 22. - Ki legyen a feleség? (Grimm)

Egy fiatal pásztor ismert három leányt, akik egyformán szépek vol­tak, s ő nem tudta eldönteni, me­lyiküket vegye feleségül. Tanácsot kért hát az anyjától.
-  Hívd meg őket ebédre - mondta az asszony a fiának -, és figyeld meg, hogyan eszik a sajtot.
A pásztor így is tett. Az első lány megette a sajt héját is, a második ugyan levágta a héját, de egy jó ujjnyit hagyott még rajta a sajtból, s csak a harmadik ette úgy, ahogy kelj.
-  Őt vedd el! - mondta az anya.

Október 23. - Jancsi és az üstökös (Jerome K. Jerome)

Jancsi egy kicsit buta kisfiú volt, de a szíve teli jóindulattal, és mindig minden érdekelte. Egyszer az iskolá­ban a tanár az üstökösről beszélt, és ő rengeteg kérdéssel hozakodott elő.
Mikor jön az üstökös?
Már megjött. Nem láttad?
Nem, de szeretném látni.
Ma este láthatod, ha kimész a veteményeskertbe.
Másnap a tanár megkérdezte Jan­csitól, látta-e az üstököst, de a kis­fiú a fejét rázta.
-  Ugyan   dehogy!   Kimentem a kertbe, de semmit sem láttam.
-    Biztosan nem jól nézted - erősködött a tanár.
Nem! - tiltakozott Jancsi. - Na­gyon is jól, és legalább egy fél óránát kerestem.
Igazán? De hát hol nézted?
Mindenütt! - mondta a buta kis­fiú. - A fák alatt, a lugasban, a rozmaringbokrok között, és ha az üstökös ott lett volna, biztosan ész­reveszem, már csak azért is, mert még lámpát is magammal vittem. Csak...
Mi az a csak, Jancsi? - kérdezte a tanár.
Hát csak azt hiszem, elfelejtet­tem meggyújtani a lámpát. Ugye, azért nem láttam az üstököst?

Október 24. - A szamár és a tücskök (Aiszóposz)

A szegény szamár sehogy sem volt megelégedve a hangjával. Egy nyá­ri estén, míg a mezőn legelészett, meghallotta a tücskök csodálatos ciripelését. Meg is kérdezte tő­lük:
Mivel éltek, hogy ilyen csodála­tos a hangotok?
Harmattal - válaszolta az egyik huncut tücsök.
„Hát akkor ez kell nekem!" - gon­dolta a szamár.
Éhsége azonban a hiúságánál is na­gyobb volt, s bár a hangja nem lett szebb, de legalább nem halt éhen.

Október 25. - A bölcs pásztor (Grimm)

A pásztor bölcsessége még a király fülébe is eljutott, és három kérdés­sel akarta őt próbára tenni.
Az első kérdés - mondta a király - így hangzik: hány csepp víz van a tengerben?
Felséges királyom - válaszolta a pásztor -, mielőtt megszámlálom a vízcseppeket, előbb zárasd el a vi­lág összes folyóját, hogy ne tudja­ nak a tengerbe folyni.
Akkor azt mondd meg nekem, hány csillag van az égen?
A pásztor kért egy hatalmas pa­pírlapot, telerajzolta pöttyökkel, úgy, hogy azok a lapot teljesen be­fedték.
Tessék,   annyi   csillag   van   az égen, ahány pontot rajzoltam - mondta a pásztor. - Most már csak meg kell számolnod őket.
Hány perc az örökkévalóság? - így szólt a harmadik kérdés.
Ázsiában van egy nyolcezer mé­ter magas és széles hegy, amelyre minden  száz  évben  egy  madár száll, hogy a csőrét élesítse rajta.
Amikor a madár az egész hegyet elkoptatta, akkor fog az örökkéva­ lóságból egy perc elmúlni.
Valóban bölcsen feleltél minden
kérdésemre - látta be a király. - Megteszlek udvari tanácsadómnak!

Október 26. - A lomha farkas és a kóbor kutya (Román népmese)

A szegény farkason mindig csak gúnyolódtak. Egyszer találkozott egy kóbor kutyával, akit elűztek otthonról, és már csonttá soványo-dott. A farkas örömében nagyot sikkantott:
Most megeszlek!
Ilyen soványán? - válaszolta a
kutya. - Jobb lenne, ha előtte fel­
hizlalnál!
A lomha farkasnak megtetszett a tanács, de amikor a kutya újra elég­gé kövéí'és erős lett, csak vicsoríta­nia kellett, s ellensége máris meg­futamodott.

Október 27. - A két barát és a platánfa (Aiszóposz)

Egy meleg nyári napon a két barát, János és Jakab a mezőn mendegélt. A nap forrón sütött, ők elfáradtak és kimelegedtek.
Akkor megláttak a látóhatáron egy nagy fát, az egyetlent azon a végte­len síkságon.
Ott megpihenhetünk - mondta Jakab a barátjának. - Várjuk meg, míg lemegy a nap, aztán folytassuk utunkat.
Jó ötlet - válaszolta János. - A fa­lu még úgyis messze van. Pihen­jünk csak!  A barátok odaértek a fához, hátizsákjukból elővették az elemózsiá­jukat, s falatozni kezdtek.
Milyen fa ez? - kérdezte Jakab kíváncsian.
Ó, egy platánfa! - felelte János. - Nagy leveleiről, hatalmas törzséről könnyen felismerhető. Kár, hogy haszontalan:   nincs   ehető   gyü­mölcse, tulajdonképpen semmire sem jó.
„No, nézd csak, milyen hálátlan vendégem van! - gondolta a fa, mert mint sok más fa is, értett az emberek nyelvén. - Ez az ember itt hűsöl és pihen az árnyékomban, és ahelyett hogy megköszönné, észre sem veszi, hogy mennyire a hasz­nára vagyok!"

Október 28. - Hófehér és Pirosrózsa (Grimm)

Élt egyszer egy özvegyasszony az erdőben, s volt két szép és jó lánya, Hófehér és Pirosrózsa. Mindenki szerette őket, a fák és az állatok voltak a játszótársaik. Egy téli nap kunyhójuk ajtaján ko­pogtattak. Hatalmas fekete medve állt az ajtóban, a két nővér meg is rémült tőle. Az állat azonban meg­nyugtatta őket:
- Ne féljetek! Teljesen átfagytam, csak egy kicsit meg szeretnék me­legedni.
A lányok a tűz mellé ültették, bun­dájáról leporolták a havat. Rögtön összebarátkoztak, és játszani kezd­tek. Attól fogva a medve minden este meglátogatta a nővéreket, ta­vasszal azonban így szólt:
-  Isten veletek! Most el kell men­nem, hogy megvédjem a kincsei­met a törpétől, s nem tudom, visszajövök-e.
Telt-múlt az idő, egy nap Hófehér és Pirosrózsa elmentek az erdőbe rozsét gyűjteni, s közben egy bar­langra bukkantak. Bementek, hát annyi kincs hevert ott, hogy azt elképzelni sem lehet! Hirtelen elő­került egy hegyes szakállú törpe.
-  Kilestetek, ezért most meglakol­tok! - mondta.
Ám alig fejezte be a mondatot, egy fekete medve ugrott be a barlangba, s egyetlen csapással leterítette a tör­pét.
Ne féljetek! - mondta a medve, és a két testvér ráismert egykori barát­ juk hangjára. Abban a szempillantás­ban lehullott az állatról a bunda, és egy talpig aranyba öltözött ifjú állt előttük.
Királyfi vagyok - mondta -, a törpe elvarázsolt, és ellopta a kincseimet.
De hála nektek, most szabad vagyok! A királyfi ezután feleségül vette Hófehért, az öccse pedig Pirosrózsát.
Mindnyájan a királyi palotában éltek, még a nővérek öreg édesanyja is, aki két rózsát ültetett a kertbe: egy piro­sat és egy fehéret.

Október 29. - Az irigy nyelvhal (Grimm)

Valamikor a tengerben teljes zűr­zavar uralkodott, mert minden hal a kénye-kedve szerint összevissza úszkált a vízben. Rendet akartak teremteni, ezért elhatározták, azt fogják vezetőjüknek megválaszta­ni, aki megnyeri az úszóversenyt. Az induláskor mindenki gyorsan elsiklott. A nyelvhal is a többiekkel tartott, s remélte, hogy ő lesz az első, de aztán a célnál meghallotta:
A hering az első!
Az a nyamvadt! - mondta a nyelv­hal, s az irigységtől eltorzult a szája. Azóta sem tudta kiegyenesíteni.

 

Október 30. - A Daltündér (Török népmese)

Sok-sok évvel ezelőtt a Daltündér szentül elhatározta, hogy Közép-Ázsia minden népét megtanítja énekelni. Meghívta hát őket magá­hoz, az oázisba.
Elsőként a karakalpakok érkeztek, egész éjszaka a tündér dalait hall­gatták, és több ezer éneket megta­nultak. A kirgizek és a türkmének viszont messzebb laktak, és később jöttek, így hát csak az utolsó dalokat hall­hatták. A szártok, akik nagyon messzi földről indultak el, az előadás vége után érkeztek meg, és már csak a kutyákat hallották, amint a holdat ugatják. Azt hitték, ez a Daltündér hangja.
Ebből következik az, hogy a kara­kalpakok oly csodálatosan tudnak énekelni: sok ezer érzelmes dalt ismernek, a kirgizek és a türkmé­nek énekei ellenben egyformák és egyhangúak.
Végül a szártok, szegények, úgy énekelnek, akár a kutyák. Közben pedig azt hiszik, hogy a tündér hangját utánozzák, mert az őseik tévedésből ezt hallgatták azon az éjszakán.

 


Október 31. - Keménytojások és főtt krumplik (Arab népmese)

Amir elment szerencsét próbálni, és néhány év múlva dúsgazdagon tért haza. Az egyik boltos elhatározta, hogy hasznot húz a fiú szerencséjéből, és félmilliót kért tizenkét keménytojásért, amelyet egykor hitelbe adott Amirnak. Mivel az nem akarta ezt az elképesztően nagy összeget kifizetni, a boltos a bírósághoz fordult.
A tárgyalás napján Amir sokat késett, s csak akkor érkezett meg, amikor már javában folyt a per. A boltos éppen a vádjait sorolta:
- Azért kértem félmilliót, mert azóta a tizenkét tojásból tizenkét kiscsibe születhetett volna, amelyekből aztán tyúkok és csirkék nőhettek volna, ezek azután szaporodnak, és legalább nuszonnégy kiscsibéjük lett volna, és ez így ment volna évről évre, és most egy egész baromfiudvarom lenne.
A bíró akkor Amirhoz fordult, de mindenekelőtt a késedelme okát akarta tudni.
- Megfőztem néhány krumplit, aztán elültettem őket - magyarázta a fiú - úgy, hogy majd bőségesen teremjenek.
- De miótat teremnek a főtt kruplik?
- Azóta, amióta a kemény tojásból kiscsibék bújnak elő! - felelte Amir.

Oldal: Hüvelyk Matyi - Keménytojások és főtt krumplik
Mesenaptár - © 2008 - 2024 - mesenaptar.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat