Mesenaptár

Egy öregasszony a szembetegsége miatt kuruzslót hívott, és az meg­ígérte neki, hogy egy drága kúrával meggyógyítja. Amíg azonban az asszony a kezelés alatt csukva tar­totta a szemét, a kuruzsló ellopta a képeit, az ezüstneműit, a bútorait. Amikor az öregasszony jobban lett, nem akart fizetni.
-Nem igaz, hogy meggyógyul­tam! - mondta a beteg. - Sőt még rosszabb lett a szemem. Azelőtt ugyanis láttam minden holmit a házamban, most azonban semmit sem látok.

A menyétek és az egerek állandóan háborúskodtak, de mindig az ege­rek álltak vesztésre. Akkor arra gondoltak, azért, mert nekik nincs vezérük. Kineveztek néhány tá­bornokot, és hogy a többi katoná­tól meg lehessen különböztetni őket, hosszú szarvakkal díszített si­sakokat adtak nekik. A következő ütközetben megint a menyétek nyertek, s az egerek az odújukba menekültek. A táborno­kaik azonban a hatalmas szarvak miatt nem tudtak bebújni az odú­ba, és a menyétek felfalták őket.

Egy időben a Japán-tenger partján borzalmas sárkány tartotta rette­gésben az embereket: hirtelen bukkant ki a vízből, s az ott lubic­koló gyerekek életére tört. Belten, a boldogság istennője az égből figyelte ezeket a jeleneteket. Végtelen jóságában nemcsak a gye­rekeket és a szüleiket sajnálta, ha­nem a sárkányt is. „Talán - gondolta - azért ilyen gonosz, mert a tenger mélyén ma­gányra van kárhoztatva. Hogyan is lehetne jó és nagylelkű, ha még vele sem tett soha senki jót?" Belten hattyú alakját öltötte magá­ra, egy felhőre telepedett, s leszállt a földre. Lehajolt a tenger színére, és a sárkányt szólította. A víz azon nyomban hullámozni és háborogni kezdett, azután szétnyílt, és a sár­kány otthona, egy kopár sziget emelkedett ki belőle. Az istennő egy intésére a szigeten virágok, gyümölcsök és patakok keletkeztek, a sárkány pedig kábultan állt a számára eddig ismeretlen gyönyörűségek előtt. Akkor az is­tennő bátran odament hozzá, és rámosolygott.

Az istennő és a sárkány összeháza­sodtak, s azóta, amióta felhőtlen boldogságban élnek, a gyerekek­nek nincs mitől félniük.

Augusztus 31. -   A cár fia és a varázslónő unokája (Orosz népmese)

A cár fia megismerkedett egy gyö­nyörű szép lánnyal, aki a nagyanyjá­tól tanulta a varázslás tudományát. A két fiatal egymásba szeretett, és a cári palotába indultak, hogy össze­házasodjanak. Már majdnem meg­érkeztek, amikor a fiú elhatározta, előremegy, és bejelenti a hírt apjá­nak, a cárnak.
- Ne csókold meg a nővéredet - fi­gyelmeztette a lány -, mert elbájol, és akkor el fogsz felejteni! A cár fia azonban mégis megcsókolta a nővérét, és nyomban el is felejtette a menyasszonyát. Nem sokkal azután elhatározta, hogy feleségül vesz egy hercegkisasszonyt. A palotában mindenki az esküvőre készülődött, amelyre az alattvalóknak szokás sze­rint ajándékot kellett vinniük. Meg­tudta ezt a varázslónő unokája is, és a palotába vitt egy hatalmas tortát, amelyből, alighogy a cár fia felvágta, egy galambpár repült ki. A galamb­lány megragadott egy darab tortát, és elrepült.
-    Galambocskám, adjál nekem is egy kicsit a tortából! - kérte a párja.
-    Nem adok, mert különben elfelej­tesz, mint a cár fia a menyasszonyát.
Ekkor megtört a varázs, a cár fia visszanyerte emlékezőtehetségét, és az első menyasszonyát vette el feleségül.