Február 1 - A varázserejű halszálka            (Charles Dickens)

 

Egy ember, akinek tizenkét lánya volt, sohasem tudta betömni éhes szájukat. A legnagyobbikból, a szó­fogadó Alicéből igen sovány lány lett. Talán azért esett meg rajta a szíve Marina tündérnek, és ajándé­kozott neki egy szardíniát, de meghagyta, hogy őrizze meg a hal szálkáit.

- Varázserejű halszálka - mondta neki -, teljesíteni fogja egy kívánságodat, de csak egyet. Ezért vigyázz, hogy csak a legmegfelelőbb pillanatban használd! Alice sokszor szeretett volna a halszálkához fordulni segítségért, például amikor a bátyjának baja esett, vagy amikor elveszett a kishúga: de végül mindig talált valamilyen más megoldást.

Aztán egyik nap Alice látta, hogy az apja igen nagyon el van keseredve, mert elfogyott az összes pénzük!

- Sehogyan se lehetne szerezni? - kérdezte aggódva a lány.

- Sehogy se.  Már mindent megpróbáltam!

- Hát ha tényleg nincs más kiút... - és akkor a lány megdörzsölte a zsebében a kincset érő halszálkát.

Ott termett Marina tündér. Mindenről gondoskodott, még egy csinos vőlegényt is talált védence számára.

 

 

 

Február 2 - A három világlustája (Gimm)

 

Az öreg király érezte, hamarosan meg fog halni. Eszébe jutott, hogy még nem döntötte el, melyik fiára hagyja királyságát. Arra gondolt, hogy csak egy valamiben jeleskednek a fiai: a semmittevésben. Elhatározta hát, azé lesz a trón, aki a legügyesebben tud lustálkodni. Hívatta a fiait, és megkérdezte tőlük, melyikük a leglustább.

- Én olyan lusta vagyok - mondta az első -, hogy elalvás előtt, ha beleesik a szemembe valami, inkább nem alszom egész éjjel, csak ne kelljen fárasztanom magam, hogy kivegyem.

Én pedig - állította a második -,ha a tűz mellett ülök, és a tűz belekap a lábamba, nem teszem arrébb a lábamat, mert az fárasztó lenne. Inkább égjen el.

Én annyira lusta vagyok - büszkélkedett a harmadik -, hogy ha felakasztanának, de kapnék egy kést, amivel elvághatnám a kötelet, inkább megfulladnék, még avval sem fárasztanám magam, hogy felemeljem a kezem.

Ennél nagyobb lustaság már nem létezik a földön! Téged illet a trón! - mondta a király a harmadik, leglustább fiának.

 

 

 

Február 3 - A fiú, aki beleesett a vízbe (La Fontaine)

 

Egy   fiú   a   folyóparton   játszott, megcsúszott, és beleesett a vízbe. Sikerült megkapaszkodnia egy fa­ágban, aztán segítségért kezdett ki­abálni. Észrevett egy embert, de az afféle nagy okos volt, s ahelyett hogy segített volna neki kimászni a vízből, inkább kioktatta: -A vízzel nem szabad játszani! Mindig a lábunk elé kell nézni! És így tovább. A fiú igaz, bölcs és hasznos dolgokat tanult, de bizto­san jobban örült volna annak, ha az az ember nem prédikál, hanem ki­menti a vízből

 

 

 

Február 4 – Ugróverseny (Andersen)

 

A tücsök, a béka és a kenguru magasugróversenyt rendeztek. A királyi udvarban nagy érdeklődéssel és kíváncsian várták a versenyt. Dániák, lovagok, hercegek és hercegnők, grófok, bárók, udvarhölgyek érkeztek a világ minden tájáról, a király pedig valami nagy jutalommal akart kirukkolni, igy hát a győztesnek odaígérte a lánya kezét. A királyi udvar zsúfolásig megtelt, mint még soha. A dobosok, trombitások, zászlótartók sorfala között felsorakoztak a versenyzők. A különböző ceremóniák és beszédek után elkezdődött a verseny. A tücsök ugrott a legnagyobbat, de olyan magasra szökkent, hogy elvesztették szem elől, és a versenybírák azt mondták, hogy nem is ugrott. A béka feleakkorát sem ugrott, de mivel nagyobb volt, hát mindenki látta. Szerencsétlenségére azonban éppen a király fejére pottyant, így felségsértés miatt kizárták a versenyből. A kenguru csak szökellt egyet, de ravaszul rögtön a királykisasszony karjaiba huppant. Övé lett hát a jutalom, mert igaz, hogy nem valami kiváló ugró, de helyén van az esze.

 

 

Február 5 - A fészekben talált gyermek és a boszorkány (Grimm)

 

Az erdész az erdőt járván a sas fész­kében egy csecsemőt talált. A cse­csemőt a sas a bölcsőből rabolta el. Az erdész megfogta a gyermeket, ha­zavitte, és együtt nevelte lányával, Lénával. A két gyermek összeszo­kott, és úgy megszerették egymást, mint az igazi testvérek. A sas azonban boszorkány volt, és újból meg akarta szerezni a kisgyere­ket, hogy megfőzze a fazékban. Addig kereste, míg meg nem találta. Akkor öreg szakácsnővé változott, és úgy intézte, hogy az erdész felfogad­ja, így azt tehet majd a házban, amit

akar, ha az erdész elmegy hazulról. Szerencsére Léna rájött, milyen szörnyű tervet forral a gonosz bo­szorkány, és még időben elszöktek a kisfiúval.

A boszorkány megneszelte a dolgot, és követte őket. Lénának támadt egy ötlete: a kisfiút mocsárrá változtatta, ő maga pedig vadkacsává lett. A bo­szorkány így is felismerte a kisfiút, és mivel neki mindegy volt, hogy megeszi-e vagy megissza, a mocsár part­jára telepedett, hogy kiigya a vizet. Léna azonban megragadta a csőré­vel, berántotta a vízbe, és a boszor­kány megfulladt. A gyermekek pe­dig boldogan és elégedetten térhet­tek haza.

 

 

 

Február 6 - Hogyan élt a disznó? (Norvég népmese)

 

A disznó úgy élt, mint a többi faj-tájabeli. Nem jutott volna eszébe, hogy panaszkodjék, ha szomszéd­ja, a tehén folyton-folyvást nem gúnyolja.

- Mondhatom, szép kis életed van! - vélte a szomszéd.

- Moslé­kot kapsz ebédre, és koszban al­szol.

Végül a disznó maga is belátta, ez így nem mehet tovább. Elment te­hát a bíróhoz.

- A tanyán minden állat tisztességes ennivalót kap, és szép istállóban alszik - mondta. - Nem élhetnék pont úgy, ahogyan a többiek?

A kérés jogos - ítélkezett a bíró. Ezentúl te is búzát és borsót kapsz ebédre, és selyemlepedőn alszol. A disznó gyorsan hazaszaladt, hogy megvigye a jó hírt a feleségének.

Búza, borsó és selyemlepedő! ismételgette boldogan egész úton. De a tehén útközben csak nem hagyta abba a gúnyolódást, hogy „moslék és kosz", míg aztán a disznó egészen megzavarodott, így amikor hazaért, és a felesége megkérdezte,  hogy  zajlott  a  dolog, elért-e valamit, ezt válaszolta:

Nagyon jól ment. Ezentúl moslékot kapunk, és koszban alszunk.

 

 

 

Február 7 - A kedves Orlando és a bűvös virág (Grimm)

 

Orlando egy árva lány vőlegénye volt. A lány édesapja másodszor is megnősült, és boszorkányt vett fe­leségül. A lányka megtudta, hogy a boszorka el akarja pusztítani, s elszökött a kedvesével, Orlandó-val. Előtte azonban ellopták a bo­szorkány varázspálcáját. Amikor a mostoha felfedezte a szö­kést, nagy haragra gerjedt. Fölvet­te a hétmérföldes csizmáját, és egy szempillantás alatt utolérte a fiata­lokat. Azok hallván, hogy a bo­szorka a nyomukban van, a varázs­pálca segítségével a lányt virággá,

a fiút meg hegedűvé változtatták. A boszorkány le akarta szakítani a virágot, mert tudta, hogy az a mos­tohalánya, ám a hegedű zenélni kezdett, és mivel varázsereje volt, a boszorka táncra perdült. Egyre vadabbul ropta, míg végül holtan terült el. Előtte azonban még bosz-szút állt: a felejtés átkával sújtotta Orlandót. így történhetett, hogy amikor a hegedűből visszaváltozott fiúvá, elment, a virágot pedig ott­hagyta, mert nem emlékezett rá, hogy a menyasszonya. Egy pásztor szakította le a piros virágot. Hazavitte, és elültette egy cserépbe. Attól kezdve valahány­szor a pásztor hazaért a legelőről,

a vacsora készen, a ház kitakarítva várta. Ez csak varázslat lehet -gondolta. Egy nap úgy tett, mintha elmenne otthonról, és elbújt a szekrényben. Látja hát, a kis virág tüsténkedik a házban! Elmond ott egy varázsigét, amire a virág szép­séges fiatal lánnyá változott. Valamivel később a vidék minden lányát meghívták, hogy énekelje­nek az új herceg tiszteletére adott ünnepségen. Az új herceg nem volt más, mint a kedves Orlando. A szeretett lány hangjára vissza­nyerte emlékezetét: nyomban fel­ismerte egykori választottját. Még aznap nagy lakodalmat csaptak, és a pásztor volt a tanújuk.

 

 

 

Február 8 - A sarlatán, a király és a szamár (La Fontaine)

 

Egy sarlatán azzal dicsekedett, hogy varázsszerei segítségével még egy szamárból is nagynevű orvost csinál. Meghallgatta őt a király, és hogy kellően megleckéztesse, úgy tett, mintha komolyan venné a sza­vait.

- Vigyétek az istállóba, és adjatok neki egy szamarat! - parancsolta. - Tíz éven keresztül kapjon magas fizetést! De ha azután a szamár nem tud olvasni és számolni, a mester kötélen fog lógni! Az ítélet igazságos és szellemes volt, mulattak rajta az udvaroncok.

Szép kis jelenet lesz – gúnyolta egyikük a sarlatánt -, amikor megtáncoltat a kötél!

Várj csak! - válaszolta az ember józanul. - Majd meglátjuk, melyikünk fog addigra meghalni, te vagy én, a király vagy a szamár, hisz elkerülhetetlen, hogy tíz év alatt legalább az egyikünk meg ne haljon! És tudod, mit mondok neked? A tíz sanyarú év után te csak egy napot fogsz szórakozni: akkor, amikor engem felakasztanak. Én azonban tíz teljes éven át fogok azon nevetni, hogy ti mindennap gürcöltök a fizetésetekért, míg nekem semmit sem kell csinálnom, legfeljebb azt, hogy bezsebelem az enyémet!

 

 

 

Február 9 - A sárkány és a cigány (Orosz népmese)

 

A cigány egy kihalt faluba ért, ahol már csak egy paraszt maradt. Tőle tudta meg a cigány, hogy a falut egy sárkány tette tönkre: minden reggel felfalt valakit. Mostanra csak ők ma­radtak, úgyhogy másnap kettejükön a sor.

A cigány nem ijedt meg. Reggel   mennydörgésszerű   robajt hallott, és a föld megremegett: meg­érkezett a sárkány. Hatalmas volt, de a cigánynak cseppet sem szállt inába a bátorsága, sőt elébe ment, és meg­szólította: - Kapj csak be, hisz úgysem tudsz

megrágni. Egészben kell lenyelned, amikor pedig bent leszek a hasad­ban, kilyukasztom a beledet, és meg­halsz.

- Azt hiszed, olyan erős vagy? – a sárkány nevetésben tört ki. - Versenyezzünk !

Megragadott egy követ, öklébe szo­rította, s a kő porrá lett.

- Ez is valami? - a cigány vállat vont. - Én egyenesen vizet fakasztok a kőből!

Nagy ravaszul kő helyett egy darab túrót fogott a kezébe, és kinyomta belőle a savót. A sárkány úgy megré­mült, hogy rögtön elmenekült, és soha többé nem tért vissza.

 

 

 

Február 10 - Az oroszlán, a farkas és a róka (Aiszóposz)

 

Az oroszlán haldoklóit. Eljöttek hozzá az állatok, hogy behízelegjék magukat nála, szerették volna, ha őket nevezi ki örököséül. A farkas rossz színben próbálta feltüntetni a rókát. A róka azonban épp idejé­ben érkezett.

Ki szerethet téged jobban nálamnál - mondta. - Hisz csodálatos gyógymódot találtam neked!

Milyent? - kérdezte az oroszlán.

Meg kell nyúzni egy élő farkast

válaszolta a róka -, és be kell burkolódznod a bőrébe, amíg meleg!

 

 

 

Február 11 - Világjáró borsószemek (Andersen)

 

A borsószemek azt hitték, hogy a világ csak akkora, mint az a hüvely, amelyikben laknak. Nagyon elcso­dálkoztak, amikor kinyílt a burok, és meglátták a sok ismeretlen dol­got.

- Most mi lesz velünk ? - kérdez­gették egymást ijedten. Először egy kisfiúhoz kerültek, aki egy fúvókába tette a borsószeme­ket, és egymás után kilőtte őket. Az egyikük egy ablakkeret résébe került, ahol belepte a moha. Az ablak mögött egy beteg kislány élt. Úgy tűnt, se élni, se meghalni

nincs ereje. Azt mondták, még az is csoda, hogy túlélte a telet... mert hogy közben beköszöntött a tavasz.

Egy szép napon a kislány feltekin­tett ágyacskájából, és észrevette, hogy az ablakpárkányon kis nö­vény kezd cseperedni. Meglepeté­sében és örömében felkiáltott. Anyukája az ablak alá helyezte az ágyát, hogy jobban láthassa a nö­vénykét.

Alig telt el néhány nap, és a fény­ben a kis növény virágot hozott. A kislány összeszedte minden ere­jét, felkelt, és megsimogatta a virá­got. A beteg meggyógyult!

 

 

 

Február 12 - A hamiskártyás (Grimm)

 

Egy fickó állandóan csak kártyázott. Ügyes volt, és szerencsés, no meg kicsit csalt is, hát mindig nyert. Az emberek felmentek a mennyország­ba, hogy panaszt tegyenek Szent Pé­ternél. Az erre leküldte a Halált, hogy vigye el a hamiskártyást. Várt, várt Szent Péter, de csak nem jött senki. Akkor egy angyalt küldött a földre, az meg látja, hogy a Halál hagyta magát elcsábítani, és most is a kártyaasztal­nál ül, mert szeretné visszanyerni a pénzét. Ezért nem halt meg közben senki. A hamiskártyás ezzel a másik küldöttel is próbálkozott, de az, mivel

angyal volt, nem esett kísértésbe. A hamiskártyásnak végül bele kellett nyugodnia, hogy meghal. A pokolba került.

Alig érkezett meg, játszani kezdett Luciferrel, a foördöggel, akitől el­nyerte az összes ördögét. Megparan­csolta újdonsült szolgáinak, hogy ugorjának egymás nyakába, és ezen a létrafélén felkapaszkodott a menny­országba.

Szent Péter hagyta egy kicsit, hadd kártyázzon odafent is, de amikor el­nyerte egy-két angyal dicsfényét, a mélybe taszította. Az ütődéstől a ha­miskártyás lelke darabokra tört, s mindegyik darab egy másik kártyás leikébe költözött.

 

 

 

Február 13 - A szerelmesek virága (Luigi Capuana)

 

A király leánya kiskorában meg­ijedt és megnémult. Azóta mindig szomorú és magányos volt, csak a kerti virágok ápolása vidította fel. Egyik este, amikor a virágokkal bí­belődött, különös növényt vett észre, olyat, amilyet még senki sem látott. Első pillanattól kezdve kü­lönös szeretettel gondozta. Órákon keresztül állt a növény előtt, és bármilyen furcsa is, mintha beszélt volna hozzá, vagy legalábbis cso­dálkozva tárta szét karját, mint aki meglepődik azon, amit hall. Végül egy nap a király, aki meg volt győződve arról, hogy a lányát elbűvöl­ték, kitépte a növényt, és a földre hajította.

- Apám, mit tettél?! - kiáltott fel a királykisasszony. A nagy ijedt­ségtől újból megjött a szava. Ugyanabban a pillanatban a növény herceggé változott. A királykis­asszony elmesélte apjának, hogy a herceg maga kért meg egy tündért: változtassa növénnyé, mert mindig a királykisasszony közelében akar lenni. Február tizennegyedike volt. Valószínűleg éppen ezért lett Szent Bálint napja a szerelmesek ünnepe, csakúgy, mint ezé a két fiatalé, akik összeházasodtak, és ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

 

 

 

Február 14 - A kiskondás (A kiskondás)

 

Egy herceg feleségül akarta kérni a királykisasszonyt. A legszebb aján­dékot küldte neki: egy rózsát és egy fülemülét. Mindenkit elbűvöl­tek az ajándékok, csak a királykis­asszony húzta fel orrocskáját.

- A rózsa igazi, s nem ezüstből van, a fülemüle meg élő, és nem lehet felhúzni!

A herceget kikosarazták, de ő ebbe nem nyugodott bele. Álruhába öl­tözött, s elszegődött kiskondásnak a királyi palotába. Szabad percei­ben fura dolgokat fabrikált, a ki­rálykisasszony oldalát pedig fúrta a kíváncsiság. Megtudta, hogy a kiskondás olyan fazekat csinált, amelyen csengők vannak, és csilin-gelnek, ha a víz forr. Mindenáron meg akarta venni. A kiskondás azt mondta, hogy csak egy csókért adja cserébe.

A király észrevette a lányát, amint a kiskondással csókolódzik. Nagy botrányt csapott, de amikor a le­gény megvallotta, hogy ő valójá­ban herceg, a királykisasszony úgy gondolta, hozzámegy feleségül. Most azonban a herceg kosarazta ki őt:

- Egy hercegtől kevés volt a rózsa és a fülemüle, a kiskondásnak meg csókot adtál egy csörgőért. Tartsd meg a fazekat, és maradj pártában!

 

 

 

Február 15 - Torkonc, a szakács és a darumadár (Boccaccio)

 

A gazdag vadász darumadarat lőtt. Elküldte a szakácsának, hogy ké­szítsen belőle sültet. A madár olyan nagy és finom volt, hogy Torkonc, a szakács nem tudott ellenállni a kísértésnek, levágta a madár egyik combját, és megette. Amikor felszolgálták a sültet, a gazda észrevette, hogy a daru egyik combja hiányzik. Kérdőre vonta a szakácsot, az meg nagy komolyan válaszolt:

- Minden darunak - mondta Tor­konc szemtelen képpel - csak egy lába van.

Igazán? Akkor majd holnap kimegyünk a tóhoz, és megnézzük

mondta a gazda. - De ha kiderül, hogy megpróbáltál becsapni, nem úszód meg szárazon.

Reggel a darvak, mint a gázlóma­darak általában, egy lábon egyen­súlyozva aludtak.

- Na, mit mondtam? - kérdezte a szakács, ravaszul mosolyogva.

A gazda tapsolt egyet, a darvak meg, hogy menekülhessenek, föld­re tették a másik lábukat is.

- Nem ér! - tiltakozott Torkonc. - Tegnap este nem is tapsolt az úr. Ha így tett volna, akkor az a daru is biztosan kinyújtotta volna a másik lábát.

 

 

 

Február 16 - A farkas és a róka (Grimm)

 

A farkas fölfogadta a rókát szolgá­lónak. A szegény róka már nem bírta elviselni a gazdáját, csakhogy az erősebb volt nála, így nem tehe­tett mást, tovább szolgált. - Menj, szerezz nekem valami en­nivalót - parancsolta a gazda -, különben téged fallak fel! A róka hol egy bárányt lopott a gazdaságból, hol a konyha ablak­párkányáról vitte el a rántottat, de mindig úgy, hogy senki ne vegye észre. Minden jól ment volna, ha a farkas nagy falánkságában meg­gondolatlanul el nem megy egyszer maga is bárányt és rántottat lopni. Észrevették, jól ellátták a baját, ő meg a rókát okolta, s megharagu­dott rá.

Egyik nap megint azt mondta a rókának:

- Róka,  szerezz nekem  valamit, különben téged fallak fel!

A róka erre azt válaszolta:

Ismerek itt egy pincét, egy paraszté. Teli minden földi jóval: szalámival, sonkával, sajttal. Megmutatom neked.

Rendben van - mondta a farkas. - De most nem akarok meglepetéseket, ezért velem jössz!

Egy szűk nyíláson keresztül mind a ketten bemásztak a paraszt pincéjébe. A farkas mohón rávetette ma­gát az ennivalóra, a róka viszont, még mielőtt enni kezdett volna, ki­be járkált a lyukon, hogy biztos lehessen abban, veszély esetén el tud majd menekülni. - Miért vesztegeted az időt, ahe­lyett hogy ennél ?! - gúnyolta a far­kas. - Én innen el nem megyek, míg el nem pusztítok mindent! Éppen abban a pillanatban jött le bunkósbottal a paraszt, mert gya­nút fogott a zaj miatt. A róka, aki karcsú volt, mint az elején, fürgén kiszökött. A farkas csapdába esett, mert teli hassal nem fért ki a lyu­kon, a paraszt meg jól elagyabu-gyálta.

 

 

 

Február 17 - A Nap és a Hold (Mraé legenda)

 

Valamikor a Hold olyan volt, mint a Nap. Csakhogy állandó világos­ság uralkodott, és az emberek nem tudták megkülönböztetni a nappalt az éjszakától. Ebből mindenféle baj származott: nem lehetett tudni, mi­kor kell felkelni, és mikor kell alud­ni menni. Az Úr észrevette, és meg­parancsolta Gábriel arkangyalnak, tárja szét a szárnyát, takarja le a Holdat, s így oltsa el a fényt. A Hold felületén még ma is foltok látszanak. Nem mások ezek, mint Gábriel arkangyal szárnyának nyo­mai.

 

 

 

Február 18 - A cinke és a vörösbegy (Luigi Capuana)

 

A kovácsnak két lánya volt. A na­gyobbik gyönyörű és gőgös, Ki­rálylánynak nevezték. A kisebbiket pedig, mivel annyira szeretett éne­kelni, elnevezték Cinkének. Az apa rajongott a nagyobbik lá­nyáért. Mindenkinek mondogatta, hogy csak egy királyhoz adja fele­ségül, míg Cinkét az első jöttment is elveheti.

Cinke  mindezzel  nem  törődött. Összebarátkozott egy vörösbegy­gyei. Csodálatos dalokat adtak elő együtt. - Cinke már talált magának férjet -

gúnyolta szép és kevély a nővére. Igaz is volt. Egy nap ugyanis eljött a kovácshoz egy fiatalember, aki Cinkét akarta feleségül venni. Az apa rögtön beleegyezett. Most Királylány következett. A választottja ugyan parasztruhát viselt, de mindenki Királyfinak hívta. Az apa egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a fiú álru­hába öltözve érkezett messziről, hogy az ő kedvencét, Királylányt feleségül vegye.

De mily nagy volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy Királyfinak csak a neve volt király, Cinke vőle­génye viszont Vörösbegy herceg, a király unokaöccse!

 

 

 

Február 19 - A százfejű sárkány (La Fontaine)

 

Egy lovag, mikor az erdőn ment keresztül, hatalmas sárkányt látott a bokrok között. Emberünk nagyon bátor volt, már egy tucat hasonló sárkánnyal megvívott, de ennek számtalan nyaka volt,  legalább  száz hozzátartozó fejjel és ugyanannyi félelmetesen kilátott szájjal! Három- vagy hétfejű sárkánnyal könnyen megbirkózott volna, na de ezzel! A lovag úgy gondolta, ebben a helyzetben legjobb, ha megfutamodik. Elég rosszul tette. A sárkány, éppen mert a sok-sok nyaka szerteágazott, sohasem tudott volna ki­jönni a bokrok közül. Tehát telje­sen ártalmatlan volt. Kis idő múltán a lovag egy másik sárkányt vett észre a bokrok kö­zött. Ennek csak egy feje volt. A lovag kardjával vakmerőén szembeszállt vele. A sárkánynak viszont, igaz, hogy csak egy feje volt, de száz keze. Széthajtotta a bokrokat, előugrott, és egy pillanat alatt elintézte a meggondolatlan lo­vagot. Ebből is látszik, hogy többet ér száz kéz, amely engedelmeskedik, mint száz fej, amely parancsol.

 

 

 

Február 20 - Miért kurta a medve farka? (Norvég népmese)

 

Régen, amikor a medvének még hosszú volt a farka, találkozott a rókával. Az egy csomó halat cipelt. Lopta őket, de a medvének azt hazudta, hogy halászta.

- Nagyon egyszerű. Elég csak egy lyukat vágni a jégbe, és beledugni a farkunkat. A halak odaúsznak, hogy bekapják, és hozzáragadnak. A medve ki akarta próbálni. Sokáig ült a jégen, lyukba dugva a farkát. A farka befagyott. Ki akarta szaba­dítani, és olyan erősen rángatta, hogy leszakadt... és azóta se nőtt ki.

 

 

 

Február 21 - Calandrino és a jáspiskő (Bocaccio)

 

Calandrino, a festő, Firenzében élt. Volt két barátja, Brúnó és Buffalmacco, szintén festők, akik gyakran a bolondját járatták vele. Egyik nap a két barát azt javasolta Calandrinónak, menjenek ki a pa­takpartra, és keressék meg a varázs­erejű jáspiskövet. A kő képes arra, mondták, hogy láthatatlanná tegye azt, akinél van.

De hogyan ismerjük fel ? - kér­dezte Calandrino.

Ez a kő fekete. Elég, ha addiggyűjtjük   a  fekete  köveket,   míg egyikünk láthatatlan nem lesz!

Calandrino  maga  szerette  volna megtalálni   a   varázserejű   követ, ezért nagyon sok fekete követ gyűj­tött. Egyszer csak a két barát így szólt :

- Hová lett Calandrino ?

- Na de ilyet! Egy perce még itt volt!

Úgy látszik, hazament! Calandrino, amikor ezt meghallot­ta, biztos volt benne, hogy megta­lálta a jáspiskövet. Boldogan futott haza, mert  senkivel  sem akarta megosztani kincsét.  Még azt is zokszó nélkül tűrte, hogy a barátai kővel hajigálják. Mert  a  móka­mesterek úgy tettek, mintha nem látnák őt, és jól megdobálták.

 

 

 

Február 22 - A madárka, amelyik nem énekel (Luigi Capuana)

 

A szegény csizmadia imádta a lá­nyát. Hacsak megpillantotta, máris nagy vidáman dalra fakadt. A lány ellenben néma volt, és ezért a szomszédok így nevezték: „Ma­dárka, amelyik nem énekel". Történt egyszer, hogy a király fia megbetegedett. Egy tündér megjó­solta neki, hogy az a madárka fogja meggyógyítani, amelyik nem éne­kel. Senki sem tudta, milyen ma­dárról lehet szó, de azért hírnökö­ket küldtek szét az országban. Meghallotta ezt a csizmadia is. Fogta hát a lányát, és elvitte a királyi palotába. De a király, amint meglátta, hogy nem igazi madarat hoztak, nyomban megparancsolta, vessék börtönbe az apát és a lányát. Ekkor a herceg felsóhajtott:

- Kalickába  zárták  a  madárkát, amelyik nem énekel.

És a börtönben a lány, életében először, dalolni kezdett.

- A madárka, amelyik nem énekel, magas   fára   szökell.   Legtetején fészket épít magának, és csak be­szél, beszél a mátkájának. Amint meghallotta ezt a király, ki­engedte a lányt. A herceg meggyó­gyult, és hamarosan megtartották  lakodalmat, máig is élnek, ha meg nem haltak.

 

 

 

Február 23 - Naspolyácska és a királyfi (Grimm)

 

Egyszer egy óriás, aki gonosz és együgyű volt, elrabolt egy kislányt. Mivel vaksi volt, azt hitte, naspo­lya, hát szalma közé tette egy ma­gas toronyban, hogy megérjen. Minden este felment, megnézte, megérett-e a naspolya, meg lehet-e enni. Ám minden alkalommal úgy határozott, vár még egy napot, hadd legyen még puhább és még nagyobb.

Este estét követett, s közben teltek az évek. Naspolyácska immár gyö­nyörű  szép,  hosszú,   aranyszőke hajú lánnyá cseperedett. A toronyban nem volt lépcső, és az óriás valahányszor fel akart menni, hangosan kiáltott:

- Naspolyácska, dobd le a létrát! Akkor a lány kihajolt, leengedte földig érő, hosszú hajfonatát, és az óriás felmászott rajta, mintha kötélhágcsó lenne.

Meglátta ezt a különös jelenetet a király fia. Szerette volna tudni, ki rejtőzik ott, kié ez a csodálatos haj-fonat?

- Naspolyácska, dobd le nekem a létrát! - szólította egyik este. A kis fogoly azt hitte, az óriás szólítja,   és   szót   fogadott. Ezúttal azonban a királyfi mászott fel a toronyba. Amint megpillantotta a lányt, rögtön beleszeretett. Naspolyácskát - aki életében még nem látott mást, csak az óriást - szintén rabul ejtette az ifjú szépsége és jósága. Elhatá­rozták, megszöknek és egybekel­nek. Naspolyácska azonban nem mehetett, hiszen a saját haján nem tudott lemászni a toronyból.

- Eljövök minden este - mondta a királyfi -, és hozok vásznat, hogy lassacskán igazi létrát fonhass be­lőle. Amikor a létra elég hosszú lesz, lemászol majd rajta és meg­szökünk.

Sajnos, az óriás megneszelte tervü­ket, és a királyfit barbár módon megvakította. Naspolyácskát pe­dig a pusztaság közepébe vitte, és sorsára hagyta.

A lány biztos volt benne, hogy örökre elveszítette szerelmesét, és csak sírt, rítt. A herceg nem adta fel. Hegyeken-völgyeken át barangolt, míg végre messziről meghallotta a lány véget nem érő zokogását. Ta-pogatódzva elindult a hang irányá­ba. A szerelmesek végre megtalál­ták egymást, és sírva összeölelkez-hettek.

Alighogy Naspolyácska könnyei benedvesítették a vak királyfi sze­mét, az mintegy varázsütésre visz-szanyerte látását.

Hazamehettek hát a királyi palotá­ba, nagy lakodalmat csaptak, és máig is élnek, ha meg nem haltak

 

 

 

Február 24 - A füzet manója (Gianni Padoan)

 

Az óra elütötte az éjfélt. A sötét, csöndes szobában életre keltek a tárgyak.

Andrea táskájában is ott sorakoz­tak a másnapra előkészített füzetek s bennük a szavak. A füzet parancsnoka, egy manó, megszemlélte a vonalak között fel­sorakozott betűket, és a haját tépte kétségbeesésében. A betűk egyáltalán nem tudtak tisztességesen sorban állni, arról nem is szólva, hogy két egyforma sem akadt köztük. Az egyik magas­ra és soványra sikeredett, a másik

ellenben olyan kövér volt, hogy egészen kilógott a sorból. Néhányan lábujjhegyen álltak, mások meg mintha lehasaltak vol­na! Az egyik balra dűlt, a másik jobbra.

Micsoda rendetlenség! Andrea nem túlságosan remekel a szépírás­ban.

Van ugyanis egy hibája: igencsak elsieti, ezért nem sikerül a betűve­tés.

- Vigyázz!

A manó bedühödött. - Egy-kettő, egy-kettő, egy-kettő! És addig tornáztatta a szegény be­tűket, míg mindegyik egyenes, iz­mos, tiszta és rendes nem lett.

 

 

 

Február 25 - A kristálygömb (Japán népmese)

 

Csodálatos kristálygömböt vittek ajándékba Japán császárának, de épp akkor nagy vihar dúlt a tenge­ren. A hajó elsüllyedt. A császár leküldte legjobb búvára­it, keressék meg a gömböt, de azok nem jártak szerencsével. Megjelent azonban egy kicsi és tö­rékeny asszony, nyakában gyerme­kével. Azt kérte, ő is hadd próbál-kozhassék. Lehetetlennek tűnt, hogy épp egy asszonynak sikerül­jön megtalálni a kristálygömböt. Ő azonban elmagyarázta, hogy ha megkapná a kitűzött jutalmat, kita­níttathatná belőle fiát, Kamatarit, szamurájnak. Engedtek hát a kéré­sének. Az asszony magára csomó­zott egy kötelet, és elmerült a mélyben.

Leereszkedett egészen a tenger fene­kére, ahol a sárkányok palotája állt. Ahogy gondolta, a kristálygömböt a mélység urai lopták el. Az asszony megragadta, és lassan elkezdett fel­felé mászni a kötélen. A félelmetes tengeri szörnyek azonban megtá­madták, ő erre puszta kezével szét­nyitotta a mellét, és odarejtette a gömböt. Amikor felhúzták az asz-szonyt a hajóra, mellében ott volt a kristálygömb. A császár megtartotta ígéretét, a hős anya kitaníttathatta a fiát, akiből kiváló szamuráj lett.

Oldal: A varázserejű halszálka - A kristálygömb
Mesenaptár - © 2008 - 2024 - mesenaptar.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat