Július 1. - Terülj, terülj, asztalkám! (Grimm)
Egy derék és jóravaló ifjú egy varázslónál dolgozott, aki fizetség fejében csodaasztalt ajándékozott neki: valahányszor ráparancsoltak az asztalra: „terülj, terülj, asztalkám!", az olyan bőséges ebédet tálalt, amilyet elképzelni sem lehet. Az ifjú úgy vélte, ennek az ajándéknak köszönhetően már semmire sem lesz szüksége egész életében, elhatározta hát, hogy hazatér. Útközben megszállt egy fogadóban. A fogadósnak kiürült a kamrája, mert sok vendég fordult meg nála aznap, és azt mondta az ifjúnak, hogy csak egy darab kenyeret tud adni.
Sebaj - az ifjú nem izgatta magát -, majd segítünk a dolgon. És a terülj, terülj, aztalkám olyan bőséges vacsorát tálalt, hogy mindenki jóllakott belőle! A fogadós úgy gondolta, neki nagyobb szüksége lenne a csodaasztalkára, ezért kicserélte egy közönséges asztalra, úgy, hogy az ifjú ne vegye észre. Csodák csodája, a kicserélt asztal is ellátta az ifjút minden jóval, amit csak kívánt, míg a fogadósnál maradt asztalnak hiába mondták, hogy „terülj, terülj, asztalkám!", ennivaló helyett csak egy bot jelent meg, és agyba-főbe verte a tolvajt.
Július 2. - Katalin és a sajtok (Grimm)
Katalin, az ostoba és tudatlan parasztasszony mindenféle galibát okozott. Egyszer például amikor sajtot vitt a vásárba, az egyik kiesett a kosarából, és legurult a lejtőn.
- Semmi kedvem sincs utána rohanni - gondolta. - Majd egy másikat küldök érte, hogy fogja meg. Ezzel a második karika sajtot is legurította, azután várt, várt, de hiába, a sajtok csak nem jöttek vissza.
- Talán szeretik a társaságot - gondolta Katalin, és a harmadikat is az első után küldte. Minthogy egy sem jött vissza, az jutott eszébe, talán a harmadik sajt eltévedt. Ezért hát a negyediket is legurította, hogy keresse meg a társait. Ugyanígy az ötödiket, a hatodikat, azután a hetediket is, míg végül kiürült a kosara. Egy kicsit még várt, de aztán megmérgesedett.
- Ha azt hiszitek, van még kedvem várni rátok, nagyon tévedtek! Elmegyek, ti meg szaladhattok utánam, legalább megtanuljátok, hogy ne legyetek lusták!
így hát üres kézzel érkezett a vásárba, ahol a férje jól lehordta.
- Miért vagy mérges? - torkolta le Katalin. - Néhány perc és a sajtok maguktól megérkeznek!
Július 3. - A macska és a tyúkok (Aiszóposz)
A macska megtudta, hogy az ég tyúkólban megbetegedtek a kok. Már nagyon régen gondolkc dott azon, hogyan nyittathatná az ajtót, és ez most kapóra jc Beöltözött orvosnak, és megjek a tyúkoknál.
- Jó napot, tyúkocskák! He vagytok? Azért jöttem, hogy megvizsgáljalak benneteket. Nyissát ki az ajtót!
A tyúkok kórusban válaszoltak:
- Nagyon köszönjük a kedvességedet, de sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, ha eltakarodsz!
Július 4. - Százszorszép és Szörnyeteg (Maria le Prince Beaumont)
Egy ember eltévedt a viharban, s már attól félt, hogy elpusztul, amikor észrevett egy kastélyt. Oda-vánszorgott, bent minden lámpa égett, az asztal megterítve, de sehol egy lélek. Ő azért megvacsorázott, és lefeküdt aludni. Másnapra elmúlt a vihar, és emberünk tovább akart menni, de mielőtt elindult volna, észrevett egy gyönyörű rózsaágyást. Éppen le akart szakítani egy virágot, hogy elvigye a lányának, Százszorszépnek, amikor megjelent a kastély ura, aki olyan szörnyűséges volt, hogy mindenki csak Szörnyetegnek nevezte.
- Hát nem vendégeltelek meg bőségesen?! - támadt dühösen az utasra.
- Miért lopod el a virágomat? Most büntetésből küldd el hozzám a lányodat, vagy nyomban megöllek!
Százszorszépnek bele kellett nyugodnia a sorsába, és elment Szörnyeteghez. Senki sem jött elébe, senki sem fogadta, bár az volt az érzése, mintha titokban folyton figyelnék. Szörnyeteg csak egy idő múltán jelent meg előtte.
Százszorszép és Szörnyeteg lassacskán megszokták, hogy együtt vacsorázzanak. A lány eleinte félt csúf vendéglátójától, az azonban a kedvességével, jóságával és okosságával egyre jobban meghatotta Százszorszépet. Szörnyeteg tulajdonképpen szerelmes volt a lányba, de jól tudta, hogy az nem fogja érzelmeit viszonozni, mert ő olyan rettenetesen csúnya. Majd megszakadt a szíve fájdalmában, annyira, hogy már a halálán volt. Elment az erdőbe, el akart rejtőzködni, de Százszorszép utána ment. Éppen időben talált rá, és sírva fakadt. Egy könnycseppje ráhullott Szörnyeteg arcára, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy a varázslat megtörjön, és a csúf állat csodálatos ifjúvá változzon. Nagy volt az öröm, s a két boldog szerelmes hamarosan megtartotta az esküvőt.
Július 5. - A kristálypalota (Grimm)
Egy királyfi és egy királylány nagyon szerették egymást. Már jegygyűrűt is váltottak, amikor egy féltékeny varázsló elrabolta a lányt. Az ifjú elkeseredetten vágtatott he-gyeken-völgyeken át, míg egy kristálypalotához ért. Ennek a kristályfalai olyan simák voltak, hogy még egy légy sem tudott volna fölmászni rajtuk - itt tartották fogva a kedvesét.
A királyfi egy közeli erdőben rátalált három boszorkányra, akik éppen azon veszekedtek, miként osztozzanak meg apjuk - a lányt elrabló varázsló - örökségén: egy varázspálcán, amelynek érintésére kinyílik minden ajtó, egy szárnyas lovon, amely bárhova elröpít, és egy köpönyegen, amely láthatatlanná tesz. Éppen ezekre volt szüksége az ifjúnak!
Azt ajánlotta a boszorkányoknak, hogy megveszi tőlük az egész örökséget, de előtte minden darabot ki akar próbálni. Ám alighogy a köpönyeg láthatatlanná tette, felpattant a szárnyas lóra, elröpült a palotához, a varázspálca segítségével kinyitotta a kristálypalota kapuját, és kiszabadította kedvesét. Akkor végre egymáséi lehettek, és fényes lakodalmat csaphattak.
Július 6. - A béka és az ökör (La Fontaine)
Egy béka a fejébe vette, hogy olyan nagy lesz, mint az ökör. Elkezdte felfújni magát, és valóban, minden lélegzetvételnél egy kicsit megnőtt. Hamarosan elfáradt azonban.
- Elég már? - kérdezte remény kedve társnőitől, akik figyelték. De hát ők is tudták, milyen nagy egy ökör, és csak a fejüket rázták.
- Nem jó, még egy kicsi hiányzik. A nagyravágyó béka egyre nagyobbra és nagyobbra fújta ma gát... míg végül kipukkadt, akár egy léggömb.
Július 7. - A nagylelkű teve (Arab népmese)
Még az idők kezdete előtt az egyik nagy arab városban, amelyet Ta-mudnak hívtak, megremegett a föld, és addig rengett, míg egy hatalmas, több mint hétszáz méter hosszú, és több mint háromszáz méter magas nőstény tevét nem szült. Még mielőtt az arabok magukhoz térhettek volna a csodálkozástól, a nőstény teve szült egy kistévét, azután kicsinyével együtt felment a hegyek közé. A tevemama minden reggel lement a városba, s aki csak akarta, ingyen kaphatott a tejéből, így senki sem halt éhen. Ő azonban, hogy nagy szomjúságát enyhítse, rengeteg vizet ivott, és mivel Tamudban csak szűkösen volt víz, az emberek elhatározták, hogy egyik nap a lakosok egyik része, a következő napon a lakosok másik része merít a kutak vizéből, így mindenkinek jut enni is, inni is.
Csakhogy a kecskék gazdái, akik nem tudták többé eladni a kecsketejet, meg a kertészek, akik nem tudták öntözni a véleményeiket, megharagudtak, összeszövetkeztek, és elűzték a csodálatos tevét.
Azóta Tamudban néhány embernek van teje is, virága is, a többiek viszont éhségtől és szomjúságtól szenvednek.
Július 8. - A palackba zárt szellem (Grimm)
Egy diák az erdőben sétált, amikor vékonyka hang szólította meg. Körülnézett, de senkit sem látott. A hang másodszor is megszólalt; egy hatalmas tölgyfa gyökerei közül. Az ifjú egy palackra bukkant, s benne icipici emberre.
- Szabadíts ki! - könyörgött.
A diák kihúzta a dugót, az üvegből nagy füst szállt fel, aztán félelmetes óriás lett belőle.
- Szellem vagyok - mondta -, és egy varázsló bezárt ebbe a palackba. De most meg kell, hogy öljelek, mert rettentően mérges vagyok, és te kerültél elsőként az utamba.
- Lassan a testtel! - a fiatalember nem ijedt meg. - Nem hiszem, hogy te görnyedtél abban a kis palackban. Bizonyítsd be, és akkor, nem bánom, meg is ölhetsz.
- Ennél mi sem könnyebb! - kacagott a szellem, de alighogy bebújt a palackba, az ifjú bedugta a dugót.
Akkor egyezséget kötött a diákkal: ha újból kiszabadítja, nemcsak, hogy nem öli meg, hanem olyan tőrt ad neki ajándékba, amely mindent arannyá tud változtatni és minden sebet begyógyít.
Később a diák a varázstőr segítségével híres és gazdag orvos lett.
Július 9. - A bogáncs meséje (Andersen)
Annyi sok szép virág nőtt a kertben, hogy a szerény bogáncsot senki sem vette észre. Egy nap azonban ünnepséget rendeztek a villában, s minden lány virágot adott szíve választottjának. Volt ott egy skót lány is, aki felfigyelt a bogáncs ibolyaszínű virágaira, ez volt ugyanis hazájának jelképe. Leszakította az egyik virágot, és az ifjú házigazda gomblyukába tűzte. A bogáncs büszke volt, amiért ilyen rendkívüli tisztesség érte. Később a fiatalok összeházasodtak, s nem sokkal azután a kerti bogán-cson már csak egyetlen virág maradt. A fiatalasszony észrevette, és eszébe jutott: ilyen bogáncsvirággal szökkent szárba az ő szerelmük is. Leszakította hát az utolsó virágot, és a férjének ajándékozta. Neki pedig az az ötlete támadt, hogy ragasszák rá arra a képre, amely a boldog ifjú párt ábrázolja. A kerti bogáncs nagyon elégedett volt.
- Amikor a gyerekek kirepülnek - sóhajtotta -, az anya végre saját sorsával is törődhet!
- Neked sem lesz rossz dolgod - mosolygott rá a napsugár.
- Hogyhogy ? - kérdezte a növény.
- Vázába tesznek? Képkeretbe?
- Egyikbe sem, hanem egy mesébe - felelte a napsugár.
Július 10. - Miért van a babszemeken hasíték? (Grimm)
Egy asszony levest főzött, s közben a lábosból a földre esett egy babszem, a tűzből kihullott egy darabka parázs, és lepottyant egy tűzgyújtáshoz használt szalmaszál is. Ezek hárman, ki ezért, ki azért, úgy döntöttek, megszöknek, nehogy a gazdasszony megfogja és visszategye őket a tűzre vagy a lábosba. Menekülés közben egy kis patakhoz értek.
A szalmaszál nagylelkűen felajánlotta: keresztbe fekszik a vízen, mint egy híd, hogy sorstársai átjuthassanak a patak túlsó partjára. Így is tettek, de amikor a parázs a híd közepére ért, meglátta maga alatt a magas vizet, megtorpant, s egy tapodtat sem mert továbbmenni.
Tüze lángra lobbantotta a szalmaszálat, s az el is égett, a parázs meg belepottyant a vízbe, és sisteregve kimúlt.
A babszem nagyon mulatságosnak találta a jelenetet, s akkorát kacagott, hogy megpukkadt: szerencséjére arra járt egy szabó, aki ösz-szevarrta.
Attól a naptól kezdve a világ minden babszemének az egyik oldalán hasítékféle van: a varrás nyoma.
Július 11. - A libák, amelyek legyőzték a szörnyű gallokat (Római legenda)
Az ókori Rómában senki sem hitte el, hogy a barbár gallok már fél Itáliát elfoglalták, és a város felé menetelnek. A hódító hadsereg azonban váratlanul lerohanta, lerombolta és felgyújtotta a várost. Néhány bátor ifjú a Capitolium sziklás dombjainak tetején elbari-kádozta magát - ide hordták a város kincseit is -, s elhatározták, kitartanak egészen addig, míg Ca-millus konzul légiói meg nem érkeznek.
A gallok megpróbáltak fölmászni a meredek sziklafalon, de visszaverték őket, s így meg kellett elégedniük azzal, hogy ostromgyűrűbe zárják a Capitoliumot. Végül mégis találtak egy átjárót a domb oldalában, és az éjszaka leple alatt fellopództak.
Olyan sötét volt, hogy még az őrök sem vették észre őket. Nem így az áldozati libák, amelyek olyan lármát csaptak, és olyan ijedten verdestek szárnyukkal, hogy a rómaiak nyomban fegyvert ragadtak, és kiűzték a támadókat. Miután megérkeztek Camillus felmentő légiói, a rómaiak elhatározták, hogy elismerésük jeléül többé sohasem fogják megölni a libákat, még isteneknek szánt áldozatként sem.
Július 12. - Gyorsvillám, a törpe és Kisteknőc (Luigi Capuana)
Gyorsvillám nagyon gyors futár volt. Mindenki megbízásokat adott neki, és így sok pénzt keresett: ennek ellenére boldogtalan volt, mert nem született gyermeke, akinek átadhatta volna a mesterségét. Egyszer egy törpe kis dobozkát adott neki, hogy vigye el a varázslónak, de alighogy útnak indult, Gyorsvillám halk hangot hallott. Valaki könyör-gött, hogy nyissa ki a dobozkát, és szabadítsa ki őt. Egy herceg volt az, akit picire varázsoltak. A futár szerette volna teljesíteni a kérést, de nem ismerte a varázsszót, amely a dobozkát kinyitotta volna, így kénytelen-kelletlen átadta a csomagot a varázslónak. Attól kért egy elismervényt, azt visszavitte a törpének. A törpe tudta, hogy a futár megpróbálta elárulni, de úgy tett, mintha semmit sem sejtene. Sőt galambtojással viszonozta szolgálatait, amelyből, mint mondta, egy kisgyerek fog előbújni. Gyorsvillám egy galambmamával kikeltette a tojást, de amikor az felpattant, egy teknősbéka bújt ki belőle! Ez aztán igen kegyetlen tréfa volt!
Gyorsvillám mégis úgy döntött, megtartja a kis állatot. Elnevezte Kisteknőcnek, és úgy szerette, akár egy kisgyereket.
Kisteknőc a látszat ellenére nagyon gyors volt. Pillanatok alatt hozta-vitte az üzeneteket. A világ minden országából jöttek az emberek, hogy láthassák ezt a különös teremtményt. Egy gazdag úr is eljött, aki egy váratlan kalapácsütéssel széttörte a teknősbéka páncélját, s íme: egy szép ifjú bújt ki belőle. Az ismeretlen úr nem volt más, mint az az ember, akit Gyorsvillám megpróbált kiszabadítani a dobozkából.
Most hálája jeléül eljött, hogy megtörje a törpe varázslatát, amellyel az ifjút teknősbéka alakjában tartotta fogva. Minden jó, ha vége jó.