Mesenaptár

lapindulás 2010.05.25.

Július 1. - Terülj, terülj, asztalkám! (Grimm)

Egy derék és jóravaló ifjú egy va­rázslónál dolgozott, aki fizetség fe­jében csodaasztalt ajándékozott neki: valahányszor ráparancsoltak az asztalra: „terülj, terülj, asztal­kám!", az olyan bőséges ebédet tá­lalt, amilyet elképzelni sem lehet. Az ifjú úgy vélte, ennek az aján­déknak köszönhetően már semmi­re sem lesz szüksége egész életé­ben, elhatározta hát, hogy hazatér. Útközben megszállt egy fogadó­ban. A fogadósnak kiürült a kam­rája, mert sok vendég fordult meg nála aznap, és azt mondta az ifjúnak, hogy csak egy darab kenyeret tud adni.
Sebaj - az ifjú nem izgatta magát -, majd segítünk a dolgon. És a te­rülj, terülj, aztalkám olyan bőséges vacsorát tálalt, hogy mindenki jól­lakott belőle! A fogadós úgy gon­dolta, neki nagyobb szüksége len­ne a csodaasztalkára, ezért kicse­rélte egy közönséges asztalra, úgy, hogy az ifjú ne vegye észre. Csodák csodája, a kicserélt asztal is ellátta az ifjút minden jóval, amit csak kívánt, míg a fogadósnál ma­radt asztalnak hiába mondták, hogy „terülj, terülj, asztalkám!", ennivaló helyett csak egy bot jelent meg, és agyba-főbe verte a tolvajt.

 

Július 2. - Katalin és a sajtok (Grimm)

Katalin, az ostoba és tudatlan pa­rasztasszony mindenféle galibát okozott. Egyszer például amikor sajtot vitt a vásárba, az egyik kiesett a kosarából, és legurult a lejtőn.
-    Semmi kedvem sincs utána ro­hanni - gondolta. - Majd egy mási­kat küldök érte, hogy fogja meg. Ezzel a második karika sajtot is le­gurította, azután várt, várt, de hiá­ba, a sajtok csak nem jöttek vissza.
-    Talán szeretik a társaságot - gon­dolta Katalin, és a harmadikat is az első után küldte. Minthogy egy sem jött vissza, az jutott eszébe, talán a harmadik sajt eltévedt. Ezért hát a negyediket is legurította, hogy ke­resse meg a társait. Ugyanígy az ötödiket, a hatodikat, azután a hetediket is, míg végül ki­ürült a kosara. Egy kicsit még várt, de aztán meg­mérgesedett.
-  Ha azt hiszitek, van még kedvem várni rátok, nagyon tévedtek! El­megyek, ti meg szaladhattok utá­nam, legalább megtanuljátok, hogy ne legyetek lusták!
így hát üres kézzel érkezett a vásár­ba, ahol a férje jól lehordta.
-  Miért vagy mérges? - torkolta le Katalin. - Néhány perc és a sajtok maguktól megérkeznek!



Július 3. - A macska és a tyúkok (Aiszóposz)

A macska megtudta, hogy az ég tyúkólban megbetegedtek a kok. Már nagyon régen gondolkc dott azon, hogyan nyittathatná az ajtót, és ez most kapóra jc Beöltözött orvosnak, és megjek a tyúkoknál.
-     napot,   tyúkocskák!   He vagytok? Azért jöttem, hogy megvizsgáljalak benneteket. Nyissát ki az ajtót!
A tyúkok kórusban válaszoltak:
-  Nagyon köszönjük a kedvességedet, de sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, ha eltakarodsz!



Július 4. -
Százszorszép és Szörnyeteg (Maria le Prince Beaumont)

Egy ember eltévedt a viharban, s már attól félt, hogy elpusztul, ami­kor észrevett egy kastélyt. Oda-vánszorgott, bent minden lámpa égett, az asztal megterítve, de sehol egy lélek. Ő azért megvacsorázott, és lefe­küdt aludni. Másnapra elmúlt a vihar, és embe­rünk tovább akart menni, de mielőtt elindult volna, észrevett egy gyönyö­rű rózsaágyást. Éppen le akart szakí­tani egy virágot, hogy elvigye a lányá­nak, Százszorszépnek, amikor megje­lent a kastély ura, aki olyan szörnyűséges volt, hogy mindenki csak Ször­nyetegnek nevezte.
-    Hát nem vendégeltelek meg bősé­gesen?! - támadt dühösen az utasra.
-    Miért lopod el a virágomat? Most büntetésből küldd el hozzám a lányo­dat, vagy nyomban megöllek!
Százszorszépnek bele kellett nyugod­nia a sorsába, és elment Szörnyeteg­hez. Senki sem jött elébe, senki sem fogadta, bár az volt az érzése, mintha titokban folyton figyelnék. Szörnye­teg csak egy idő múltán jelent meg előtte.
Százszorszép és Szörnyeteg lassacs­kán megszokták, hogy együtt vacso­rázzanak. A lány eleinte félt csúf ven­déglátójától, az azonban a kedvességével, jóságával és okosságával egyre jobban meghatotta Százszorszépet. Szörnyeteg tulajdonképpen szerel­mes volt a lányba, de jól tudta, hogy az nem fogja érzelmeit viszonozni, mert ő olyan rettenetesen csúnya. Majd megszakadt a szíve fájdalmá­ban, annyira, hogy már a halálán volt. Elment az erdőbe, el akart rejtőzköd­ni, de Százszorszép utána ment. Ép­pen időben talált rá, és sírva fakadt. Egy könnycseppje ráhullott Szörnye­teg arcára, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy a varázslat megtörjön, és a csúf állat csodálatos ifjúvá változzon. Nagy volt az öröm, s a két boldog szerelmes hamarosan megtartotta az esküvőt.



Július 5. - A kristálypalota (Grimm)

Egy királyfi és egy királylány na­gyon szerették egymást. Már jegy­gyűrűt is váltottak, amikor egy fél­tékeny varázsló elrabolta a lányt. Az ifjú elkeseredetten vágtatott he-gyeken-völgyeken át, míg egy kris­tálypalotához ért. Ennek a kris­tályfalai olyan simák voltak, hogy még egy légy sem tudott volna föl­mászni rajtuk - itt tartották fogva a kedvesét.
A királyfi egy közeli erdőben ráta­lált három boszorkányra, akik ép­pen azon veszekedtek, miként osz­tozzanak meg apjuk - a lányt elrabló varázsló - örökségén: egy va­rázspálcán, amelynek érintésére kinyílik minden ajtó, egy szárnyas lovon, amely bárhova elröpít, és egy köpönyegen, amely láthatat­lanná tesz. Éppen ezekre volt szük­sége az ifjúnak!
Azt ajánlotta a boszorkányoknak, hogy megveszi tőlük az egész örök­séget, de előtte minden darabot ki akar próbálni. Ám alighogy a kö­pönyeg láthatatlanná tette, felpat­tant a szárnyas lóra, elröpült a palotához, a varázspálca segítségével kinyitotta a kristálypalota kapuját, és kiszabadította kedvesét. Akkor végre egymáséi lehettek, és fényes lakodalmat csaphattak.



Július 6. - A béka és az ökör (La Fontaine)

Egy béka a fejébe vette, hogy olyan nagy lesz, mint az ökör. Elkezdte felfújni magát, és való­ban, minden lélegzetvételnél egy kicsit megnőtt. Hamarosan elfá­radt azonban.
-    Elég már? - kérdezte remény­ kedve társnőitől, akik figyelték. De hát ők is tudták, milyen nagy egy ökör, és csak a fejüket rázták.
-    Nem jó, még egy kicsi hiányzik. A nagyravágyó   béka  egyre  na­gyobbra és nagyobbra fújta ma­ gát... míg végül kipukkadt, akár egy léggömb.



Július 7. -
A nagylelkű teve (Arab népmese)

Még az idők kezdete előtt az egyik nagy arab városban, amelyet Ta-mudnak hívtak, megremegett a föld, és addig rengett, míg egy ha­talmas, több mint hétszáz méter hosszú, és több mint háromszáz méter magas nőstény tevét nem szült. Még mielőtt az arabok ma­gukhoz térhettek volna a csodálko­zástól, a nőstény teve szült egy kis­tévét, azután kicsinyével együtt felment a hegyek közé. A tevemama minden reggel lement a városba, s aki csak akarta, ingyen kaphatott a tejéből, így senki sem halt éhen. Ő azonban, hogy nagy szomjúságát enyhítse, rengeteg vi­zet ivott, és mivel Tamudban csak szűkösen volt víz, az emberek elha­tározták, hogy egyik nap a lakosok egyik része, a következő napon a lakosok másik része merít a kutak vizéből, így mindenkinek jut enni is, inni is.
Csakhogy a kecskék gazdái, akik nem tudták többé eladni a kecsketejet, meg a kertészek, akik nem tudták ön­tözni a véleményeiket, megharagud­tak, összeszövetkeztek, és elűzték a csodálatos tevét.
Azóta Tamudban néhány embernek van teje is, virága is, a többiek viszont éhségtől és szomjúságtól szenvednek.



Július 8. -
A palackba zárt szellem (Grimm)

Egy diák az erdőben sétált, amikor
vékonyka hang szólította meg. Kö­rülnézett, de senkit sem látott. A hang másodszor is megszólalt; egy hatalmas tölgyfa gyökerei kö­zül. Az ifjú egy palackra bukkant, s benne icipici emberre.
-  Szabadíts ki! - könyörgött.
A diák kihúzta a dugót, az üvegből nagy füst szállt fel, aztán félelme­tes óriás lett belőle.
-  Szellem vagyok - mondta -, és egy varázsló bezárt ebbe a palack­ba. De most meg kell, hogy öljelek, mert rettentően mérges vagyok, és te kerültél elsőként az utamba.
-    Lassan a testtel! - a fiatalember nem ijedt meg. - Nem hiszem, hogy te görnyedtél abban a kis pa­lackban. Bizonyítsd be, és akkor, nem bánom, meg is ölhetsz.
-    Ennél mi sem könnyebb! - kaca­gott a szellem, de alighogy bebújt a palackba, az ifjú bedugta a dugót.
Akkor egyezséget kötött a diákkal: ha   újból   kiszabadítja,   nemcsak, hogy nem öli meg, hanem olyan tőrt ad neki ajándékba, amely min­dent arannyá tud változtatni és minden sebet begyógyít.
Később a diák a varázstőr segít­ségével   híres   és   gazdag   orvos lett.



Július
9. - A bogáncs meséje (Andersen)

Annyi sok szép virág nőtt a kert­ben, hogy a szerény bogáncsot sen­ki sem vette észre. Egy nap azon­ban ünnepséget rendeztek a villá­ban, s minden lány virágot adott szíve választottjának. Volt ott egy skót lány is, aki felfigyelt a bogáncs ibolyaszínű virágaira, ez volt ugyanis hazájának jelképe. Lesza­kította az egyik virágot, és az ifjú házigazda gomblyukába tűzte. A bogáncs büszke volt, amiért ilyen rendkívüli tisztesség érte. Később a fiatalok összeházasodtak, s nem sokkal azután a kerti bogán-cson már csak egyetlen virág ma­radt. A fiatalasszony észrevette, és eszébe jutott: ilyen bogáncsvirág­gal szökkent szárba az ő szerelmük is. Leszakította hát az utolsó virá­got, és a férjének ajándékozta. Ne­ki pedig az az ötlete támadt, hogy ragasszák rá arra a képre, amely a boldog ifjú párt ábrázolja. A kerti bogáncs nagyon elégedett volt.

-    Amikor a gyerekek kirepülnek - sóhajtotta -, az anya végre saját sorsával is törődhet!
-    Neked sem lesz rossz dolgod - mosolygott rá a napsugár.
-    Hogyhogy ? - kérdezte a növény.
-    Vázába tesznek? Képkeretbe?
-    Egyikbe sem, hanem egy mesébe - felelte a napsugár.



Július 10. - Miért van a babszemeken hasíték? (Grimm)

Egy asszony levest főzött, s közben a lábosból a földre esett egy bab­szem, a tűzből kihullott egy darab­ka parázs, és lepottyant egy tűz­gyújtáshoz használt szalmaszál is. Ezek hárman, ki ezért, ki azért, úgy döntöttek, megszöknek, nehogy a gazdasszony megfogja és visszate­gye őket a tűzre vagy a lábosba. Menekülés közben egy kis patak­hoz értek.
A szalmaszál nagylelkűen felaján­lotta: keresztbe fekszik a vízen, mint egy híd, hogy sorstársai átjut­hassanak a patak túlsó partjára. Így is tettek, de amikor a parázs a híd közepére ért, meglátta maga alatt a magas vizet, megtorpant, s egy tapodtat sem mert továbbmen­ni.
Tüze lángra lobbantotta a szalma­szálat, s az el is égett, a parázs meg belepottyant a vízbe, és sisteregve kimúlt.
A babszem nagyon mulatságosnak találta a jelenetet, s akkorát kaca­gott, hogy megpukkadt: szeren­cséjére arra járt egy szabó, aki ösz-szevarrta.
Attól a naptól kezdve a világ minden babszemének az egyik oldalán hasítékféle van: a varrás nyoma.



Július 11. - A libák, amelyek legyőzték a szörnyű gallokat (Római legenda)

Az ókori Rómában senki sem hitte el, hogy a barbár gallok már fél Itáliát elfoglalták, és a város felé menetelnek. A hódító hadsereg azonban váratlanul lerohanta, le­rombolta és felgyújtotta a várost. Néhány bátor ifjú a Capitolium sziklás dombjainak tetején elbari-kádozta magát - ide hordták a vá­ros kincseit is -, s elhatározták, ki­tartanak egészen addig, míg Ca-millus konzul légiói meg nem ér­keznek.
A gallok megpróbáltak fölmászni a meredek sziklafalon, de visszaverték őket, s így meg kellett eléged­niük azzal, hogy ostromgyűrűbe zárják a Capitoliumot. Végül még­is találtak egy átjárót a domb olda­lában, és az éjszaka leple alatt fellopództak.
Olyan sötét volt, hogy még az őrök sem vették észre őket. Nem így az áldozati libák, amelyek olyan lár­mát csaptak, és olyan ijedten ver­destek szárnyukkal, hogy a római­ak nyomban fegyvert ragadtak, és kiűzték a támadókat. Miután megérkeztek Camillus fel­mentő légiói, a rómaiak elhatározták, hogy elismerésük jeléül többé soha­sem fogják megölni a libákat, még isteneknek szánt áldozatként sem.

 


Július 12. -
Gyorsvillám, a törpe és Kisteknőc (Luigi Capuana)

Gyorsvillám nagyon gyors futár volt. Mindenki megbízásokat adott neki, és így sok pénzt keresett: en­nek ellenére boldogtalan volt, mert nem született gyermeke, akinek átadhatta volna a mesterségét. Egyszer egy törpe kis dobozkát adott neki, hogy vigye el a varázslónak, de alighogy útnak indult, Gyorsvillám halk hangot hallott. Valaki könyör-gött, hogy nyissa ki a dobozkát, és szabadítsa ki őt. Egy herceg volt az, akit picire varázsoltak. A futár sze­rette volna teljesíteni a kérést, de nem ismerte a varázsszót, amely a dobozkát kinyitotta volna, így kény­telen-kelletlen átadta a csomagot a varázslónak. Attól kért egy elismer­vényt, azt visszavitte a törpének. A törpe tudta, hogy a futár meg­próbálta elárulni, de úgy tett, mintha semmit sem sejtene. Sőt galambto­jással viszonozta szolgálatait, amely­ből, mint mondta, egy kisgyerek fog előbújni. Gyorsvillám egy galamb­mamával kikeltette a tojást, de ami­kor az felpattant, egy teknősbéka bújt ki belőle! Ez aztán igen kegyet­len tréfa volt!
Gyorsvillám mégis úgy döntött, megtartja a kis állatot. Elnevezte Kisteknőcnek, és úgy szerette, akár egy kisgyereket.
Kisteknőc a látszat ellenére nagyon gyors volt. Pillanatok alatt hozta-vitte az üzeneteket. A világ minden országából jöttek az emberek, hogy láthassák ezt a különös teremt­ményt. Egy gazdag úr is eljött, aki egy váratlan kalapácsütéssel szét­törte a teknősbéka páncélját, s íme: egy szép ifjú bújt ki belőle. Az ismeretlen úr nem volt más, mint az az ember, akit Gyorsvillám megpróbált kiszabadítani a doboz­kából.
Most  hálája  jeléül  eljött,  hogy megtörje a törpe varázslatát, amellyel az ifjút teknősbéka alakjá­ban tartotta fogva. Minden jó, ha vége jó.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 10
Heti: 76
Havi: 768
Össz.: 160 055

Látogatottság növelés
Oldal: Terülj, terülj, asztalkám! - Gyorsvillám, a törpe és Kisteknőc
Mesenaptár - © 2008 - 2024 - mesenaptar.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »