Február 26 - A Manók hegyén (Andersen)

 

Azon az éjszakán a Manók hegyén nagy ünnepséget rendeztek az Északi Törpe tiszteletére. Az Északi Törpe ugyanis megözvegyült, és elhatároz­ta, feleséget keres két fiának. El is hozta őket magával, hogy menyasz-szonyt választhassanak maguknak a Manók királyának hét lánya közül. Az Északi Törpe, aki jégcsapokból és fenyőtűkből kirakott koronát viselt, kedves és udvarias volt, a fiai ellenben pökhendiek és neveletlenek. A hét nővérnek egyáltalában nem tetszettek a fiúk, azonban az apjuk fontos sze­mélyiség volt, így nem utasíthatták vissza őket. Az Északi Törpének meg a lányok nem tetszettek. Szépnek szé­pek voltak... és sok különös dolog­hoz is értettek, például láthatatlanná váltak, utánozni tudták az árnyékot, ahhoz viszont nem értettek, hogyan kell háztartást vezetni, és hogyan le­het az otthont vidámmá és derűssé varázsolni.

Csak a legkisebb nővér nem tanult még semmiféle varázslatot, ám tudott énekelni, és sok-sok csodálatos mesét ismert.

A lány meséit hallgatva a bölcs Északi Törpe immár nem kételkedett: ő lesz a legjobb feleség! Ám ahelyett, hogy a fiai számára kérte volna meg a kezét, ő vette feleségül.

 

 

 

Február 27 - A tűzszerszám (Andersen)

 

A derék katona a háborúból igye­kezett hazafelé, és az úton találko­zott egy boszorkánnyal. - Szeretnél gazdag lenni? - kér­dezte a boszorka. Micsoda kérdés! Hát persze! A katona követte a boszorkány uta­sításait, leszállt egy föld alatti bar­langba, ahol aranypénzzel teli ládát talált. A kincset kutya őrizte, de olyan vad volt, mint egy tigris. Ám a boszorkány tanított a katonának egy varázsszót, azzal könnyedén megszelídíthette a kutyát. A kato­na teletömte a zsebeit meg a zsákját pénzzel, azután felment, de előbb megkereste azt a tűzszerszámot, amelyet a boszorkány nagyanyja veszített el a barlangban évszáza­dokkal ezelőtt.

A boszorkány azt mondta, hogy csak a tűzszerszámot kéri, de úgy gondolta, elrabolja a sok aranyat is a katonától. A katona azonban ré­sen volt, és mielőtt a boszorkány gonosz varázslattal ártalmatlanná tehette volna, megölte, így maradt nála a tűzszerszám is. Most, hogy immár gazdag ember lett belőle, a városba költözött, és urasán élt.

Egyik éjszaka sötétség borult a vá­rosra, semmit sem lehetett látni. A katonának eszébe jutott a tűz­szerszám. Elővette hát, és tüzet csiholt. Fény helyett azonban a barlangbeli elvarázsolt kutya jelent meg, hogy szolgálatába szegődjék, és teljesítse minden kívánságát. Egyszer a katona nagy-nagy kérés­sel állt elő: látni szeretné a király gyönyörű leányát, akit a palotában őriznek, és még senki sem láthatta. A kutya eltűnt, de nyomban vissza is tért, hátán a királykisasszonnyal. A királykisasszony és a katona ha­marosan egybekeltek. A lakodalom egy egész hétig tar­tott. Az elvarázsolt kutya a sok jó-tettért jutalmul a jegyesek és a ki­rály asztalához ülhetett.

 

 

 

Február 28 - A farkatlan rókalány (Aiszóposz)

 

A rókalány elveszítette a farkát egy kelepcében.

Igen szégyenkezett a hiányosság miatt. Igazságtalannak tartotta, hogy csak neki hiányzik a farka. Sokkal jobb lenne, gondolta, ha a többi rókának sem volna farka. Győzködni kezdte hát társait, hogy ők is vágják le a farkukat.

A farok - mondta - csak fölösle­ges teher, és egyáltalában nem is szép, nem is előkelő!

Hát akkor - válaszolták a barát­ női - te miért nem örülsz, hogy neked már nincsen?

 

Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj

Volt egyszer egy szegény ember, annak volt három fia. A legnagyobbikat Nyakiglábnak, a másodikat Csupahájnak, a legkisebbiket Málészájnak hívták. Ezek annyit tudtak enni, hogy az apjuk még kenyérből sem tudott nekik eleget adni. Egyszer azt mondja nekik, hogy menjenek már szolgálni, keressék meg a maguk kenyerét. Kiették már őt mindenéből!

Elindult a legnagyobbik, Nyakigláb. Ment, ment soká. Találkozott egy öregemberrel, az fel­fogadta szolgának egy esztendőre.

Ahogy elmúlt az esztendő, az öreg azt mondja neki:

- Adok neked egy asztalt, amiért jól szolgáltál. Ennek csak azt kell mondanod: teríts, teríts, asztalkám - és lesz rajta mindenféle! Elfogadod?

- Márhogy én? Aki a hegyet megette volna kenyérrel? El, el!

Nyakigláb alig várta, hogy kiérjen a faluból. Egy bokor mellett előveszi az asztalt, s mondja tüstént neki:

- Teríts, teríts, asztalkám!

Hát lett azon annyi minden, ennivaló, innivaló, hogy Nyakigláb szeme-szája is elállt a csodál­ko­zástól. Jól is lakott mindjárt, de úgy, hogy majd kirepedt. Azzal indult hazafelé. Talált útjá­ban egy kocsmát, oda is betért. Bement mindjárt egy szobába. Teríttetett az asztallal. Jóllakott, aztán kért egy pohár bort.

De amíg benn volt, a kocsmáros megleste, hogy mit csinál. Látta, hogy milyen asztala van ennek a legénynek. Hű, ha az ő kocsmájában olyan volna!

Ahogy este lett, lefeküdtek. Nyakigláb is jó mélyen elaludt. A kocsmáros meg csak belopózott, és a csodaasztalt kicserélte egy másikkal, amelyik pontosan olyan volt, mint Nyakiglábé.

Másnap reggel Nyakigláb újra elindult. Addig ment, míg haza nem ért. Otthon eldicsekedett, hogy milyen asztala van őneki.

- No, lássuk! - azt mondják. - Épp jó éhesek vagyunk, mint mindig!

Mondta szegény Nyakigláb az asztalnak, hogy „Teríts, teríts, asztalkám!”, de biz az nem terített. Az egész család meg már várta, hogy jóllakjanak. Hogy Nyakigláb így becsapta őket, még üresebbnek érezték a hasukat. Kapták magukat, jól elverték Nyakiglábot.

Elindult most már a második gyerek, a Csupaháj. Az is ahhoz az öreghez érkezett, akinél Nyakigláb szolgált. Öt is megfogadták egy esztendőre Mikor kitelt az idő, az öreg őt is magához hívta.

- Fiam, a szolgálatodért neked is adok valamit. Itt van egy szamár! Ennek csak azt kell mondani: „Tüsszents, tüsszents, csacsikám!” - s annyi aranyat tüsszent neked, amennyit csak akarsz! Elfogadod?

- Egy ilyen jószágot?

Csupaháj nagyon megörült a szamárnak. El is indult vele hazafelé. Útközben ő is betért a kocsmába. Evett, ivott, amennyi a bőrébe fért, és azt mondta, hogy majd csak reggel fizet. De a szamarat magával vitte a szobájába. Ahogy este lett, odaállította maga elé, és azt mondta neki:

- Tüsszents, tüsszents, csacsikám!

A csacsi hegyezte a fülét, aztán elkezdett tüsszenteni. Tüsszentett is egyvégből olyan sokat, hogy Csupaháj már alig fért a sok aranytól. Felszedte az aranyat, és lefeküdt.

De a kocsmáros a kulcslyukon ezt is megleste. Mikor észrevette, hogy Csupaháj már alszik, bement a szobába hozzá, és a szamarat is elcserélte egy másikkal.

Csupaháj vitte haza a csacsit, ő is nagyra volt vele, hogy mit szolgált. De mikor rászólt a szamárra, hogy tüsszentsen, az bizony egyetlen aranyat sem tüsszentett a padlóra, hiába várták. Csupaháj se vitte el szárazon, őt is jól elverték.

Szegény apjuk már kétségbe volt esve, hogy egyik gyereke sem tud rajta segíteni. Elindította a legkisebb fiát is, Málészájt.

Ez is elvetődött az öregemberhez. Öt is felfogadták egy esztendőre szolgának.

Mikor letelt a szolgálata, azt mondja neki az öreg:

- Fiam, jutalom nélkül téged sem eresztelek el. Itt van egy zsák, ebben van egy furkó. Ennek csak azt kell mondani: „Ki a zsákból, furkócskám!” - s akkor a furkó kiugrik, s azt verhetsz meg vele, akit akarsz.

Málészáj a hóna alá vette a furkót, és elindult vele hazafelé. Neki is útjába esett a kocsma. Már nagyon éhes és szomjas volt. Bement. Evett, ivott, amennyi jólesett. A kocsmáros kérte tőle az árát, de Málészáj nem tudott fizetni, mert egy fillérje sem volt. A kocsmáros elkezdett lármázni, hogy ő bizony elveszi Málészáj gúnyáját, ha nem fizet, vagy pedig becsukatja. Erre Málészájt is elfutotta a méreg, elővette a zsákot, és azt mondta:

- Ki a zsákból, furkócskám! Verd meg a kocsmárost!

A furkó csak kiugrott a zsákból, neki a kocsmárosnak, és csihi-puhi, elkezdte porolni. A kocsmárosnak hamar elege lett a verésből, elkezdett jajgatni:

- Jaj, jaj! Hagyd abba a verést, barátom, visszaadok mindent, amit a bátyáidtól elloptam!

Málészáj csak nagyot nézett.

- Mit lopott el kend az én bátyáimtól?

- Hát a teríts-asztalt meg az aranytüsszentő szamarat!

De a furkó még folyvást ütötte a kocsmárost ezalatt is. Azt mondja Málészáj:

- Jó, ha visszaadod az asztalt meg a szamarat, akkor nem bántlak! Vissza, vissza, furkócskám, a zsákba!

A furkó visszament, a kocsmáros meg behozta az asztalt meg a szamarat, és odaadta Málészájnak.

Málészáj hazament. Otthon elmondta a testvéreinek, hogyan szerezte vissza az asztalt is meg a szamarat is. Volt már mit enni meg inni, volt pénz is, amennyit akartak. A szegény ember családja így aztán nagyon boldog lett.

Oldal: A Manók hegyén - Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj
Mesenaptár - © 2008 - 2024 - mesenaptar.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat