Január 21. - A Hold virágai (Trentói legenda)

 

A Dolomitokban élt egy herceg, akit elbűvölt a Hold szelíd fénye. Min­den vágya az volt, hogy közelebbről is megnézhesse. Egyszer sikerült megvalósítania álmát, és ott fent ész­revette, hogy az elbűvölő fény a Holdkirály leányából sugárzik. A két fiatal egymásba szeretett, de a fiú és a lány világa túlságosan különbözött egymástól, el kellett hát válniuk. A Holdat hópihéhez hasonló, bársonyos virágocskák borítják. A lány szerelmi zálogul a fiúnak ajándékozott egyet, s ez lett az első havasi gyopár.

 

 

 

Január 22. - A kakas és a róka  (La Fontaine)

 

A róka jól táplált kakast szemelt ki magának vacsorára, de az gyorsabb volt, s felmenekült a fára. A róka szomorúnak tettette magát a nagy bizalmatlanság láttán.

- Miért menekültél el? - kérdezte.

- Csak szerettelek volna testvériesen megölelni.

- Nem vagyok olyan bolond, hogy el is higgyem! - válaszolta a kakas.

- Hiszen akkor te nem tudod a nagy újságot!

- Mit kéne tudnom?

- Általános békét hirdettek - állította a róka. - Most mindnyájan testvérek vagyunk. Szállj le, hogy mi is békésen megölelhessük egy­mást: de igyekezz, sietnem kell, a többi testvéremet is szeretném még megölelni.

- Figyelj csak, hallod? - a kakas roppant örömöt színlelt. - Vadászkutyák jönnek! Jobb lesz, ha megvárod őket, mert ők is bizonyosan meg akarnak téged ölelni megbékélésük jeléül.

A róka jobbnak látta, ha sürgősen kereket old, de búcsúzóul még azt mondta:

- Nem hazudtam ám neked, csak azért megyek el, mert nem vagyok biztos benne, hogy ők is hallották-e már a jó hírt!

 

 

 

Január 23. - A malacpersely (Andersen)

 

A malacpersely olyannyira tele volt pénzzel, hogy ha megrázták, már nem is zörgött. Mereven degeszre tömötten állt a könyvespolc tetején, a gyerekszobában.

Meg kell hagyni, hogy igazán jól mutatott kék virágos, fényes cseréphasával.

A többi játék mind felnézett rá a gazdagsága miatt. Éjszaka a bábfigurák csak neki játszottak.

A baba állandóan neki énekelt, érte sóhajtozott, hogy vegye őt feleségül.

Az ólomkatonák egyfolytában föl-alá masíroztak a könyvespolc előtt, és vigyáztak, nehogy egy rabló elrabolhassa a persely teméntelen sok kincsét.

Aztán, amikor a kisgyerek még egy pénzdarabot szeretett volna bele­dobni, addig erőltette, addig nyomta a szűk résen, míg a persely eltörött.

Valaki összeszedte a pénzt, kidobta a cserépdarabokat, aztán új per­selyt tett a régi helyére. Mondanom se kell, hogy ez az új még üres volt, és ezért nem is csör­gött, másfelől azonban pontosan ugyanolyan volt, mint a régi.

 

 

 

Január 24. - A Kékszakállú hét felesége (Charles Perrault)

 

A faluban élt egy nagy úr, akiről különös hírek keringtek. De bizo­nyosan csak azt tudták róla, hogy már hatszor maradt özvegyen. Emiatt és mert félelmetes, nagy kék szakálla volt, azt terjesztették róla, hogy emberevő. El is nevezték Kékszakállúnak.

Egy leány hozzáment feleségül. Nem volt oka panaszra: a férje odaadta neki az összes kulcsot, még a páncélszekrényét is. Mindent megengedett neki, egy kikötése volt csupán: felesége egy bizonyos ajtót nem nyithatott ki.

Ez annyira kíváncsivá tette az asszonyt, hogy egy nap, amikor a férje eltávozott otthonról, rögtön rohant, és kinyitotta azt a bizonyos ajtót... Majd szörnyet halt ijedtében: hat asszony teste hevert odabenn: a Kékszakállú előző hat feleségéé. A hetedik feleség egész testében remegve éppen becsukta az ajtót, amikor megjelent a Kékszakállú.

- Most pedig - kiáltotta - menj vissza abba a szobába, és maradj ott a többiekkel!

A hetedik feleség, szerencséjére, nem úgy járt, mint a többi: abban a pillanatban megérkeztek a bátyjai, akik derék katonák voltak. Megölték a kegyetlen férjet, így mentették meg húgukat a szörnyű végtől.

 

 

 

Január 25. - Az egérkék esküvője (Andersen)

Az Álommanó  odaszaladt a kis Jancsikához.

- Gyorsan! - sürgette. - A padló alatt két kis egér készül az esküvőjére, és minket is meghívtak. Gyönyörű lakodalom lesz!

- Jó, de én hogyan jutok át azon a kis lyukon? - Jancsika egy szempillantás alatt talpon termett, bár közben tovább aludt.

A manó olyan picikévé változtatta, hogy fel tudta venni az egyenruhát, amit egy ólomkatona készséggel adott neki kölcsön. Gyűszű volt a kocsija, kisegér húzta.

A lakodalmas ház zsúfolásig megtelt. A falakat szalonnával kenték be, a vendégek szorgosan nyaldosták, az asztalok pedig valódi juh-bőrből készültek.

A fiatal pár kis fülkét rágott ki magának egy parmezán sajtból. Ott csókolództak nagy boldogan, miközben kölesszemeket dobáltak a meghívott vendégeknek. Jancsika nagyon jól érezte magát, az Álommanó azonban figyelmeztette, itt az ideje, hogy hazamenjenek.

Jancsika rövidesen ismét az ágyában volt, és édesdeden aludt tovább.

 

 

 

Január 26. - A lusta lány és a fonólányok (Grimm)

 

Volt egyszer egy semmirekellő lány. Egy napon az anyja már annyira mérges lett rá, hogy megverte. Arra járt a királynő, s a nagy kiabálásra bement hozzájuk. Az asszony szégyellte bevallani az igazságot, ezért nagy hirtelen azt mondta:

- A lányom éjjel-nappal csak fonna, de nincs annyi lenünk, amennyit szeretne.

A királynő kedvelte a dolgos lányokat, ezért a palotájába vitte a lányt, ott pedig három, lennel teli szobába vezette.

- Ha megfonod mindet - mondta -, a fiam elvesz feleségül. Az ígéret csábító volt, de a lány azt sem tudta, hogyan lásson munkához. Segítségére sietett három unokatestvére, akik nagyon jó fonók, viszont igen csúnyák voltak. Az egyiknek, hogy jól tudja nyomni a rokka pedálját, hatalmas lába, a másodiknak, hogy a szálat sodorhassa, nagyon széles hüvelykujja, a harmadiknak, hogy a szálat megnyálazza, túlméretezett ajka volt. Amikor a herceg meglátta a három csúfságot, és megtudta, hogy azért csúfak, mert nagyon sokat dolgoztak, a menyasszonyát még a fonószék közelébe se engedte többé.

 

 

 

Január 27. - A nagy Isszumbosi (Japán népmese)

                                                

Isszumbosi japán fiú volt, és olyan kicsi, hogy még a mezei munkákban sem tudta senki a hasznát venni.

Nagyapja elhatározta hát, a városba küldi, hogy derék szamuráj váljék belőle. Búcsúzóul egy fatálat adott neki, abból lett a csónakja, az anyja evőpálcikákkal ajándékozta meg, azok lettek az evezők, az apjától pedig egy tűt kapott ajándéka, az lett a kardja.

Az út tele volt veszéllyel, és ha Isszumbosi méreteit tekintjük, érthető, hogy számára még egy béka is nagyobbnak tűnt az elefántnál. A fiú hamar elsajátította a harc művészetét, bátorságának és okosságának köszönhetően végül is épségben megérkezett a városba. Az utcán egy lélek sem volt, mert egy kegyetlen óriás elől mindenki a házába zárkózott. Isszumbosi azonban merészen szembeszállt a rettegett óriással. Mivel aprócska volt, könnyedén kitért az ütései elől, sőt összevissza szurkálta az óriás testét, míg az össze nem esett.

- Nagy vagy! - kiáltott mindenki, aki csak végignézte a küzdelmet; mert most olyan volt, mintha a kis Isszumbosi lett volna az óriás!

 

 

 

Január 28. - A baromfiudvar kakasa és a szélkakas (Andersen)

 

A tetőn fémkakas pörgött-forgott, és a szél irányát mutatta. Nyugodtan dicsekedhetett volna, hogy az isten is felvitte a dolgát, ő azonban néma maradt.

Nem így ám a baromfiudvar kis kakasa!

Büszkén mutogatta a taréját, és gőgösen kukorékolt. Mindenáron fel akart tűnni a tyúkok és a kiscsibék között, ezért a legnagyobb hazugságtól sem riadt vissza.

— A kakasok is tudnak tojást tojni, de csak egyet - mondta egyszer -, csak abban a tojásban sárkány van, és olyan félelmetes, hogy ha az emberek meglátják, meghalnak. Az emberek valójában félnek tőlünk, mert ha nem tudnátok, mi, kakasok vagyunk a világ urai, nem pedig az emberek.

A szélkakas hallgatagon pörgött a szélben. Sok mindent látott már életében, és sok fölösleges beszédet hallott, így már semmin sem csodálkozott. Jól tudta, hogy a baromfiudvar kiskakasa butaságokat beszél; de felsőbbrendűnek érezte magát, ezért válaszra sem méltatta. Máig sem tisztázott kérdés, ki a fontosabb, a baromfiudvar kakasa vagy a szélkakas.

 

 

 

Január 29. - A lantos cárné (Orosz népmese)

 

A keresztes hadjárat során a cárt elfogták a törökök, és börtönbe vetették.

Levelet írt a feleségének, hogy szabadulásáért fizesse ki a kért váltságdíjat. Egy nap lantos érkezett a törökök táborába. Olyan szépen játszott, hogy a szultán megvendégelte, azután megkérdezte, mit kíván jutalmul.

A lantos a cárt kérte, és meg is kapta.

Amikor Oroszország fővárosához értek, a lantos váratlanul kiszabadította foglyát, és viszonzást sem várva eltűnt.

A cár visszatérése örömet és meghatottságot keltett az udvarban. Ő azonban megharagudott a feleségére.

„Még arra sem volt gondja, hogy kifizesse a váltságdíjat a szabadulásomért!"

Száműzni akarta a cárnét; de akkor felhangzott a lantos édes muzsikája, és lám, megjelent a titokzatos zenész.

A cár most már felismerte az álruhás cárnét, aki ezt a megoldást választotta az ő kiszabadítására. Azon a napon mindenki nagyon boldog volt!

 

 

 

Január 30. - A szerencsét hozó hóvirág (Andersen)

 

Ki tudja, hogyan, a nap sugara átsütött a havon, és egy kis virág, amely a hó alatt kuporgott, azt hitte, április van.

Nyújtózkodott, kiegyenesítette a szárát, amennyire csak tudta, lyukat fúrt a fagyos tetőn, és kibújt. Ó jaj, de tévedett: még javában tél volt!

Csúfolta is mindenki a buta hóvirágot, akit elpusztított volna a hideg, ha egy kisgyerek haza nem viszi. Vízbe tették a fűtött szobában, s attól kezdve királyi dolga volt.

Egyszer a kisfiú nővére kivette a vázából, és egy levéllel együtt borítékba zárta. A hóvirág nem tudta elolvasni, pedig biztosan szép levél volt.

Egy postazsákban néhány levél és csomag között utazott kényelmetlenül, míg végül kivették a borítékból. Egy fiatalember fogta meg szeretettel, ajkához emelte, és forrón megcsókolta. Később nagy költő lett a fiatalemberből. Verseiben megemlékezett a kedves hóvirágról, aki naggyá tette. A kis hóvirág lehet, hogy butának született, de szerencsét hozott!

 

 

 

Január 31. - A farkas és a pásztor (Aiszóposz)

Egy farkasnak az volt a szokása, hogy követte a nyájat, de sose bántotta a bárányokat. A pásztor így aztán inkább őrnek tekintette, mint ellenségnek. Egyszer a pásztornak a városba kellett mennie, és a farkasra bízta a nyájat. Mikor azonban visszatért, a bárányok mind egy szálig elpusztultak.

Gondolkodott, töprengett, végül rájött, hogy csak magát okolhatja a bajért.

Aki hamis barátban bízik, ne várjon tőle jót!

 

 

Oldal: A Hold virágai - A farkas és a pásztor
Mesenaptár - © 2008 - 2024 - mesenaptar.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat