Mesenaptár
lapindulás 2010.05.25.
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Egy hegedűs ment az erdőn keresztül, és hogy elfeledje magányát, zenélni kezdett. A zeneszó odavonzott egy feldühödött, hatalmas medvét.
- Milyen jól játszol! - dicsérte, hogy a bizalmába férkőzzön. - Engem is megtanítanál?
- Hát persze! - A zenész nem hagyta magát rászedni. - Tedd, amit mondok! Dugd csak be a lábad annak a fának a hasadékába... Az állat szót fogadott, a hegedűs pedig egy nagy kővel ügyesen beékelte a meggondolatlan állat mancsát.
Másodszorra egy oroszlán jött hegedülésre, és megismétlődött a j jelenet.
Ez a vadállat is beleesett a hegedűs csapdájába, és végül farkánál fogva lógott le egy fa ágáról. Azután egy tigris következett, akit újabb fondorlattal tett ártalmatlanná a zenész.
Amikor a három vadállat kiszabadult, és újra meglátták a zenészt, bosszút akartak állni rajta. A hegedűs azonban már nem volt egyedül, vele jött új társa is, egy nagy termetű favágó, hatalmas fejszével a kezében. Ekkor a három támadó megfutamodott, és a zenész bármikor bántódás nélkül keresztülmehetett az erdőn.
- Milyen jól játszol! - dicsérte, hogy a bizalmába férkőzzön. - Engem is megtanítanál?
- Hát persze! - A zenész nem hagyta magát rászedni. - Tedd, amit mondok! Dugd csak be a lábad annak a fának a hasadékába... Az állat szót fogadott, a hegedűs pedig egy nagy kővel ügyesen beékelte a meggondolatlan állat mancsát.
Másodszorra egy oroszlán jött hegedülésre, és megismétlődött a j jelenet.
Ez a vadállat is beleesett a hegedűs csapdájába, és végül farkánál fogva lógott le egy fa ágáról. Azután egy tigris következett, akit újabb fondorlattal tett ártalmatlanná a zenész.
Amikor a három vadállat kiszabadult, és újra meglátták a zenészt, bosszút akartak állni rajta. A hegedűs azonban már nem volt egyedül, vele jött új társa is, egy nagy termetű favágó, hatalmas fejszével a kezében. Ekkor a három támadó megfutamodott, és a zenész bármikor bántódás nélkül keresztülmehetett az erdőn.
Május 2. - Pandóra szelencéje (Görög monda)
Réges-régen, még a világ kezdetén, az ókori istenek elhatározták, hogy létrehozzák remekművüket, a tökéletes lényt. Mindegyikük a legértékesebbet ajándékozta Pan-dórának (így nevezték a különös emberi lényt), amije csak volt: a szépséget, az okosságot, a bölcsességet, az ügyességet. Végül Zeuszhoz vezették, a főistenhez, hogy ő is adjon valamilyen ajándékot, mielőtt a lényt leküldik a Földre. Zeusz nem tudta, mit ajándékoztak a többiek, ezért egy hatalmas, lezárt szelencét nyújtott át Pandórának.
- Sohasem szabad kinyitnod! -mondta neki.
Pandóra nem sokáig tudta visszafojtani kíváncsiságát, mindenáron meg akarta tudni, mi van a nagyméretű szelencében, és végül felnyitotta.
Akkor nagy ijedtségére kiröppentek belőle a bajok, amelyek azóta is sújtják az embereket: az öregség, a betegségek, az irigység, az önzés, a fösvénység... és szétáradtak az egész világon.
Pandóra gyorsan rácsapta a fedelet szelencéjére, így szerencsére abban még maradt valami, amivel az ember a bajokat és a szenvedéseket el tudja viselni: a reménység.
Május 3. - A két öszvér és az útonallók (Phaderus)
A két öszvér egyazon úton baktatott. Az első egy molnárt szolgált, és zabot vitt. A másik egy bankárhoz tartozott, és aranypénzzel telii zsákokkal volt megrakodva. Ezért] büszkén és peckesen ügetett. Csakhogy az arany csilingelése odacsalogatta az útonállókat, és nem volt nehéz kitalálniuk, melyik öszvér hátán van az értékes rakomány. Hogy megkaparintsák a zsákmányt, jól megverték az öszvért.
- Látod? - mondta az első öszvér.
- Mennyi kellemetlensége van annak, aki gazdag és fontos!
Május 4. - A férj, aki házimunkát végez (Norvég népmese)
Egy parasztasszony megunta, hogy a férje állandóan szidja, amiért nem jól végzi a dolgát. Ezért egy napon így szólt hozzá:
- Holnap én megyek ki a mezőre, a házimunkára meg neked legyen gondod, ha úgyis jobban tudod, mit, hogyan kell csinálni!
Másnap a férj gyorsan munkához látt, hogy ne valljon szégyent. Elkezdte a vajat köpülni, de hamarosan elfáradt és megszomjazott. Lement hát a pincébe, hogy igyon egy korty bort. Csapra ütötte a hordót, de akkor meghallotta, hogy a disznó bekocogott a házba, és feldöntötte a vajköpülőt. Visszaszaladt, nehogy a malac valami másban is kárt tegyen, és elfelejtette a dugót visszatenni a hordóba. Az egész délelőtt ilyen zűrzavarosán telt. Ebédidőben, amikor feltette a kukoricakását főni, eszébe jutott, hogy elfelejtette a tehenet kihajtani a mezőre. De már nem volt ideje, ezért úgy gondolta, felviszi a tetőre, hogy ott a cserepek között kinőtt füvet legelhesse. Nem volt könnyű feladat felcipelni a tetőre egy tehenet! Végül sikerült, de hogy az állat ne essen le, megkötözte egy kötéllel. A kukoricakását közben a tűzön hagyta, minél előbb vissza akart érni tehát a konyhába, hogy oda ne égjen.
Ezért a kéményen keresztül ereszkedett le. A biztonság kedvéért a lábát a kötél másik végéhez kötötte. A tehén azonban mégis leesett a tetőről, őt meg durván fölrántotta a kötél, és a feje beszorult a kürtőbe. Amikor a feleség hazaért, a tehenet a levegőben lógva találta. Elvágta a kötelet, erre a férje a kötél másik végén lezuhant. Az asszony bement a házba, ahol mit lát: a vaj a padlón, a pincét elárasztotta a bor, a férje meg fejjel merült a kukoricakásás üstbe!
Akkor hozzáfogott, hogy rendbe szedje a házat. Mondanunk sem kell, hogy attól a naptól fogva a férj nem szólt bele az asszony dolgába.
Egy parasztasszony megunta, hogy a férje állandóan szidja, amiért nem jól végzi a dolgát. Ezért egy napon így szólt hozzá:
- Holnap én megyek ki a mezőre, a házimunkára meg neked legyen gondod, ha úgyis jobban tudod, mit, hogyan kell csinálni!
Másnap a férj gyorsan munkához látt, hogy ne valljon szégyent. Elkezdte a vajat köpülni, de hamarosan elfáradt és megszomjazott. Lement hát a pincébe, hogy igyon egy korty bort. Csapra ütötte a hordót, de akkor meghallotta, hogy a disznó bekocogott a házba, és feldöntötte a vajköpülőt. Visszaszaladt, nehogy a malac valami másban is kárt tegyen, és elfelejtette a dugót visszatenni a hordóba. Az egész délelőtt ilyen zűrzavarosán telt. Ebédidőben, amikor feltette a kukoricakását főni, eszébe jutott, hogy elfelejtette a tehenet kihajtani a mezőre. De már nem volt ideje, ezért úgy gondolta, felviszi a tetőre, hogy ott a cserepek között kinőtt füvet legelhesse. Nem volt könnyű feladat felcipelni a tetőre egy tehenet! Végül sikerült, de hogy az állat ne essen le, megkötözte egy kötéllel. A kukoricakását közben a tűzön hagyta, minél előbb vissza akart érni tehát a konyhába, hogy oda ne égjen.
Ezért a kéményen keresztül ereszkedett le. A biztonság kedvéért a lábát a kötél másik végéhez kötötte. A tehén azonban mégis leesett a tetőről, őt meg durván fölrántotta a kötél, és a feje beszorult a kürtőbe. Amikor a feleség hazaért, a tehenet a levegőben lógva találta. Elvágta a kötelet, erre a férje a kötél másik végén lezuhant. Az asszony bement a házba, ahol mit lát: a vaj a padlón, a pincét elárasztotta a bor, a férje meg fejjel merült a kukoricakásás üstbe!
Akkor hozzáfogott, hogy rendbe szedje a házat. Mondanunk sem kell, hogy attól a naptól fogva a férj nem szólt bele az asszony dolgába.
Tavasz volt, és az almafa hófehér virágokat hozott. Arra ment a gróf-né, akit elbűvölt a virágok szépsége.
Levágott néhány faágat, és betette őket egy nagy, értékes vázába, amely a szalonban állt.
Az almafaág nagyon büszke volt kiváltságos helyzetére, amelyet szépségével vívott ki magának. Az ablakon keresztül figyelte a kert és a mező virágait, és szánta őket je-lentéktelenségükért. Különösen a pitypangot sajnálta, amiért a gyerekek leszakítják, pihéi egyetlen fúvásra elszállnak, ő pedig meztelen, védtelen marad. S szánta a többi virágot is, hogy a sors egészen másmilyennek alkotta őket, de ugyanakkor roppantul örült annak, hogy ő ilyen szép, s hogy ilyen díszes vázája van a szalonban. Arról azonban megfeledkezett, hogy a nap ugyanúgy süt a szegény mezei virágokra is, mint őrá.
Egy napon a grófnő pitypangot hozott be a szalonba, és beletette éppen az ő vázájába. Le akarta festeni a mezei virág egyszerű szépségét, mielőtt pihéi szétszóródnak a szélben.
Ekkor az almafa virágai kicsit elpirultak szégyenükben.
Levágott néhány faágat, és betette őket egy nagy, értékes vázába, amely a szalonban állt.
Az almafaág nagyon büszke volt kiváltságos helyzetére, amelyet szépségével vívott ki magának. Az ablakon keresztül figyelte a kert és a mező virágait, és szánta őket je-lentéktelenségükért. Különösen a pitypangot sajnálta, amiért a gyerekek leszakítják, pihéi egyetlen fúvásra elszállnak, ő pedig meztelen, védtelen marad. S szánta a többi virágot is, hogy a sors egészen másmilyennek alkotta őket, de ugyanakkor roppantul örült annak, hogy ő ilyen szép, s hogy ilyen díszes vázája van a szalonban. Arról azonban megfeledkezett, hogy a nap ugyanúgy süt a szegény mezei virágokra is, mint őrá.
Egy napon a grófnő pitypangot hozott be a szalonba, és beletette éppen az ő vázájába. Le akarta festeni a mezei virág egyszerű szépségét, mielőtt pihéi szétszóródnak a szélben.
Ekkor az almafa virágai kicsit elpirultak szégyenükben.
Május 6. - Borsószem királykisasszony (Andersen)
A királyi palotában megjelent egy ismeretlen, fiatal lány, és azt állitotta magáról, hogy ő királykisasszony. A királyné szobát készíttetett számára éjszakára. Próbára akarta tenni, ezért a húsz derékalj és rengeteg pehelypaplan alá egy borsószemet csempészett. Reggelre a lánynak mindene fájt és kék-zöld foltok lettek rajta, úgy megnyomta finom és érzékeny bőrét a borsószem. Most már elhittél neki, hogy vérbeli királykisasszony, és feleségül mehetett a trónörökös királyfihoz.
Május 7. - Ikarosz repülése (Görög monda)
Daidalosz az ókori Görögország egyik legnagyobb feltalálója volt. Egyszer Kréta uralkodója megbízta, építsen labirintust a Minótau-rosz szörny számára, és oda zárják be a félig emberi, félig állati lényt. Az okos feltaláló teljesítette a megbízást.
Később azonban segített Thészeusznak, a híres hősnek, hogy megölje a szörnyet, ezért a király, büntetésül magát Daidaloszt záratta fiával együtt a labirintusba.
- Ne aggódj! - bátorította Daidalosz fiát, Ikaroszt. - Tudom már, hogy jutunk ki innen. Madártollakból szárnyakat ragasztott maga és a fia számára, s a szárnyakat viasszal erősítette a vállukhoz. A szárnyak csodálatosan működtek. Daidalosz és Ikarosz néhány karmozdulattal már fenn is voltak a magasban, és át tudtak repülni a labirintus falai fölött. Csakhogy Ikarosz megmámoroso-dott a repülés örömétől, és egyre magasabbra szállt. A nap sugarai megolvasztották a viaszt, a szárnyak leváltak Ikarosz válláról, a fiú lezuhant, és a tengerbe veszett. Daidalosz már nem segíthetett rajta. Továbbrepült Itália partjai felé.
Május 8. - A farkas és a bárány (Aiszóposz)
A farkas észrevette a bárányt a pataknál. Fel akarta falni, és valami indokot keresett rá.
- Eliszod előlem a vizet! - vádolta.
- Már hogy innám el - válaszolta a bárány -, mikor te feljebb állsz, mint én, és a víz felülről folyik.
- Nem te voltál véletlenül, aki tavaly bántotta az apámat? - folytatta a farkas.
- De hiszen tavaly még meg sem születtem! - védekezett a kisbárány.
- Mégsem mondhatok le arról, hogy megegyelek, csak azért, mert ügyesen forgatod a szót!
Május 9. - A három kismalac és a gonosz farkas (Angol népmese)
Volt egyszer három kismalac. Elhatározták, hogy külön-külön szerencsét próbálnak, és először is házat építenek maguknak. Az első, aki mindig is lusta volt, csak egy szalmakunyhót tákolt ösz-sze, de arra jött a gonosz farkas, s egy fúvással a levegőbe röpítette a tákolmányt.
A kismalac a farkas elől a második malac házába szaladt. Az már kicsit megfontoltabb volt, és fából meg gallyakból építette fel a házát. De megjött a farkas, fújt egyet-kettőt, s ez a ház is a levegőbe röpült.
Most már ketten szaladtak a bátyjukhoz menedékért. A harmadik óvatos és szorgalmas kismalac volt, a házát téglákból építette fel. Ide is utánuk jött a farkas, de bárhogy erőlködött, a házat csak nem tudta elfőni. Akkor nagy dühösen felkapaszkodott a tetőre, hogy majd a kéményen keresztül mászik be a házba.
A kismalacok azonban cselt eszeltek ki. Vizet forraltak, és a farkas a kürtőből leereszkedve éppen a forró vizes üstbe pottyant. Úgy leforrázta magát, hogy azon nyomban felugrott, s a fájdalomtól eszét vesztve elfutott, hogy a lába sem érte a földet.
Május 10. - A császár új ruhája (Andersen)
Egy takács azt állította magáról, olyan kelmét tud szőni, amelyet csak az okos és tisztségükre méltó emberek láthatnak. A császár úgy gondolta, jó lenne neki egy ilyen anyagból készült ruha, és megrendelte a különleges öltözéket.
Az ember fonalat kért, meg nagyon sok pénzt, és rögtön munkához látott, azaz úgy tett, mint aki dolgozik, de a szövőszéken semmi sem volt. A császár küldötte azonban lelkesen számolt be urának:
- Milyen finom kelme! Milyen szépek a színek! Milyen gyönyörű a minta!
Természetesen senki nem látott semmit, csak azért hazudtak, nehogy butának és tisztségükre méltatlannak tartsák őket. Végül az uralkodó magára öltötte a csodálatos ruhát, amit ő maga sem látott, és úgy vonult ki népe közé. Elhaladt a tömeg előtt, s mindenki így suttogott:
- Ó, milyen csodálatos ruha!
Egyszer csak egy kisfiú felkiáltott:
- Hihihi, nézzétek! A császár meztelen!
- Jé, tényleg, nincs rajta semmi! - kiabált végül mindenki. És a megszégyenült uralkodó nem tehetett
mást, gyorsan hazaszaladt a palotába.
Május 11. - A toll és a tintatartó (Andersen)
A híres költő íróasztalán volt egy tintatartó, amely éjszaka, amikor a tárgyak életre keltek, nagyon gőgösen viselkedett.
- Szinte hihetetlen - mondta -, mennyi szép dolog jön ki belőlem! Elég egy csepp a tintámból, és már
egy egész oldalt megtöltők. Ó, mennyi csodálatos és megható dologról lehet olvasni ezeken a lapokon!
Dicsekvése felbőszítette a tollat.
- Hát nem érted, te ostoba pocakos, hogy te csak egyszerűen a nyersanyag tartója vagy ? Én vetem papírra azt, ami bennem van, és csak felhasználom a tintádat. Nincs kétség afelől, hogy a toll az, aki ír!
A költő éppen koncertről tért haza, és megihlette a zene.
- Mily ostoba a vonó is, a hegedű is - írta egy lapra -, amikor azt állítják magukról, hogy egyedül zenélnek, a másik segítsége nélkül. És ugyanolyan buták vagyunk mi, emberek is, amikor azzal dicsekszünk, amit csinálunk, és elfelejtkezünk arról, hogy mindnyájan csak eszköz vagyunk Isten kezében. Sajnos, a tintatartó és a toll, noha velük írták le ezt a néhány szót, mégsem tanulták meg a leckét!
Május 12. - Arábia királynője és a három sejk (Arab népmese)
Mavia volt Arábia legszebb és le hatalmasabb királynője. Ezért tán megszámlálhatatlanul sok rője akadt.
Mindannyiukat kikosarazta, míg végül csak három kérője máradt: három sejk. Mindhárman egyformán szépek, fiatalok, gazdagok erősek voltak, érthető tehát, he a királynő nehezen döntötte melyikük lenne a legjobb.
Egyik este Mavia álruhát öltött, úgy ment a sejkek táborhelyére. Azok éppen vacsorához készülődtek. Az álruhás királynő enni kért tőlük. Az első maradékot adott neki, a második tevefarkat, míg a harma akit Hátimnak hívtak, egyenesen i ki süttette meg a legfinomabb és le puhább húsokat.
Másnap a királynő hívta ebédre sejkeket, de megparancsolta szolgáinak, hogy pontosan azt adják vend geinek, amit ő kapott tőlük elő este.
Miután Hátim megkapta ínycsikl: dó ennivalóját, nem nyúlt hozzá, i mondta, csak akkor eszik, ha ebédp megoszthatja társaival. Mavia királynőt végleg meggye Hátim nagylelkűsége. - Hátim a legnemesebb közületek-jelentette ki a sejkeknek -, őt vál töm férjül!
Az oroszlán szerencsétlenségére beleszeretett a paraszt gyönyörű szép lányába. Annak rendje és módja szerint elment az apához, és megkérte a lány kezét. Az ember aggódott leánya sorsáért, de ahhoz mégsem volt bátorsága, hogy nyíltan visszautasítsa a , leánykérést.
- A lányomat - találta ki -, riasztja az oroszlán foga és karma. Akkor gyere vissza, ha ezektől megszabadultál.
A szerelmes oroszlán így is tett. Ám amikor visszatért, immár védtelenül, paraszt jól megbunkózta, ő pedig kénytelen volt megfutamodni.
- A lányomat - találta ki -, riasztja az oroszlán foga és karma. Akkor gyere vissza, ha ezektől megszabadultál.
A szerelmes oroszlán így is tett. Ám amikor visszatért, immár védtelenül, paraszt jól megbunkózta, ő pedig kénytelen volt megfutamodni.
Május 14. - A kígyókirálykisasszony (Orosz népmese)
Egy elszánt kozák már messziről észrevette, hogy az erdő lángokban áll. Odasietett, ám semmit sem tudott tenni. Ennél is nagyobb baj volt, hogy a tűzben ragadt egy lány, és esedezve kérte, mentse meg.
- Nyújtsd ide a lándzsádat a lángokon keresztül! - könyörgött. A kozák odanyújtotta, akkor a lány hirtelen kígyóvá változott, rátekeredett a lándzsára, és így megmenekült.
Ezután a különös állat azt parancsolta, vigye el a kozák egy kastélyba. Amint megérkeztek, újból leány lett belőle.
- Hét évig kell itt várnod rám! -mondta a kozáknak, s azzal eltűnt. A bűvös kastélyban nem volt senki, de amint a kozák kimondta óhaját, máris ott termett az ebéd, vagy amit akart. A hét év hamar eltelt, és a kígyókirálykisasszony visszatért.
Elmagyarázta a hűséges kozáknak, hogy gonosz varázslat áldozata lett, melyet csak a fiú tudott megtörni bátorságával és hűségével. Ezután elmentek a királykisasszony apjához, aki megengedte a derék kozáknak, hogy feleségül vegye a lányát.
A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Weblap látogatottság számláló:
Mai: 51
Tegnapi: 12
Heti: 131
Havi: 662
Össz.: 159 949
Látogatottság növelés
Mai: 51
Tegnapi: 12
Heti: 131
Havi: 662
Össz.: 159 949
Látogatottság növelés
Mesenaptár - © 2008 - 2024 - mesenaptar.hupont.hu