Az ősi Kínában sok csodálatos dolog volt, de - és ebben minden látogató egyetértett - mindenek között a legcsodálatosabb volt a királyi palota kertjében élő fülemüle éneke. A császár, miután tudomást szerzett róla, elküldött a madárért, mert még sohasem hallotta. Nagyon csalódott, amikor meglátta a barnásszürke, jelentéktelen kis madarat, ám amikor énekelni kezdett, a császár könnyekben tört ki. A fülemüle nem is kívánhatott volna nagyobb elismerést, nagyobb dicsőséget. Csakhogy valamivel később a császár egy másik fülemülét kapott ajándékba. Ez a madár sokkal díszesebb volt, a tollait mindenféle színű, pompázatos drágakövekkel rakták ki. Természetesen felhúzható volt, és a belsejébe rejtett szerkezet segítségével működött. Azonkívül is még sokféle előnye volt az igazi fülemülével szemben. Nem kellett őrizni, hogy el ne repüljön, azt énekelte, amit hallani akartak tőle, és csak akkor énekelt, amikor felhúzták a rugóját. Egyszóval csakhamar az egész udvar kedvence lett, az igazi fülemülét pedig elkergették. Néhány hónap múlva a felhúzható fülemüle megnémult; eltörött a rugója, és senki sem tudta megjavítani. A császár már annyira hozzászokott, hogy a felhúzható madár elbűvölő zenéjére alszik el, hogy anélkül nem is volt képes álomba merülni. Megbetegedett, az orvosok azt mondták, nem éri meg holnapot, az örökösei pedig már a j koronájáért versengtek. Éjszaka azonban az igazi fülemüle odarepült a császár ablaka alá, esi olyan lágy énekbe kezdett, hogy az] uralkodó szíve újból megtelt élet-J tel. A madárka csak énekelt, énekelt, és a császár reggelre meg is gyógyult, az orvosok és az örökösök legnagyobb ámulatára.
- Mit nézel? - kérdezte a róka a nyúltól, aki őt figyelte.
- Csak azon gondolkodtam - válaszolta a nyúl -, hogy te valóban olyan ravasz vagy-e, mint amilyennek mondanak, vagy csak mások együgyűségét használod ki ?
- Érdekes kérdés - somolygott a róka. - Gyere el hozzám vacsorára, hogy megbeszélhessük. Amikor azonban a nyúl a róka házikójához ért, és azt látta, hogy a megterített asztalon nincs ennivaló, azonnal elszaladt. Találjátok ki, vajon mit tervelt a róka?!
Egy ifjú munkát keresett, s egy ember felfogadta kőfejtőnek. Azután hajóra ültette, és egy távoli szigetre vitte, ahol egy aranyhegy volt.
- Menj fel a tetejére - parancsolta a gazda -, és lapátolj le annyi aranyat, amennyit csak bírsz!
- De hogyan jutok fel? - kérdezte az ifjú.
- Idd meg ezt a varázsitalt - válaszolta az ember -, könnyű leszel tőle, és repülni tudsz majd! Valójában altatót itatott vele. Amint elaludt, a gazda bevarrta az ifjút egy tehénbőrbe. Arra szálltak a hollók, megfogták, és felvitték a hegy tetejére. Ekkor a legény felébredt, kibújt a bőrből, és elűzte a madarakat: azután elkezdte lapátolni az aranyat, és ledobálta a gazdának.
- És hogyan menjek le? - kérdezte, amikor végzett a lapátolással. Az ember gúnyosan nevetett.
- Most aludj, majd holnap újból kezded a munkát, s ez így lesz halálod napjáig! A hegy azonban megelégelte, hogy állandóan kifosszák. Sóhajtott egyet és mert valójában vulkán volt -, az ifjút épségben elröpítette a hazájába, a kegyetlen gazdát pedig aranyszoborrá változtatta a belőle ömlő lávafolyam.
A tapasztalatlan egérke vándorútra indult. Útközben találkozott a kakassal, és annyira megijedt a csőrétől, a tollától meg a piros tarajától, hogy hanyatt-homlok elmenekült. Később egy macskát pillantott meg. „Milyen előkelő - gondolta -, micsoda puha szőr, milyen jóságos szemek!" Mindezt elmesélte otthon.
- Ó, te buta! - szörnyülködött a mamája. - Ne a látszatnak higgy! Az az állat, akit olyan rettenetesnek láttál, csupán egy ártalmatlan kakas, amíg a másik, a szelíd kinézetű, a mi legnagyobb ellenségünk, a macska!
A bagoly és a sirály szövetséget kötöttek. A bagolynak nem volt pénze, ezért fűtői-fától kölcsönkért, a sirály meg beadta a közösbe a kincseit. Elindultak a tengeren, hogy majd egy távoli országban kereskedjenek. Egy viharban a hajójuk elsüllyedt. Ők ugyan megmenekültek, de a vagyonuk odaveszett. Azóta a bagoly csak éjszaka merészkedik ki az odújából, mert fél a hitelezőitől, a sirály pedig föl-le szálldos a parti szirtek előtt, mert azt reméli, hogy a tenger egyszer visszaadja majd kincseit.
Élt Japánban egy öreg házaspár, és nagy bánatukra sohasem született gyermekük. Egy este észrevettek egy bambusznádat, amely úgy csillogott, mintha lámpa lenne, levágták, és egy icinyke-picinyke kislányt találtak benne. A két öreg nagyon boldog volt, magukhoz vették a gyermeket, úgy szerették, mint édeslányukat, és Hímének nevezték el. Hime megnőtt, ugyanolyan lett, mint a többi lány, csak éppen szépségével tűnt ki közülük, annyira, hogy az ösz-szes herceg őt akarta feleségül venni. Egy napon maga a császár is megjelent, hogy megkérje Hime kezét. A lány azonban, akár a többieket, őt is visszautasította, de hogy meg ne sértse az uralkodót, felfedte előtte titkát : ő a holdbéli nimfák királynője, és hamarosan, az augusztusi telihold éjszakáján eljönnek érte az alattvalói, hogy visszavigyék a birodalmába. A császár nem akarta elengedni a lányt, ezért a végzetes éjszakán hadseregével körülvette Himéék házát, de hiába. A holdsugarak ösvényén varázslatos teremtmények egész csapata ereszkedett alá, amelynek látványától a katonák megbénultak, Hime pedig • felszállt az égbe, és magával vitte a két: kedves öreget is, akik annyira szerették őt
A király, miközben országát járta, azt hallotta, hogy van egy fiú, aki olyan szerencsés, hogy bármihez is fogjon, minden sikerül neki, sőt egy jövendőmondó azt is megjósolta, hogy a király lánya lesz a felesége. A király hitte is, meg nem is, de mivel nem akarta holmi jöttmenthez adni a lányát, úgy gondolta, jobb lesz, ha nem kockáztat. Hívatta hát az ifjút, hogy vigyen el egy levelet az udvarba, a királynénak. A fiú úgy futott, ahogyan csak a lába bírta, de éjszakára még mindig az erdőben járt, csak az út felét tette meg. Talált egy viskót, és ott szállást kért. Veszélyes zsiványok laktak abban a házikóban, és a vezérük, amint a fiú elaludt, kiforgatta minden holmiját, hátha talál valamit, amit érdemes ellopni. Megtalálta a király levelét, és el is olvasta: a király azt parancsolta benne, hogy e levél átadóját nyomban öljék meg! A bandavezér felháborodásában, a király írását utánozva, kicserélte a levelet, s most az állt benne, hogy a futárhoz nyomban adják feleségül a királylányt, így teljesült be a jóslat.
Egyszer a medve és a harkály háborút indítottak egymás ellen, és az összes négylábú állat az első segítségére sietett, míg minden madár és rovar a második pártjára állt. A szárnyasok kémeket küldtek az ellenséges táborba. A főparancsnok, a róka, éppen a másnapi ütközetre vonatkozó parancsait osztotta: - Az én vörös és bozontos farkamat mindenhonnan jól láthatjátok, ezért ezzel fogok jelt adni. Ha egyenesen tartom, azt jelenti, hogy minden rendben van, és folytathatjátok az előrenyomulást, de ha vesztésre állunk, vagy körülvettek minket, leengedem a farkam, és akkor visszavonultok. Másnap a négylábúak támadtak, lábuk alatt úgy moraj lőtt a föld, mintha földrengés lenne, de az ellenség szárnysuhogása még ennél is hangosabb volt. A madarak vezére, miután megtudta az ellenség terveit, egy lódarazsat küldött a róka megtámadására. A lódarázs összevissza szur-kálta a négylábúak parancsnokát, aki emiatt már nem bírta egyenesen tartani a farkát - akarata ellenére gyors visszavonulásra adott jelt. így győzte le egy szúnyog és egy lódarázs a négylábúak seregét.
Naruszunumi elvarázsolt erdejében, Japánban, mindenki boldogan és elégedetten élhetett volna, ha a görény nem bosszant állandóan valakit. Az állatok megbízták a nyulat, hogy leckéztesse meg. Az fogott két puttonyt, egy nagyot és egy kicsit: a nagyobbikat bekente szurokkal, és elment a görényhez.
- Jössz velem a hegyre smaragdot szedni ? - kérdezte. A görény elfogadta az ajánlatot, és ahogyan azt előre gondolni lehetett, a nagyobbik puttonyt választotta. Amikor azonban le akarta venni a hátáról, az odaragadt a szőréhez, és egész bőrdarabokat nyúzott le róla. A nyúl azzal a csodakenőccsel gyógyította, amelyet a görény a saját kegyetlen tréfáira talált ki: citrom és fekete bors volt abban ! A görény a fájdalomtól üvölt-ve rohant volna az odúja felé, de keresztül kellett jutnia egy folyón, ahol két kenu volt kikötve: az egyik kicsi és könnyű, a másik meg nagy, és drágakövekkel kirakva. A görény természetesen az utóbbit választotta, de a nyúl most is megtréfálta, mert a kenu sárból volt, s amint a vízbe ért, szétázott. A görény akarata ellenére alaposan meg-fürdött, s ez végre észhez térítette.
A fekete macska egy raktárba csöppent, ahol népes egércsalád lakott. „Ez a nekem való hely! - gondolta, és elnyúlt a földön. - Úgy teszek, mintha meghaltam volna." Az egérfiak kiabálni kezdtek:
- Egy döglött macska! Az öreg egér azonban rájuk szólt: - Senki ne mozduljon! Nem tudjátok, hogy a macskának hét élete van? - s azzal ráöntött egy zsák lisztet.
A liszthalom egy percig mozdulatlan maradt, de aztán felugrott, és fehér macska képében elmenekült.