Január - Hamupipőke (Charles Perrault)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, kedves, kék szemű, hosszú szőke hajú lány. Az apja gazdag kereskedő volt, és gyengéden szerette őt. Ezért amikor az édesanyja meghalt, az apa úgy gondolta, hogy a lányának szüksége lenne egy derék asszonyra, aki nevelné és gondját viselné. Így hát újra megnősült. Sajnos a mostohaanya kapzsinak és önzőnek bizonyult, és a lány két mostohanővére is zsarnokoskodó és irigy volt. A kereskedő sokat utazott, ilyenkor a mostohaanya és a nővérek parancsoltak a házban. A kislányt rongyokban járatták, és csupa piszok volt a hamutól. El is nevezték Hamupipőkének.

Egy napon a királyfi, aki meg akart házasodni, a birodalom összes lányát bálba hívta. Meg akarta nézni őket, hogy választhasson közülük. Hamupipőkéék házában lázas készülődés kezdődött. Drága kelméket vásároltak, hajukat bodorították, ékszerek között válogattak. A mostoha és a nővérek telhetetlenek voltak: hol ezért, hol azért szalasztották Hamupipőkét, aki mint mindig, most is zokszó nélkül teljesítette kívánságaikat. Noha őt is meghívták a bálba, a mostoha mégsem akarta magával vinni.

Végre elérkezett a várva várt este. A nővéreket mintha kicserélték volna, csillogtak-villogtak új ruhájukban. Hamupipőke könnyes szemmel nézett utánuk. Ő is szeretett volna selyemruhát felvenni, ő is szeretett volna elmenni a bálba. Nem is tudta visszatartani könnyeit. Olyan nagyon sírt, hogy még a padlót is eláztatta. Ám amikor felpillantott, egy tündér állt előtte.

-         Miért sírsz, kis Hamupipőke? Te is szeretnél elmenni a bálba? - kérdezte a tündér.

-         Nekem nem való az ilyen ünnepség - válaszolta a lány.

-         Majd meglátjuk!

Akkor a tündér egy tökből csodálatos hintót varázsolt, segítőtársai - négy egér - lóvá változtak, két gyíkból pedig libériás inas lett.

-         A hintó előállt - mondta a tündér. - Indulhatsz!

-         Ilyen ruhában? - kérdezte Hamupipőke a rongyaira mutatva. A tündér bólintott.

-         Igazad van - felelte, és arannyal átszőtt selyemruhát, üvegcipőt és ékszereket varázsolt elő.

Hamupipőkének csak az arcocskája maradt a régi, ugyanolyan szép, de ekkor már a boldogságtól is ragyogott.

-         Most pedig szállj be és indulj!- mondta a tündér. - De jól vésd az eszedbe: amikor éjfelet üt az óra, haza kell térned, mert a varázslatom megszűnik, a hintó újból tök lesz, a lovak egerek, a kocsisok gyíkok, és te is újból a rongyos kis Hamupipőkévé változol vissza.

A bál csodálatos volt. Mindenki az ismeretlen hercegnőt csodálta, a királyfi pedig csak vele táncolt egész este. Hamupipőke szíve repesett az örömtől.

Amikor azonban éjfélt ütött az óra, nem késlekedett, gyorsan és mosolyogva távozott. A királyfi hiába követte, nem sikerült megállítania, csak egy fél pár cipőt talált a palota lépcsőjén, amely futás közben esett le a lány lábáról.

A királyfi szomorkodott. Minden áron meg kell találnia a cipőcske tulajdonosát, a lányt, akivel a bálon találkozott!

Így aztán közhírré tétetett: minden lánynak fel kell próbálnia a cipőt, és akin tökéletesen áll, azt a királyfi feleségül veszi. Másnap reggel elkezdődtek a cipőpróbák. Egy lányra sem illett azonban a különös lábbeli. A királyfi a kereskedő házába is eljutott, és a mostohanővérek is próbálkoztak, de hiába. Az üvegcipőcske olyan kicsi és szűk volt, hogy még a lábujjuk hegyét sem tudták beledugni.

A királyfi éppen szomorúan és reményvesztetten készült távozni, amikor meglátta Hamupipőkét, aki szerényen félrehúzódva állt.

- Hát ő kicsoda? - kérdezte.

- Ő csak egy szolgáló - válaszolta a mostoha.

A királyfi azonban Hamupipőke szemébe nézett, erre az mint akit megbűvöltek, leült a zsámolyra, és odanyújtotta a lábát.

És lám! A cipő tökéletesen illett rá! A királyfi rögtön ráismert Hamupipőkére: ő volt az a lány, aki elvarázsolva, báli ruhában táncolt vele. Azonnal meg is kérte a kezét! Egymásba szerettek, s még aznap megtartották az esküvőt.

Hát a nővérek meg a mostoha?

Ővelük vajon mi lett?

A királyfi gonoszságuk miatt büntetést akart kiróni rájuk, de Hamupipőke megbocsátott nekik. Meghívta a nővéreket a királyi palotába, éljenek ők is ott. Hamarosan el is vette őket feleségül két nemes udvari lovag. A mostoha pedig megbánta bűnét, és ezután mindenkivel kedvesen, jólelkűen bánt.

Minden jó, ha a vége jó! Mindnyájan boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Január 1. - A postakocsi tizenkét utasa (Andersen)

Éjfélt ütött az óra, amikor furcsa postakocsi állt meg a városkapu előtt. Az év első napja volt, s az őr kiszaladt, hogy ellenőrizze a tizenkét külön utast.

Az első, egy jól öltözött úr, fontos személyiség lehetett, mert a többiek mind tisztelettel és várakozással néztek rá. Azt mondta, januárnak hívják, és rögtön el is sietett, mivelhogy ezer fontos dolga akadt az elkövetkező esztendőben.

A második utas tudta, hogy az ő élete rövid, csupán huszonnyolc nap, hát mulatni akart. Lármás vidámsága bosszantotta az őrt, mire ő fennhéjázva válaszolt:

- Nem ismer meg? Én Február vagyok, a karneválok fejedelme!

A harmadik utas a sovány és szeszélyes Március úr volt. A negyedik egy holdsugarat mutatott neki, és azt mondta:

 - Ez kincs! - de ezt csak áprilisi tréfának szánta. Vigasztalásképpen Május asszonyság elénekelt egy szép dalt az erdőről.

Június és Július nyári ruhában pompáztak, csomagjukban csak fürdőruha lapult. Augusztus mama gyümölcsbolttal büszkélkedett, gazdag ember hírében állt. Szeretett kirándulni, kövér és izzadt volt. A kilencedik utas, Szeptember tanár úr, híres művész, aki csodálatos színű faleveleket tudott festeni.

Október gróf mindent tudott a földművelésről, de alig lehetett érteni a szavát szomszédja hangos prüszkölésétől.

November mindig náthás, különös, szürke alak volt.

December apó, az utolsó utas, kis fenyőfát hozott magával, amelyet színes gyertyákkal és ajándékokkal fog feldíszíteni.

Az őr ellenőrizte az útleveleket, és jókedvűen tisztelgett:

- Boldog új évet kedves mindnyájuknak, Hónap urak!

 

Január 2. - A királynő, aki minden találós kérdésre megfelelt (Orosz népmese)

Pétervár királynője a fejébe vette, hogy ahhoz megy feleségül, aki három olyan találós kérdést mond neki, amelyikre nem tud felelni. Sokan próbálkoztak, de hiába. Végül Iván, a parasztfiú így szólt:

-         Láttam egy jót, amiben egy másik jó volt. Megfogtam, és hogy jót tegyek, kikergettem a jóból.

A Királynő nem tudta, mit válaszoljon, ezért fejfájásra panaszkodott, hogy elodázza a választ. Azután úgy intézte, hogy Iván elárulja a megoldást a szolgálólányának.

Másnap így válaszolt a fiúnak:

- Íme a válasz: egy ló legelt a búzamezőn, és én elkergettem.

Iván feltette a másodikat:

- Az úton láttam egy rosszat. Fogtam egy másikat, és leütöttem vele az elsőt. Így a rossztól meghalt a rossz.

A királynő megint úgy intézte, hogy Iván elárulja a szolgálólánynak a választ. Másnap azt mondta:

- A válasz így hangzik: kígyót láttam, és agyonütöttem egy bottal.

Iván nem vesztette el a fejét, és harmadik kérdését is feltette:

- Honnan tudtad az első kettőt?

A királynő nem akarta elárulni.

- Nem tudom - mondta.

Így történt, hogy Iván feleségül vehette a királynőt.

 Január 3. - A vidéki és a városi egér (Aiszóposz)

A vidéki egér meghívta magához barátját, a városi egeret. A levegő jó volt, a vendéglátás szívélyes, de a városi egér a vidéki életet unalmasnak találta, aztán meg az étel sem ízlett neki túlságosan! A vidéki egér, barátja elbeszéléseitől felbuzdulva, bezárta a házát, és követte őt a városba.

A városi egér háza ugyan kicsi volt, kert sem tartozott hozzá, de milyen fényűzően rendezték be! Márványpadló, tükrök, képek a falon, és még egy kamra is, amelyben nem takarmány és gabona volt, de nem ám! Hanem datolya, szárított füge és még sok más gyümölcs, hogy a kenyérről, a sajtról és az édességről ne is beszéljünk!

A két barát asztalhoz ült, ám a királyi lakomát folyton megzavarták. Hol a macska nézett be, hol egy asszonyság ment arra, aztán egy gyerek is jött, és mindannyiszor félbe kellett hagyni az evést, hogy lélekszakadva bemeneküljenek valami lyukba.

Végül a vidéki egér nem bírta tovább, sápadozva és remegve így szólt barátjához:

- Tartsd meg magadnak a fényűzést és a gazdagságot! - azzal összekészítette útibatyuját. - Igaz, hogy az én életem szegényes, de legalább senki nem háborgat.

Január 4. - Az aranyhalacska  (Grimm)

Egyszer egy szegény halász aranyhalacskát talált a hálójában, de látta, hogy úgy tátog és csapkod az uszonyával, mintha szabadságért esedezne. Olyan szánalmas volt, hogy az ember visszadobta a tengerbe; pedig kaphatott volna érte az ékszerésztől némi pénzt. A hal ekkor felbukott a vízből és váratlanul megszólalt:

-         Megjutalmazlak nagylelkűségedért, de senkinek sem árulhatod el, mi történt - azzal eltűnt a habok között.

Mikor a halász hazaért, nyomorúságos kunyhója helyén gyönyörű palota állt, asszonya pedig olyan csodás ruhában pompázott, akár egy királynő.

-         Mi a csuda ez a nagy gazdagság? - kérdezte férjétől.

-         Ne kérdezz semmit, különben volt-nincs!

Az asszony azonban addig nem hagyott nyugtot a férjének, míg az a végén ki nem bökte a dolgot, és el nem mesélte részletesen kalandját az aranyhallal.

A gyönyörű palota abban a szempillantásban visszaváltozott kunyhóvá, az asszony pedig az maradt aki volt: szegény, nyomorult, örökké elégedetlen, kíváncsi nőszemély.

Január 5. - A róka és a gólya (Phaerdus)

A róka meghívta vendégségbe a gólyát, hogy viszonozzon neki valami szívességet, ám semmi kedve nem volt a vendéglátáshoz! Finom levest készített ugyan, de olyan lapos tányérban szolgálta föl, hogy a gólya hosszú csőrével egy cseppet sem tudott enni belőle.

A gólya, úrinőhöz illően, egy szót sem szólt, sőt elhívta a rókát vendégségbe. A legfinomabb ételekkel kínálta, ám olyan szűk és hosszú poharakból, amelyekbe a róka még csak bele sem tudta dugni az orrát. Kölcsönkenyér visszajár!

Január 6. - A háromkirályok ajándékai (Gianni Padoan)

Egy éjszaka üstökös tűnt fel az égen. Az emberek el sem tudták képzelni, mi lehet az, és megvoltak rémülve. Gáspár király a többi napkeleti királyhoz fordult - akik tudvalevőleg a világ legbölcsebb emberei -, ők vajon tudják-e, mi ez a furcsa csillag. Boldizsár király átnézte könyveit, és egy régi jóslatra lelt bennük: az üstökös a Megváltó eljövetelét adja hírül, és megmutatja a helyet, ahol született. Javasolta a többieknek, induljanak útnak, és illő ajándékokkal üdvözöljék a Megváltót.

Menyhárt király úgy tudta, hogy a Megváltó emberi lény, ezért egy balzsamos edényt vitt neki, hogy beillatosíthassa a testét.

Gáspár király azt mondta, hogy a Megváltó az ég és a föld ura, és olyan ajándékot keresett, amely méltó egy ilyen nagy hatalmú királyhoz. Végül egy arannyal teli ládikóra esett a választása. Boldizsár király úgy gondolta, hogy a Megváltót Isten fiaként kell tisztelni, és tömjént vitt neki ajándékba, amit az emberek az isteni áhítat jeléül szoktak égetni.

A betlehemi barlangban aztán ajándékaik a környékbeli pásztorok szerény, ám szeretetteljes ajándékai mellé kerültek.

Január 7. - Egy boldog család (Andersen)

Öreg csigaházaspár élt boldogan egy erdőben. Minthogy más csigák nem laktak a környéken, birtokuknak tekintették az egész erdőt. Ez volt azonban bánatuk oka is, mert el sem tudták képzelni, hol fognak feleséget találni egyetlen fiúknak.

-         Szóljatok, ha láttok egy szép és derék csigalánykát, aki megfelelne a mi csigafiunknak! - adták ki az utasítást a muslincáknak, amelyek úgy cikáztak a levegőben, mintha kitudja, milyen fontos dolguk lenne.

-         Van tízpercnyi repülésre innét egy csigalányka - hozta hírül egyik nap egy pillangó. - Árva szegényke, de nagyon jóravaló teremtés!

-         Szólj neki, hogy látogasson meg minket!

A csigalányka rögtön útnak indult. Csupán nyolc napra volt szüksége, hogy odaérjen, s ez is mutatta kitűnő képességeit. Rögtön megtartották az esküvőt. A méhecskék szolgálták föl az édességet, a szentjánosbogarak gondoskodtak a világításról a hangyák tartották a menyasszony fátylát, az esküvői menet pedig a faleveleken koppanó esőcseppek muzsikájára lépdelt. A fiatal párnak sok kiscsigája született, boldogan és elégedetten éltek, ugyanúgy mint öreg szüleik, az erdő tulajdonosai.

 Január 8. - A falánk kutya (La Fontaine)

A kutya jókora darab húsra tett szert. A patak partjáig loholt, foga között szorítva zsákmányát, és roppant büszke volt magára. Ott azonban meglátott egy másik kutyát éppakkora darab hússal a szájában, mint az övé. Nem vette észre, hogy ez csak a vízben tükröződő képmása. Mivel nagyon elbizakodott volt, mert az első zsákmányt könnyen szerezte, vetélytársára vetette magát, hogy megszerezze az ő zsákmányát is. Végül beleesett a patakba, s hogy meg ne fulladjon, kénytelen volt kitátani a száját, mire a hús belepottyant a vízbe.

 

Január 9. - Indiánok az elvarázsolt völgyben  (Indián legenda)

A völgyben olyan hatalmas tűzvész tört ki az ősszel, hogy a törzsbeli indiánok nem tudták elfojtani, ezért segítségért menesztettek a Jégemberhez, a híres északi varázslóhoz. Az nem sokáig kérette magát. Levetette tolldíszét, kibontotta hajfonatát, és megrázta hosszú haját. A küldöncök csodálkozva látták, hogy szélfuvallat jelenik meg a Jégember arcán. A varázsló újra megrázta a haját, és akkor esni kezdett belőle az eső, majd utána jégeső végül pedig a hó.

A küldöncök visszatértek a völgybe, amely még mindig lángokban állt. A rézbőrűek a környező dombokról tehetetlenül nézték a félelmetes látványt. Attól tartottak, hogy a küldöncök eredménytelenül jártak.

Néhány nappal később erős szél kerekedett, a tűz még nagyobb lett. Aztán eleredt az eső, de csak gőzfelhők emelkedtek a magasba, ám az utána következő jégeső, mely elől a rézbőrűek futásnak eredtek, megfékezte a lángokat, végül a hó betakarta a parazsat is. Később a hó elolvadt ... és amikor tavasszal az indiánok visszatértek a völgybe, egy csodálatos tavat találtak ott.

Január 10. - A kocsis aki festeni is tudott (Grimm)

Reginaldo egyszerű kocsis volt, s a királyi udvarban szolgált. Nagyon szeretett festeni, és rendkívüli tehetséggel volt megáldva, minden képe olyan eleven volt, hogy majd megszólalt. A húgáról festett képet szerette a legjobban, be is vitte a szobájába, amely a királyi lóistálló szomszédságában volt.

Amikor szomorú volt beszélt a képhez, az meg úgy tűnt valóban válaszol neki.

Ezek a suttogások kíváncsivá tették a többi szolgát, akik a kulcslyukon keresztül lestek a szobába, és meglátták a képet vagyis csak az arcot, a kertet nem. Azt hitték, egy hús-vér lány van odabent. Rögtön híre kelt, hogy a kocsis titokzatos vendéget rejteget, kinek szépsége leírhatatlan.

Megtudta ezt a király is, és ő is belesett a kulcslyukon. Amint meglátta az elbűvölő arcot, rögötn beleszeretett, és mivel a lány valóban létezett, teljesülhetett kívánsága: reginaldo elhozta az udvarba a húgát, és a király feleségül vehette.

Így lett a lányból királyné.

A kocsis pedig ezután nagy örömére csakis a festészetnek szentelhette életét.

Oldal: Hamupipőke - A kocsis aki festeni is tudott
Mesenaptár - © 2008 - 2024 - mesenaptar.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat