Március 1. - A manó szombatja (Andersen)

 

Szombat volt, és szinte még egy gyerek sem aludt. Az álommanó, akinek a „csicsijababájá"-t kellett volna énekelnie, még nem érkezett meg. Olyan sokáig nem jött, hogy az egyik anyuka elhatározta, el­megy hozzá, és kérdőre vonja, hol marad ilyen sokáig.

- Bocsáss meg - mentegetőzött a manó -, de holnap ünnep lesz, vasárnap, és hogy a világ szebb legyen, nekünk, manóknak kell rendet rakni. Fogalmad sincs, mennyi a dolgunk még ma éjszaka!

- Fel kell mennem a toronyba, és fel kell hangolnom a harangokat. Ki kell mennem a mezőre, hogy ellen­őrizzem, rendesen leporolta-e a fűszálakat és a virágokat a szél. Fel kell szállnom az égbe, és egyenként le kell húznom a csillagokat, hogy kifényesíthessem őket...

- De a csillagok - mondta az asszony - oda vannak nőve az égbolthoz. Nem lehet leszedni és kifényesíteni őket, mint a lámpákat!

- Nálam jobban akarod tudni?! - válaszolta a manó sértődötten. Közben a kisfiú elaludt, és az anya úgy gondolta, nem marad ott a manóval vitatkozni, így máig sem lehet tudni, oda vannak-e nőve az éghez a csillagok, vagy sem?

 

 

 

Március 2. - Midasz király legendája (Görög monda)

 

Sok-sok évvel ezelőtt élt egyszer egy király Frígiában, aki buta volt, és mohó. Midasznak hívták. Egyszer a király megvendégelte Szilénoszt, az erdő istenét. Az viszonozni szerette volna a vendéglátást, és azt mondta, a király bármilyen kívánságát teljesíti. Midasz sokáig gondolkozott, hogy milyen varázserő teheti őt még gazdagabbá és hatalmasabbá. Végül azt kérte, hogy minden, amihez csak hozzá­ér, változzék arannyá.

- Hát legyen! - mondta Szilénosz. Midasz hozzáért a székhez, és a szék tömör arannyá változott. Megérintette az övét, a ruháit, egy edényt, egy szobrot... mind, mind arannyá lett. Elkezdett futni végig a palotájában, és minden arannyá vált: a falak, a bútorok, a berende­zés...

Midasz boldog volt, de aztán meg­éhezett. Asztalhoz ült, de amit csak a szájához emelt, szintén arannyá változott. Mohósága miatt éhen fog halni! - gondolta. Szerencsére Szilénosz, aki előre látta, mi fog történni, nagylelkűen megszabadította átkos hatalmától, így történt, hogy Midasz egy szőlőfürtért lemondott a világ minden aranyáról.

 

 

   

Március 3. - Az oroszlán és a hálás egér (Aiszóposz)

 

Az oroszlán fogott egy egeret, és meg akarta enni.

- Hagyj engem! - kérlelte az egér. -Előbb vagy utóbb szükséged lehet rám.

Az erdő királya elnevette magát, és futni hagyta.

Nemsokára azután az oroszlán va­dászok hálójába került. Hirtelen ott termett az egér, ügyesen elrágta a kötelet, és kiszabadította az oroszlánt.

- Látod - mondta neki -, néha az erőseknek is szükségük lehet a gyengékre!

 

 

 

Március 4. - A szamár bőr (Charles Perrault)

 

Egy gazdag és hatalmas, de öreg és csúnya király elhatározta, hogy elve­szi feleségül az egyik világszép, fiatal udvarhölgyét. A lány nem akart hoz­zámenni. Segítséget kért hát a ke­resztanyjától.

- A királyoknak soha nem szabad nemet mondani - válaszolta az asszony-, viszont szabj neki valamilyen képtelen feltételt. Kérd el tőle a sza­mara bőrét!

Ez a szamár azonban elvarázsolt sza­már volt, neki köszönhette a király a hatalmát és a gazdagságát. Feltételez­ték, hogy a király nem fogja föláldoz­ni a szamarát. Mégsem így történt. A király rögtön elküldte a lánynak, amit kért.

A lány számára csak a szökés maradt, hogy megmeneküljön a házasság elől. Magára húzta a szamárbőrt, hogy ne ismerjék fel, és egy közeli faluban hú­zódott meg. Elszegődött egy fogadó­ba kuktának. Mindenhez jól értett, különösen a tortakészítéshez. Az álruhájában igencsak csúnya volt, mégse vetette le, mert biztonságban érezhette magát benne. Csak a szobá­jába zárkózva cserélt néha gúnyát, megmosakodott, gondosan megfésülködött, és felöltötte az udvari ru­háját, amelyet magával hozott. Egyszer a falu fogadójába érkezett a király fia. Az egyik ajtót zárva találta, és kíváncsian belesett a kulcslyukon. Egy gyönyörű lányt pillantott meg, első látásra beleszeretett. Megkérdez­te, ki lakik ott, mire azt válaszolták neki, hogy csak Szamárbőr, a piszkos és rongyos kukta. Mit volt mit tenni, a királyfi hazatért, de a csodaszép lányt nem tudta elfelejteni, s csak emésztette magát miatta. Azt mond­ta, csak az a torta tudná meggyógyíta­ni, amelyet Szamárbőr süt. Az elkeseredett szülők parancsot küldtek a fogadóba. Szamárbőr, mi­közben a tésztát készítette, nem vette észre, hogy a gyűrűjét elvesztette. A királyfi találta meg a tortában, és rögtön felismerte, mert a kulcslyukon keresztül már látta ezt a gyűrűt! A királyfi azt mondta, mindenképpen azt a lányt fogja feleségül venni, aki­nek az ujjara ráillik a gyűrű. A király és a királyné örültek, hogy a fiukat mosolyogni látják, így ebbe a kíván­ságába is beleegyeztek. Annál is in­kább, mert a gyűrű olyan kicsi volt, hogy csakis egy előkelő dámáé lehe­tett. Mindenfelé keresték hát a gyűrű tulajdonosát.

Végül Szamárbőr is felpróbálta a gyűrűt. A kuktának nemcsak azt volt könnyű bebizonyítania, hogy övé a gyűrű, hanem azt is, hogy ő az a szép lány, akit a királyfi a kulcslyukon ke­resztül látott a fogadóban. Minden kiderült, és még aznap fényűző lako­dalmat csaptak.

 

 

 

Március 5. - A cár feladványa (Orosz népmese)

 

A cár börtönbe záratta a felkelők vezérét, s a vezér lánya elment az uralkodóhoz, hogy kegyelemért könyörögjön szeretett apja számá­ra. A lány fiatal volt, és szép, de a cár nem vette komolyan.

- Kiengedem az apádat, és azon felül el is veszlek feleségül - mondta neki -, ha meg tudod oldani a feladatot.  De ha nem, akkor az apádat kivégzik, te pedig a lovászomhoz mész feleségül.

- Rendben van - mondta a lány. - Mit kell megoldanom?

- Úgy kell eljönnöd hozzám, hogy fel is legyél öltözve, meg nem is, se gyalog ne gyere, se lovon, hozzál is ajándékot, meg nem is. Másnap a lány megjelent a cár előtt. Egy sűrű halászhálót öltött magára, úgyhogy fel is volt öltöz­ve, meg nem is.

Lovagló ülésben egy nyúlon ült, így se nem gyalog jött, se nem lo­von.

A kezében egy fürjet tartott, ame­lyet, mikor a cár elébe ért, elenge­dett, így hozott is ajándékot, meg nem is.

A cár csodálta a szellemes és bátor embereket. Megtartotta a szavát: bátor ellenségét kiengedte, az okos lányt pedig elvette feleségül.

 

 

 

Március 6. - Az erdő királya háborúba indul (La Fontaine)

 

Leó király háborúba készülődött, és harcba hívta az összes állatot. A miniszterei haza akarták küldeni a szamarat és a nyulat, mert az egyik túl ostoba volt, a másik meg túlságosan ijedős.

- Szó sincs róla! - ellenkezett a király. - A szamár hangja zengőbb, mint az enyém, jó lesz harci kür­tösnek. A nyúlnak - amilyen fürge - nagyon nagy hasznát vehetjük. Ő lesz a futárunk. A győzelemhez az is kell, hogy mindig tudjuk, ki mi­ben ügyes, és miben tud a legin­kább segíteni!

 

 

Március 7. - A két égi szekér (Grimm)

 

János, a fiatal óriás, nagyon jóságos és szolgálatkész volt. Bármilyen munkát szívesen elvállalt, és ret­tentő erejével tíz ember helyett tu­dott dolgozni. Megkövetelte azon­ban, hogy mindenki betartsa a vele kötött megállapodást. Jaj volt an­nak, aki kihasználva a jóhiszemű­ségét, be akarta csapni. Akkor fel­dühödött, és félelmetessé vált. Egyszer egy kocsis mindenféle ürüggyel sokkal kevesebb pénzt próbált neki adni, mint amennyi­ben megállapodtak. János beletette a kocsist a szekerébe, és felhajította

az égre. Aztán megfogta az ember feleséget is, őt is betette egy szekér­be, és őt is feldobta az égre. Az asszony könnyebb volt, így hát jó­val magasabbra szállt, mint a férje. Az ember látta, amint arra repült, de nem tudott semmit se tenni, hogy megállítsa a felesége szekerét.

- Gyere ide! - kiabált az asszonynak torkaszakadtából.

- Nem tudok! Gyere inkább te! - válaszolt a feleség.

Azóta ők ketten - mert nem fizették ki a megígért összeget a fiatal óriás­nak - állandóan az égen futnak, és sohasem érik utol egymást. A csil­lagászok Kis Göncölszekérnek és Nagy Göncölszekérnek hívják őket.

 

 

Március 8. - buta Katalin meg a házajtó (Grimm)

 

Katalin gyakran elfelejtette bezár­ni az ajtót, amikor elment hazulról. Egy alkalommal a mezőre kellett mennie, hogy ebédet vigyen a fér­jének. Férje többször is a lelkére kötötte: - Vigyázz az ajtóra! Katalin igencsak törte a fejét, vé­gül rájött: úgy tud leginkább vi­gyázni az ajtóra, ha magával viszi. Kiszedte hát a tokjából, és a hátára vette. Csakhogy a súlyos kosarat is vinnie kellett. Gondolkodott, az­tán a kosarat az ajtóra akasztotta.

- Így legalább nem nekem kell ci­pelnem! - mondta.

 

 

 

Március 9. - A széttáncolt cipellők (Grimm)

 

Micsoda rejtély! A királykisasszonyt minden este bezárták a szo­bájába, reggelre mégis lyukasra táncolta a cipőjét! A király magas jutalmat ígért an­nak, aki megoldja a rejtélyt. Sokan próbálkoztak, de hiába. Végül egy fiatalember jelentkezett, aki a kö­pönyege segítségével láthatatlanná tudott válni. A köpönyeget a ke­resztanyjától kapta, aki varázslónő volt.

Este az ifjú elrejtőzött az alvó lány ágya mellett, aki természetesen nem vehette észre őt. Az éjszaka közepén a királykisasszony mint egy alvajáró kiszállt az ágyából, és egy titkos kijáraton keresztül, amely a falból nyílt, eltűnt. Az ifjú habozás nélkül követte. Titokzatos parkon mentek keresz­tül. A hosszú fasor végén fényár­ban úszó palota magasodott. A ki­rálykisasszonyt már várta az Éjsza­ka Hercege. Rögtön elkezdődött a tánc.

Hajnaltájt, amikor a királykisasszony visszatért, ott volt már királyapja, aki­nek az ifjú mindenről beszámolt. El­jött a varázslónő is. Megszabadította a lányt a varázslattól, ugyanakkor egy másik varázzsal is megajándékozta bátor keresztfiát és a királylányt: a szerelem varázsával.

 

 

 

Március 10. - A hattyú és a lúd (La Fontaine)

 

A hattyút és a libát egy napon vá­sárolták a piacon. Egy nagy villa halastavába tették őket. Mindket­tőjüknek az volt a sorsa, hogy gaz­dájuk örömét lelje bennük. A hattyú a gazda szemének és fülé­nek nyújtott élvezetet, szép külse­jével és híres énekével, a liba ellen­ben zsíros, ízletes húsával a gazda hasának ígért örömöket. A két madár jó ideig élt együtt bol­dogan és elégedetten, a legjobb ba­rátságban. Egész nap méltóságtel­jesen úszkáltak a vízben. A gazda mindig eljött a halastóhoz vendégeivel, akik megcsodálták a két ál­latot, és finom falatokat dobáltak be nekik.

Egyszer azonban elérkezett a nap, amikor a gazda megparancsolta, süssék meg a libát. A szakács ki­ment a tóhoz, hogy megfogja a la­koma fővendégét, ám aznap éppen részeg volt, és a liba helyett a hattyút kapta el. Az meg, amikor meg­látta a nyaka felé közeledő kést, szívszaggatóan elénekelte híres utolsó dalát. A szakács annyira megzavarodott, hogy nem volt ké­pes megölni a hattyút. Ez is bizonyítja, hogy aki ügyesen forgatja a szavakat, még a legreménytelenebb helyzetekből is kiutat talál.

 

Március 11. - A róka és a bakkecske (La Fontaine)

 

A róka szomjasán bolyongott a me­zőn, vizet keresett. Végre talált egy kutat, de csak az alján volt víz. A róka megnézte, milyen a kút. Két vödörrel működött, ha a vízzel teli vödröt felhúzták, a másik le­ereszkedett, ha a másikat húzták fel, az első ereszkedett le, és így tovább. A róka beszállt az egyik vödörbe, ami a súlyától gyorsan süllyedt. Egy pillanat alatt lent volt vele, és jól teleitta magát. De hogyan másszon vissza? Arra számított, hogy majd csak jön vala­ki, akit rászedhet. Úgy is lett. Egy

bakkecske jött oda, ő is vizet kere­sett.

A róka elmagyarázta, hogyan mű­ködik a kút, és végül azt mondta:

- Szállj be a vödörbe! Te lejössz, én felmegyek.

- Igen, és azután ? - kérdezte a másik.

Az még egyszerűbb: te jössz föl, én meg lemegyek.

A bakkecske bemászott a vödörbe, és egy pillanat alatt leért, a róka meg felemelkedett. Amint felért, köszönt, és már indult is.

- Várj! - kiáltotta a bakkecske. – Azt ígérted, segítesz visszamenni!

Dehogy ígértem! - válaszolta a róka. - Csak éppen beszélgettünk róla. 

 

 

Március 12. - Jorinda és Joringhello (Grimm)

 

Jorinda és Joringhello gyengéden szerették egymást, és össze akartak házasodni. Egyszer sétálni mentek az erdőbe, de eltévedtek. Addig bolyongtak, míg észrevettek a fák között egy kastélyt.

- Nézd! - mondta az ifjú.

- Kuvik-kuvik - hallotta a választ. Megfordult,  és  a  menyasszonya helyett egy fülemülét látott maga mellett. Kicsit magasabban bagoly röpködött. A nagy madár egy fatönk mögé repült, s a másik oldalán jött elő, csúnya és hajlott hátú öreg asszonyként.

 

Joringhello rájött, hogy boszor­kány, és könyörgött neki: adja vissza a kedvesét. Sírt, fenyegetőzött, mindhiába. Nem maradt más választása, minthogy a kastély kö­zelében maradjon, és reménykedjék.

Egyik éjjel álmában megjelent egy tündér, piros virágot mutatott neki, a szárán gyönggyel. Hajnalban Jo­ringhello elkezdte keresni a virágot, végül talált egy rózsát, amelynek szirmai között harmatcseppek ra­gyogtak. A szerelem rózsája volt az, amely bűvös hatalommal rendelke­zett. Segítségével az ifjú bejutott a kastélyba, és egy szobában találta magát, amely tele volt kalickába,

zárt madarakkal. Joringhello rájött, hogy mindnyájan madárrá változta­tott lányok. De hogyan találja meg ennyi között az ő Jorindáját? Az ifjú, miközben a lányt kereste, észrevette, hogy a boszorkány egy kalitkával a kezében el akar mene­külni. Joringhello nyomban ott ter­mett, és rátámadt a boszorkányra. Az epét és mérget köpött rá, de a szerelem rózsájával szemben tehe­tetlen volt. Az ifjú csak megérintet­te a rózsával az öregasszonyt, és az máris elvesztette varázserejét. A varázslat megtört, a madarak visszaváltoztak szép lányokká. Jo­rinda is, aki boldogan ölelte meg az ő Joringhellóját.

 

 

Március 13. - A sas és a favágó (Aiszóposz)

 

A favágó talált egy sast, amely a csap­da hálójában vergődött. Az embert annyira elbűvölte a madár szépsége és méltósága, hogy kiszabadította a há­lóból.

Néhány nappal ezután a favágó reg­gelihez készülődött, és leült egy szik­lára. Lábát a kopár sziklafalnak tá­masztotta. A sas ekkor villámgyorsan lecsapott, és elragadta a sapkáját. Az ember felállt, ösztönösen tett néhány lépést a sas felé, és abban a pillanat­ban leomlott mögötte a sziklafal. így viszonozta a hálás sas, hogy a Éivágó megmentette az életét.

 

 

Március 14. - A kocsis védőszentje (Aiszóposz)

 

Amint eleredt az eső, az ösvény alattomos mocsárrá változott. Épp egy szekér haladt keresztül rajta, de hirtelen elsüllyedt egy gödör­ben. Olyannyira meg volt rakva, hogy hiába erőlködött a szamár, hiába szidalmazta szamarát a ko­csis, a szekeret csak nem bírták megmozdítani.

A kocsis ütötte-verte az állatot, a pofáját csapkodta az ostorral, szinte lenyúzta róla a bőrt, de nem ért el semmit. Akkor segítségül hívta a védőszentjét, és megígérte, hogy majd gyertyát gyújt a tiszteletére.

- Mielőtt elmennél gyertyát keresni - mondta egy hang -, hagyd abba a szamarad nyüstölését, keress köveket, és temesd be velük a gödröt! Szedd le a szekérről a rakományt, hogy  könnyű  legyen,  amennyire csak lehet! Fogd azt a széttört deszkát, és használd emelőnek!

A kocsis döbbenten követte a ti­tokzatos hang utasításait. Ami­kor újra nógatni kezdte a szama­rat, a szekér könnyedén kigör­dült a pocsolyából.

- Csoda történt! - kiabálta izzadtán az erőlködéstől.

- Látod - dorgálta a hang -, te magad műveltél csodát! Segíts magadon, s az Isten is megsegít!

 

 

 

Március 15. - Mindentudó doktor (Grimm)

 

Egy paraszt megirigyelte az ügyvé­dek, bírák és jegyzők jómódját. Vett hát magának parókát, fekete ruhát, aztán az ajtajára kiszögezett egy táblát, a következő felirattal: Mindentudó doktor. Alighogy kitette a táblát, arra járt egy ember, akitől nemrégiben szép kis summát loptak el. „Ha ez az ember mindent tud, akkor azt is tudja, kik a tolvajok" - gondolta. Meghívta ebédre a parasztot. Belép egy szolga, felszolgálja az ételt, és a „doktor" felkiált:

- Nicsak! Itt az első!

Azt akarta mondani, hogy az, amit hoznak, az első fogás lesz. A szolga azonban, aki az egyik tolvaj volt, azt hitte, felfedezték. Megy vissza megfélemlítve a konyhába, és azt mondja a társának:

- Most te szolgálj fel!

Erre a második szolga, aki a másik rabló volt, bement. Doktor Min­dentudó megszólalt:

- Nicsak! Itt a második!

így történt ez a harmadik tolvajjal is. Nem maradt más választásuk, bevallották bűnüket. A házigazda nagy összeget adott jutalmul Min­dentudó doktornak... é,s attól a naptól fogva mindenfelé azt ter­jesztették róla: csalhatatlan tudós.

 

 

 

Március 16. - Katalin és a tükör (Grimm)

 

Egyszer a buta Katalin elment az erdőbe sétálni. Egy kis tóhoz ért. Olyan álmos lett, hogy elaludt, és csak éjszaka ébredt fel. Akkorra már úgy besötétedett, hogy amikor belenézett a víztükörbe, nem látott semmit.

- Én vagyok, vagy nem én vagyok? Hogy kiderítse, hazament.

- Itthon van Katalin? - kérdezte.

- Valószínűleg a szobájában van - válaszolta egy álmos hang.

- Ha itthon van, akkor az ott a tónál nem Katalin volt - mondta buta Katalin és elment.

 

 

 

Március 17. - A szamárkirályfi (Grimm)

 

Volt egyszer egy icipici birodalom. Uralkodóinak mindenük megvolt, csupán egy híja volt a boldogsá­guknak: nem született gyerekük. Amikor végre mégis világra jött, micsoda szörnyűség, csacsiformája volt! Ők mégis teljes szívükből szerették. A kis herceg úgy meg tudta kedveltetni magát, hogy szinte észre sem vették csúf külsejét. Egy napon, amikor már felnőtt, a tó felé tévedt, és meglátta magát a víztükörben. Olyan nagyon elkese­redett, hogy megszökött a palotá­ból, és elindult világgá.

Ment, mendegélt, míg sok viszon­tagság után egy másik birodalomba nem ért. Ott felvették udvari mu­zsikusnak.

A csacsi olyan udvarias, jó és szol­gálatkész volt, hogy mindenki sze­rette. Különösen a király és a ki­rályné zárták a szívükbe. Végül maguk az uralkodók kérdezték meg a csacsit, elvenné-e feleségül az ő gyönyürű szép lányukat. Pompás esküvőt rendeztek. Aztán este a fiatalok bevonultak a szobá­jukba. És csodák csodája! A csa­csiról lehullott a szamárbőr, daliás ifjú állt a királykisasszony előtt! A királylány szerelnie megtörte a varázslatot.

 

 

 

Március 18. - Szent igaz! (Andersen)

 

A tyúkocska a csőrével tisztálko­dott, és közben véletlenül kihúzta az egyik tollat.

- Még egy - sóhajtotta -, ha ez így megy tovább, megcsúnyulok!

A szomszédja félreértette, és így mesélte el Kotkodács asszonynak:

- Van valaki közöttünk, aki szebbnek akar látszani, és kitépkedi az összes tollat...

Meghallotta ezt a bagoly.

-  A szemérmetlen! - jegyezte meg.

- Csitt! - dorgálta bagolyné. – Ne a gyerekek előtt! - de már elrepült, hogy elmesélje a galamboknak:

- Hallottátok? Az egyik tyúk kitépte az összes tollat, csak, hogy tessék a kakasnak. Tüdőgyulladást fog kapni, ha ugyan él még egyáltalán!

Az esetről már a galambok is turbékoltak, de addigra a kakas iránti furcsa szenvedélyről szóló hírnek már két főszereplője volt. Amíg a fecskétől a denevérig ért a történet, egyre hatásosabbá vált. És amikor­ra visszaért a baromfiudvarba, ahonnét elindult, már öt tyúkról beszéltek, akik véresre csipkedték egymást féltékenységükben. A tyúkocska nem is sejtette, hogy ez a történet róla szól.

- Micsoda botrány! - kiáltotta.

 

 

Március 19. - A Nap és a Szél (Aiszóposz)

 

A Nap és a Szél kihívták egymást versenyre. Az nyer, az az erősebb, aki le tudja vetkeztetni az első járó­kelőt. A Szél teljes tüdejéből fújt, de mennél jobban erőlködött, az ember annál inkább összébb húzta magán a ruhát, sőt még egy köpö­nyeget is felvett, mivel fázott. A Nap nem törte magát, csak ép­pen sütött. Az ember teljesen meg­izzadt, és lassacskán mindent leve­tett, hogy gyorsan megmártózhas­son a vízben.

A Nap győzött, mert a rábeszélés hatásosabb, mint az erőszak!

 

 

 

Március 20. - A farkas és a hét kecskegida (Grimm)

 

Kecskemamának egyszer el kellett mennie otthonról, és a hét kecske­gida egyedül maradt. Kecskema­ma, mielőtt elindult volna, figyel­meztette gidait, be ne engedjék a gonosz farkast, bármilyen fondor­latosán próbálkozzon is. Ezért aztán, amikor a farkas kopogta­tott, és azt állította, hogy ő a gidák mamája, aki már visszatért, a gidák nem hagyták magukat becsapni.

- Nem, te a gonosz farkas vagy! - válaszolták, és még jobban bezár­ták az ajtót. - A mi mamánknak édes és lágy a hangja, úgy bizony! A farkas nem adta fel. Mézet evett, hogy édesebb legyen a hangja, de hiába. Most meg fekete és szőrös mellső lába árulta el, amivel aján­dékot mutatott a gidáknak, mintha ő lenne az anyjuk. A farkas erre elment a pékhez, és kenyértésztát készíttetett, azzal kente be a lábát. Ezúttal csapdába estek a kisgidák. Azt hitték, a mamájuk jött vissza, kinyitották az ajtót, és a farkas egy szempillantás alatt felfalta mind­nyájukat ... kivéve egyet, annak még volt ideje elrejtőzni a szek­rényben.

Kecskemama arra gondolt, hogy a kiskecskék talán még életben vannak a farkas hasában, és rögtön a farkas keresésére indult. Egy fa alatt talált rá. A farkas jólla-kottan mély álomba merült. A hasán mint hat púp meredt ki a hat kisgida feje. Kecskemama fölvágta ollóval a farkas hasát, és sorban kihúzta kicsi­nyeit. A helyükre pedig köveket tett, aztán visszavárna a farkas hasát úgy, hogy a gonosz semmit se vett észre. Amikor felébredt, és a patakhoz ment inni, a kövek súlyától elvesz­tette az egyensúlyát, a patakba zu­hant, és megfulladt. A hét kisgida pedig megnőtt, meg­erősödött, és nagy szarvakat növesz­tett, hogy meg tudják védeni magu­kat a farkasoktól.

 

 

Március 21. - A szfinx feladványa (Görög monda)

 

Sok-sok évvel ezelőtt egy szfinx j őrizte Théba városát. A szfinxnek női feje volt, oroszlán- j teste és sasszárnya. Csak azt engedte be a városba, aki meg tudta fejteni a feladványát. Aki pedig nem tudta a választ, halál fia volt.

- Reggel négy lába van, délben kettő, este három. Mi az? - kérdezte a fiatal Oidipuszt.

- Az ember - válaszolta Oidipusz ! -, aki kisgyermekként négykézláb mászik, azután két lábon jár, öregkorában pedig botra támaszkodik.

 

 

 

Március 22. - A két szamuráj és a szolga (Japán népmese)

 

Egy szamuráj Kiotó felé tartott, s azon búslakodott, hogy nem talált magának szolgát, aki a csomagját vinné. Ugyanazon az úton ment egy másik szamuráj, aki meg azon szomorkodott, hogy nem talált társnak való szolgát. Miután találkoztak, úgy határoztak, együtt folytatják útjukat. Továbbra is maguknak kellett cipelniük a holmijukat, de legalább nem mentek egyedül. Később találkoztak egy paraszttal. Megkérdezték, akar-e a szolgála­tukba állni. Az szívesen fogadta az ajánlatot. A szamurájok hosszú kardjukat vitették vele, de nem vol­tak elégedettek a fegyverhordozó­jukkal.

- Már messziről látszik, hogy nem vagy harcos! - szidták. - Azt sem tudod, hogyan kell vinni a kardot! Végül az ember megunta az állandó gúnyolódást, kirántotta az  egyik kardot, és a szamurájok torkának szegezte.

- Most pedig ide a kardokat az övetekből!

Amint lefegyverezte őket, elvette a pénzeszacskójukat is, azután a föld­re dobta a fegyvereket, és így szólt:

- Ezt vigyétek ti! De arra, hogy az aranyaitokat elvigyem, már most is eléggé alkalmasnak érzem magam.

 

 

Március 23. - Az óriás és a fösvény (Grimm)

 

A fiatal és jólelkű óriás megtudta, hogy van egy kovács, aki amellett, hogy igen fösvény, még rosszul is bánik a munkásaival. Elment a ko­vács műhelyébe, és jelentkezett inasnak.

A kovács azt gondolta: ilyen nagy és erős ifjú tíz ember munkáját is el tudja majd végezni. Az volt a szán­déka, hogy felfogadja, de előbb tud­ni akarta, mennyi fizetést kér.

- Nem pénzt kérek - nyugtatta meg az óriás a kovácsot -, hanem azt, hogy amikor a többieknek fizetsz, én egypárszor kupán vághassalak a kalapáccsal. Akkor nem tartozunk egymásnak.

A fösvény arra a gondolatra, hogy így milyen sok pénzt takaríthat meg, rögtön elfogadta az ajánlatot. Az új inas munkához látott, és első­re akkorát csapott az üllőre, hogy az mélyen belesüppedt a földbe, ki se lehetett húzni többé. A kovács rá­jött, hogy nem csinált jó üzletet, és azt mondta az óriásnak, menjen el, mielőtt még összetörne mindent.

- Mit kérsz fizetségül ezért az egy ütésedért? - kérdezte.

- Hát úgy, ahogy megállapodtunk mondta az óriás, s azzal egyetlen rúgással mindörökre a tetők fölé repítette a fösvényt.

 

 

 

Március 24. - Ali baba és a negyven rabló (Az Ezeregyéjszaka meséi)

 

Ali baba három szamarával fát vágni indult az oázisba. Látja ám, hogy a sivatag felől lovascsapat közeledik, homokfelhőt kavarva. Elrejtőzött, és jól is tette, mert a lovasok rablók voltak, akik lopott holmival megra­kodva tértek vissza portyájukról. A vezérük leszállt a lóról, és odament egy kiálló sziklához.

- Szezám, nyílj ki! - mondta a vezér. Ali baba csodálkozva látta, hogy a sziklatömb szétnyílik, és az egész banda eltűnik a belsejében. A favágó moccanni sem mert. Kis idő múlva a szikla ismét szétnyílt, és mindnyájan kijöttek. Ali baba megszámolta a rablókat: éppen negyvenen voltak.

Szezám, zárulj be! - parancsolta a bandavezér, és a szikla összezárult. Ali baba, mielőtt előbújt volna, megvárta, míg a tolvajok eltűnnek a láthatáron.

- Szezám, nyílj ki! - mondta. A szikla engedelmeskedett. Ali baba belépett, és egy barlangban találta magát, ahová a rablók a rengeteg kincset rejtették. A favágó annyi aranytallért szedett össze, amennyit csak a szamarai elbírtak, és elmenekült.

Azóta is boldogan él, és az oázisba soha többé nem tért vissza. Mivel jószívű és nagylelkű volt, a rablók kincseiből jutott a rokonainak is.

 

 

 

Március 25. - Az oroszlán és az öreg nyúl (Indián népmese)

 

Az erdőben élt egy vérengző orosz­lán, aki rettegésben tartotta az álla­tokat. Az alattvalói egyezséget kö­töttek vele: a király elégedjen meg a napi egyszeri étkezéssel, cserébe a soros áldozat maga jelentkezik nála. így megkíméli a királyt a va­dászat fáradalmaitól. Minden rendjén haladt, mígnem sor került a ravasz, öreg nyúlra. Idejében érkezett az oroszlánhoz, de úgy tett, mintha ki lenne fullad­va a sok futástól.

- Idefelé jövet - lihegte - megtá­madott egy oroszlán. Csak gyors lábamnak köszönhetem, hogy megmenekültem.

- Egy másik oroszlán?! - az erdő királya majd felrobbant dühében ar­ra a gondolatra, hogy vetélytársa akadt.

- Hol van? - kérdezte.

- A tónál. Hatalmas, fiatal, és erősebb meg bátrabb is, mint te.

- Ezt meg kell néznem! Vezess oda! A felbőszült vadállat követte a nyulat a tóhoz. És ott, a víztükörben meglátott egy oroszlánt. Nyomban rávetette magát... így történt, hogy egy védtelen nyúl legyőzte a kegyetlen zsarnokot. Hiszen a közmondás is úgy tartja: Többet ésszel, mint erővel!

 

 

 

Március 26. - A szarvasboszorkány és a pillangó (Grimm)

 

A fiatal vadász egy nap gyönyörű szarvast pillantott meg az erdőben, és üldözőbe vette. Vágtatott, vágtatott a nyomában, mígnem a sűrű rengeteg közepén egy elhagyatott kunyhóhoz értek, és ott a szarvas átváltozott öreg bo­szorkánnyá.

- Csapdába estél te is! - mondta a boszorkány horgas ujját a vadász felé nyújtva. - Most téged is állattá változtatlak.

Az ifjú rémülten fordította meg lo­vát; de mögötte egy varangyos bé­ka medvévé változott, és útját állta.

Közben a boszorkány átalakult varjúvá, s a vadász felé repült, hogy megérintse, és a gonosz va­rázslatot véghezvigye. Ám egy pillangó megelőzte, és le­szállt a vadász vállára. A varázslat megtört, mert a pillangó egy elva­rázsolt vadászlány volt, aki íját a varjúra irányította.

- És most rusnya boszorkány, en­gedj minket szabadon! - paran­csolt rá.

Így történt, hogy a medve, aki a lány bátyja volt, szintén vissza­nyerte eredeti alakját. Mindhár­man nyeregbe ugrottak, és elmene­kültek, a varjú meg károgva követ­te őket.

 

 

Március 27. - A foltvarró tű (Andersen)

 

A foltvarró tű nagyképűen hímző­tűnek képzelte magát. Egy nap azonban, amikor durva anyagot bökött át, eltörött a foka. Gazdasszonya azonban nem dobta ki a tűt, hanem a sálját tűzte össze vele a nyaka körül. A tű azt hitte, előlép­tették, és még beképzeltebb lett. Egyszer aztán kicsúszott magas ál­lásából, és a lefolyóba esett. Egyál­talában nem érezte lealacsonyítónak helyzetét, sőt biztos volt ben­ne, hogy érdemeiért nagy hatalmú admirálisnak nevezték ki az óceán­ra, és hogy maga Izabella királynő küldte őt új területek felfedezésére. Valójában csak régi szennyvízcsa­tornákat fedezett fel. Mindenféle limlom úszott el fölötte, de a tű egyre fontosabbnak érezte magát, mert megőrizte karcsúságát és fé­nyességét. Egy vele egyívású bará­tot is talált, az üvegcserepet, aki éppúgy csillogott-villogott, mint ő, és ezért méltónak találta arra, hogy szóba elegyedjen vele.

- Úgy látom, kegyed gyémánt...

- Úgy látom, kegyed meg kard...

- Igen, én Nagy Károly kardja vagyok!

Valószínűleg máig is a csatornában úsznak, és büszkén mesélik egy­másnak dicsőséges tetteiket.

 

Oldal: A manó szombatja - A foltvarró tű
Mesenaptár - © 2008 - 2024 - mesenaptar.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat